Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-06-23 / 25. szám

lyes fogadtatás után, május 17-én reggel 7 órakor a szokásos harangzúgás mellett indult el szeretett főpásztorunk Szegzárdról az u. n. «Sárköz» első községébe Ocsénybe, hol már — mint a többi falvakban mindemütt — nem vévén figyelembe a főpásztor úr már említett körlevelének a külső tüntetéseket mellőzni kérő, sőt a bandériumokat különös hangsúlyozással majdnem egyenesen betiltó passusát, a határszélen a község elöljárósága — élükön Dús Dániel jegyzővel — és 45 lovas banderista várta a szeretett főpásztort s szegzárdi kíséretét, melyben ott volt Gerenday Lajos főszolgabíró és alulírott csekély személyisége, mint püspök urnák az egész járásban állandó, világi és egyházi kísérői, továbbá Tóth Károly szegzárdi ref. főgondnok és az összes, 20 tagú presbyterium s számosan az intelligentiából, kik azonban csak Őcsényig szolgáltak kiséretüí. Dús Dániel jegyző rövid, de szép beszédben üdvözölte püspök urat, melyre adott hasonló válasz után a díszes kocsi-sor csakhamar a községbe ért, hol a falu apraja és nagyja talpon állt és ünnepi díszt öltve, az utcákon, de legkivált a templomtéren a parochia körül összesereglett a főpásztor szíves üdvözlésére, tolmácsolván érzelmeit a szeretett lelkész Dömők Péternek a paplak előtt felállított díszes lombsátorban elmondott megható szavaiban, mikre püspök úr — mint a lelkész egykori tanára — a viszontlátás örömétől elérzékenyülve mondott rövid választ, az ezernyi nép harsány éljene s üdvriadalma közt. Az újonnan épült, igazán pompás, kényelmes és lakályos parochiába vonulva, püspök úr igen kellemesen volt meglepve ugy a paplak szépsége, mint a papi család fogadásának szíves melegsége által s ezt örömmel nyilvánítá is. Csakhamar a zsúfolásig megtelt renovált csinos templomba mentünk (úgy itt, mint mindenütt az egész Sárközben, kisértetve püspök úr a környék papsága által) hol is a főpásztor úr — a bibliai magvetőről szóló példázatra alapítva nagyszabású beszédét — egy egész óráig tartó remek szónoklatban itt először ostorozá e nép ama „névtelen, i2it bibiét, viely pusztulással fenyegeti szeretett egyházunkat s kedves hazánkat1

; értvén ez alatt az u. n. egy gyermek-rendszert, a magzatok rendszeres, de titokzatos elhajtásának átkos szokását, mely az iskolákat néptelenné teszi, a munka-erőt fogyasztja, sok anyát kora sírba visz, vagy megnyomorít stb. A hívek megdöbbenve, de látható meghatottsággal hallgatták a főpásztor kenetteljes ajkairól e szép és igaz beszédet. Vajha mielőbb foganatja lenne ! Vajha az ördög hintette eme konkoly mihamarabb kipusztulna e nép — különben elismerésreméltó — más erényeinek tiszta búzája közül 1... Ez nemcsak a főpásztor meleg óhaja, hanem forró kívánsága a magyar hazának, s a magyar reform. Sionnak. Isteni tisztelet után a szokásos iskola-vizsgálatot végzé, majd a presb. gyűlést tartá meg a püspök úr, mindenütt teljes megelégedésének adván kifejezést, s különösen megdicsévén Osztényi Dániel példány-tanítót, ki is erre — többünk előtt — kijelenté hogy e főpásztori kedves elismerés csak nemes ösztönül szolgál neki arra, hogy jövőre még erősebb, vas szorgalommal szolgálja a tanítás szent ügyét. Úgy legyen! S vajha mindenütt így! Délben a díszes paplakon mintegy 30 személynek felszolgált kifogástalan jó magyar ételek hosszú sorának közepén a — pecsenyéknél — Dömők Péter lelkész egy szépen átgondolt, a magas vendég tiszteletére felállított diadalkapuk, elszórt virágok, felöltött díszruhák, stb. hasonlatának felhasználásával elmondott, igen talpraesett felköszöntőben élteté püspök urat, mi — természetesen —• bent és kint minden szívben visszhangra talált s dörgő „éljen"-1 szült. Délután 2 órakor még nagyobb kísérettel mint idáig, a közeli Decs községbe mentünk, melynek határán ugyancsak a község elöljárósága, Erdős Gábor jegyző — mint szónokával — több kocsi s lovas bandérium várakozott. Erdős G. jegyző szíves üdvözletét püspök ur nyájas szavakkal viszonozva, a menet csakhamar bevonult a községbe, hol is a templom előtt felállított pompás diadalkapu alatt, (melynek érkező oldalán, nemzetiszínű zászlók közt e szavak ragyogtak: „Isten hozott szeretett főpásztor! ki nyájad fölkereséd. Áldás reád s tisztesség!1

távozó oldalán pedig e szók : „Isten veled, s merre utad vezet, Ugy boldog és lelj boldog híveket!") átvonulva, a lelkészlak udvarán Göde Károly lelkész a következő csinos beszéddel üdvözlé püspök urat: Méltóságos és Főtisztelendő Püspök Ur / Szívem mélyéből üdvözlöm Méltóságodat az egyházi presbyterium élén, egész gyülekezetük nevében ezen ünnepélyes és örömteljes órán, midőn körünkbe megérkezett. Vártuk, óhajtottuk, kívántuk mindnyájan s szívbeli szeretettel fogadjuk. Örül a félénk nyáj, ha hallja a bátor és hatalmas pásztor hangját, örül a sereg, ha győzelmes vezére hozzá megérkezik, örülnek a tanítványok, ha látják megjelenni közöttük a mestert; örvend a mi egész gyülekezetünk is, midőn maga közt láthatja méltóságodat, mint pásztorát, vezérét, mesterét, kinek tudományáról, hitbuzgóságáról, ékesszólásáról oly sok szépet, nagyot, dicsőt és felemelőt hallott. Mint a virágok a nap felé, úgy fordul az egész gyülekezet szíve lelke főtisztelendő úr felé, hogy megjelenéséből, beszédéből fényt, erőt, vigasztalást és bátorságot merítsen. Vajha úgy fogadhatnánk külsőleg is, mint azt belül érezzük és kívánjuk. De ha a külső disz és fény egyszerű, szegényes, hiányos és fogyatékos is : legyen meggyőződve főtiszt úr, hogy szivünk belső érzete, lelkünk belső indulatja: az a szeretet, tisztelet, hála és hódolat, melylyel fogadjuk, nem hiányos és fogyatékos, hanem őszinteséggel és hálaadó érzelemmel teljes. Tudjuk, hogy szeretettel jön hozzánk mint atyánk, mi is szeretettel fogadjuk, mint hívei, gyermekei. Legyen azért még egyszer szívből üdvözölve köztünk egész kíséretével együtt; érezze jól, találja jól magát körünkben, töltsön minél több időt köztünk. S most és mindenkorra Isten fedezze be áldásaival, és éltesse sokáig szivemből kívánom ! A lelkész üdvözletére püspök úr szokott melegséggel, sőt ez esetben a szokottnál is nagyobb szónoki felhevüléssel válaszolt, mintegy jelezve a szellem-erkölcsi, jótékony, tisztító vihart, mit rövid idő múlva a templomi szónoklata fog előidézni. Ugy is lett. Alig Va óra múlva a régi, még török építésű, keskeny, hosszú templomban mondhatjuk: ember-emberhátán, sőt kívül is temérdek nép várta s fogadta a főpásztort és kíséretét, melynek állandó tagjai voltak — tán itt már említeni se kell — Szilády Áron egyházkerületi főjegyző, Csekey István egyházmegyei esperes, Horváth Ignácz egyházmegyei tanácsbiró, Gerenday Lajos főszolgabíró és alólirott. Ezen kívül a szüntelen változó környékbeli lelkészi kar. A templom bejáratánál, az ajtó felett, zöld lomb- és virág-koszorúk között e felirat volt olvasható : „Az Ur téged megöi izzen, kézit rád terjesztvén, árnyékkal beft. djenBelől : „Az Ur hiven megőrizze a te kimenésedet és a te bejövésedet." Éneklés után, mely vontatott, elcsűrt-csavart, egyszóval a lehető legrosszabb volt, mit valaha hallottunk s melyen — véleményünk szerint -- egyedül egy új