Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-20 / 3. szám

jus», a rechthaberei, az espereséből pedig a sógorság érzete. Nem mondta ezt a főpásztor, csak gondolta. Hasonlót gondoltak a deputátus urak is; de nem szóltak semmit. A kerület is mélyen hallgatott. És azóta — mert az egész szomorú esemény nem a közelmúlt egy-két nap, de hosszú másfélév szüleménye — méginkább valósulni kezd az a szomorú sejtelem, hogy a szakadás nem fog megállani a 130 családnál, hanem terjed tovább. A feloszlás szomorító folyamata tart mindaddig, míg a cadaver végkép meg nem semmisül. Polgárdi szivébe gyilkos kést döfött a dölyfös rechthaberei, annak tehát föl kell oszlania, megsemmisülnie. Ott helyben egy szervezett unitárius gyülekezet és ott, még mindég ott, a folyvást vérző sebben, a szálka, az a gyűlölt pap, ki miatt hitét elhagyá a gyülekezet része: minden együvé hatva, a legtermészetesebben eszközli a végfeloszlást. És — mily bámulatos! — kerületünk mindeddig még egyetlen lépést sem tön hivatalosan az örvénybe taszított szerencsétlen Polgárdi legalább egy részének megmentésére. Nézi megfoghatlan, irtózatos flegmával : mikép semmisül meg végképen legfényesebb gyülekezeteinek egyike. Egyetlen árva sorban nem beszélnek az irások, a kerületi jegyzőkönyvek arról : tett-e csak egy mentő mozdulatot is a kerület harmadfélezer lélek megmentésére ? Azt látjuk jegyzőkönyveinkből, hogy mily buzgón szervezzük a misszió-állomásokat, mily szép összegeket áldozunk az idegenek közt szétszórt 15 — 20 hitrokon megtartásaért; de azt nem láthatjuk, hogy a meglevő, egy csoportban élő legfényesebb gyülekezetünk megmentésére valamit tett volna # kerületünk. Azt látjuk, hogy Debrecen még leülni sem akar azon társaság osztalához, hol unitárius is van; mert gyűlöli őket, a miért az alföldi népes gyülekezetekből egy-két eltévelyedett juhocska az unitáriusok aklába téved be: mi, dunántúli kerület, minden szó nélkül tűrjük, hogy egy papi hivatásának megfelelni képtelen személy existentiájaért megsemmisüljön, az unitárismusba rohanjon harmadfélezer lelkünk egyszerre, minden mentési kísérlet nélkül. Azt is látjuk, hogy egy Bazain-t, ki a katonai becsületnek, francia felfogás szerint, meg nem felelt, haditörvényszék elé állítanak és elitélnek; egy Görgeyt örökre megbélyegeznek s hasonló esetben, mint a polgárdii, egy katonát azonnal főbe lőnének: mi nem állítjuk törvényszék elé azt a személyt, ki papi hivatásával merőben ellenkező viselkedésével a gondjaira bizott nyájnak nagy részét elvesztette, idegen kézre játszotta; ott hagyjuk csendes békességben, hogy legyen és szolgáljon továbbra is szálkául abban a folyvást vérző sebben, hogy ingerelje jelenlétével azokat, kik egy hivatását átérteni tudó lelkipásztor mellett tán még megmaradnának hitükben. De hát mit tegyünk ? Azt, a mit a természetes józan ész, az el nem fogúit igazság, s törvényeink követelnek : el keli távolítani onnan mielébb a botránkozás kövét. Annak otthagyása egyenlő Polgárdinak végleges és szándékos megsemmisítésével. Már pedig egy hivatásának becsülettel megfelelő lelkészt mindenkor kap a kerület Polgárdiba; de Polgárdi nem minden bokorban terem. Az unitárismus minden erejét összeszedve, a lélekhalászat mindazon fortélyait, melyekkel vádoltatik és gyanusíttatik, fölhasználva, egy század alatt sem birna annyi lelket fogni, mint a mennyit egyszerre egy csapásra adott neki a polgárdi lelkész és mezőföldi esperes publikánusi és farizeusi modorával. És mindezt szó nélkül, büntetlenül elnézi a kerület. Legalább tény, hogy még eddig — másfélév óta — kérdőre nem vonta: miért cselekedtétek ezt? Igen — mondják a Tertullusok — nem vonhatja kérdőre, nem büntetheti ; mert itt nem kanonikus hibával, nem oly cselekménnyel állunk szemben, mely büntethető volna. Nincs egyházi törvénykönyvünkben §, melynek alapján ez ügy elbírálható lenne. Mert a lelkész, ha egy bizonyos — bár saját javát célzó — alapot rendeltetésétől elvonni nem enged ; s az esperes, midőn az e tekintetben jogos alapon álló lelkészt — ha mindjárt sógora is — támogatja : csak kötelességüket teljesítették, lehetetlen azért még csak roszalni is eljárásukat. Hol van egyházi törvénykönyvünkben, akár a lelkészről, akár a törvénykezési szervezetről szóló fejezetben §., mely alapul szolgálhatna a polgárdi eset megítélésénél ? Van, kérem alássan, igenis van! A lelkipásztor fő hivatása, legszükségesebb jellemvonása van itt megtapodva, az a fő kellék, melyet e. t. k. 121. és 124-ik §-a követel a lelkésztől : a jézusi szeretet, az apostoli szelídség. A kik ismerik a helyzetet, viszonyokat, a benne forgó személyek lelkületét, tanúbizonyságot tehetnek, hogy a jézusi szeretet és szelídség helyett még a viszály kezdete előtt, a látszólagos békés viszonyok közt sem ez a szellem vezette az illetőket, mily kevésbé a viszály kitörése alatt, hanem a dölyf, a dac, zsarnokság, pogány irgalmatlanság, az önhaszon. Kétségtelen bizonyos, hogy ha ama §-okban megkívánt lelkület vezérli a papot, nem pedig «az ungentem pungit, pungentem rusticus ungit» s más pogány proverbiumok : szakadás nincs a gyülekezetben. Mivel a papi hivatásnak meg nem íelelt, a gondjaira bizott nyájat meg nem őrizte, sőt a papi jellemmel merőben ellenkező magaviseletével világgá kergette: bűnhődnie kell a 246-ik § f) vagy irgalomból é) pontjához képest. Mert hát zsinati atyáink ez utóbbi pontot mi egyébre gondolva hozták volna, mint épen az oly boldogtalan teremtményekre, kik minden u. n. kanonikus hiba nélkül, megférhetlen természetük, szerencsétlen családi viszonyaik miatt, tarhatlanná tették helyzetüket valamely pozíción? Elvelük onnan, ha jelenlétük nem épít, de ront! Itt, ez esetben a szánalom, a könyörületesség a boldogtalan személy iránt, megbocsáthatlan bűn lenne az egyházi hatóság részéről, melynek nem szabad szem elől téveszteni azt az elvet, hogy a lelkész van a gyülekezetért, s nem megfordítva. De az esperes is fegyelmi vizsgálat alá vonandó a 179-ik § alapján. Mert kétségtelen tudomása volt a polgárdi viszályról, módjában s kötelességében volt azt még kis szikra korában elnyomni, lecsillapítani; de semmi jót nem tett, sőt heccelte a különben is nekibőszült hőst! merev «quid juris»-ával olajat öntött a tűzre, törvényesítette a lelkésznek a 121-ik §-al homlokegyenest ellenkező eljárását. Bármiként legyen; de szemet hunyni, szótlanul nézni a polgárdi esetet ily hosszú idők óta, egyházkerületünk részéről nagy mulasztás. Dunántúli. Adalék a gyermekek istenitiszteletéhez. Hála Istennek, völgyről-völgyre terjed, egész egyházunkat érdeklődésre, majd követésre ragadia a gyermekek isteni tiszteletének rendezése. A sajtó egyhangú méltatással üdvözli a mozgalmat; csak a felső Tiszavidékről emelkedett, tudtomra, hang ellene, nem is ellene, még az is mellette szól, hogy azon vidéken, melynek