Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-20 / 3. szám

emberek nagy részének. Pedig azon már, azt hiszem, túl vagyunk, hogy a keresztyénséget oly színtelennek fogjuk fel, mint azt Rousseau és Lang tették. Epen az a nagy baj, hogy a keresztyénség nagy igazságairól való beszélgetést is, hát még megvalósítását a papok dolgának tartjuk s a kik nem papok, azok csak úgy mellékszereplésre vannak kárhoztatva. Ne féljünk hát a teljes igazságtól. Ne csak az iskolákban és templomokban hangoztassuk az emberiség boldogságát célzó, nagyszerű eszméket, hanem vigyük at azokat a gyakorlatba. Mivel pedig a nevelés is a keresztyén élet egy jelentőségteljes része, igyekezzünk a keresztyén nevelés érdekében is arra, hogy a családi élet megjavuljon és szentebb, tisztább, boldogabb legyen, az egyház legyen a Kálvin hatalmas felfogása szerint, isteni nevelő intézet s az államok is jussa?iak valahára igazi feladatuk tudatára és törekedjenek arra, hogy földi, közelebbi céljaikat magasabb célok alá rendelve legalább a külső eszközöket adják meg az Isten országa terjesztésére. És nem kell azt hinni, hogy e tekintetben még semmi nem történt. Minden időkön kérészül voltak családok, melyeknek körében a gyermekek keresztyén szellemben való neveltetéséről gondoskodtak. Az egyházak úgy a katholikus, mint a protestáns részen természetesen sokszor egy csomó földi járulékkal, de mégis tettekvalamit a keresztyén nevelés és oktatásügy fejlesztésére. A katechumenatuson kezdve, folytatva a szerzeteseknek a pogányok megtérítésére és nevelésére irányzott törekvésein, el egészen a reformatióval együtt megszületett, ujabb paedagogiai mozgalomig mindenütt megtaláljuk nyomait annak, hogy az egyház megfogadta a Pal apostol által az atyáknak adott tanácsot és «nevelte az ő gyermekeit a tudományban.)) Sőt még azt is el kell ismernünk, hogy az államok által vezetett, többnyire a keresztyénséggel laza összefüggésben álló oktatásba is beverődtek a keresztyén világosság sugarai. Épen azért nem akarok sem a múltra sem a jelenre nézve a pessimisták sorába állani. De nem akarok valamely kétesértékű optimismusnak sem hódolni s akár a multat dicsőítve a jelen rovására, akár a jelen eredményei láttára, ennek hiányait elfelejtve. Megjegyzem, hogy a keresztyén világ múltjáról és jelenéről szólok. Mert hogy a pogányoknak a mint élete úgy nevelés és oktatásügye sehol és sohasem volt egészen egészséges, az kétségenkivül áll. Ezt ugyan a keresztyén világról is el lehet mondani, de azzal a nagy különbséggel, hogy itt a kóros jelenségek a vezérlő eszméknek nem folytán, hanem dacára jelentkeztek. Nagy tévedés a keresztyén, jézusi szelid és szeretetteljes bár kellő helyen szigorú nevelést, a mit a bibliával mi is hangsúlyozunk, összetéveszteni s azonosítani a középkori zárdai vagy akár a reformatióval feltűnt megkötött nevelés és oktatással. Minden olyan törekvés, mely a keresztyén igazságokat mint rendszerbe foglalt tételeket akarja a gyermekbe önteni és az életről, a Lélekről, a szeretetről megfeledkezik, minden cliablonszerű munka, mely csak az utasítások betűit követi és a különböző tárgyakba, az egész ismeretanyagba a keresztyénység megelevenítő erejét beönteni nem képes, ellenkezik a Krisztus akaratával. Csakhogy a scholasticus nyűg, ha egy kicsit keresztyéntelen formában is, nem pusztult el most sem egészen. Es azután egyes elméletekhez való merev ragaszkodás, a gyermekek lelkével való kísérletezések, a tananyag nagysága s azon szempontnak családban, iskolában sőt az egyházban is elfeledéses, hogy az oktatás csak része a nevelésnek, nem tényleges bajai-e a jelen nevelés és oktatás ügyének ? Í Valóban azt kell mondanunk, hogy a régi kor túlzásainak ma ellenkező túlzások felelnek meg, nem feledve el azt i sem, hogy az emberiséget bizonyos erkölcsi, nagy bajok folyton kisérik. E nagy bajoktól eltekintve úgy látszik a régi családokban és iskolákban kevesebbet tanultak, de jobban megemésztették, míg ma sokat tanulnak már a gyermekek, de az nem válik lelkök igazi birtokává. Az egyház igaz, hogy leginkább a vallásos, természetesen olyan a milyen oktatásra fektette a múltban a fő súlyt, de most meg, bár a legutolsó időben bizonyos élénkülés látható, mégis nem mondható-e el, hogy az egyház ; még mindent a nevelés és oktatás terén a keresztyén I érdekek érvényesítésére nem tett meg. A régi kort azzal vádolják, hogy a menynyel törődött csak, pedig ennek egyes korokra inkább az ellenkezője illik, s a mennyre való nevelést, a mikor komolyan foglalkoztak ; is vele, igen gyakran rosszul fogták fel, de ma meg nem : észlelhető-e valami túlságos elmerülés a földiekbe, nem mutatkozik-e majdnem általánosan oly törekvés, mely szerint a gyermekeket lázas sietséggel akarják a gyakor-i lati élet számára használhatóvá tenni, sokszor az igaz • boldogság és helyes lelki tartalom rovására. Midőn így kimutattam, hogy a mult nem feltétlenül s kizárólag sötét, végkövetkeztetésül azt vagyok kénytelen kivonni, hogy bár a jelenben a nevelés és oktatás oly egyetemes elhanyagolása, mint azt a mult egyes korszakaiban észlelhetjük, merőben lehetetlenség: mégis nagy munka vár ránk, hogy nevelés- és oktatásügyünket a keresztyénség igazi s jogos követelményeinek megfelelőleg átalakíthassuk. Ez alakítás elérésére legtöbbet az evangeliomi prot. egyház tehet. Az államok most ha nem is vallási kérdések miatt, de mindenesetre farkasszemet néznek egy-i mással és földi ügyes-bajos dolgaikkal vannak elfoglalva. A két katholikus egyház is inkább saját érdekei érvényesítésén fáradozik. Áz egyesek magukban gyengék s azért az evangeliomi egyháznak a maga egészében kell megtennie, a mit csak lehet, ama nevezetes ponton, a nevelés- és oktatás terén, hogy hivatását, a keresztyénség életadó erőinek a népéletbe való juttatását, megvalósíthassa. Az evangyeliomi egyház ne adja fel iskoláit, legalább itt Európában nem, sem annak hangsúlyozását, hogy azokat az egyház veteményes kertjeinek akarja tekinteni, ne adja fel addig, míg az államok életében a keresztyén motívumok nagyobb tért nem nyernek. Hasson továbbá az evangyeliomi egyház a családi élet emelésére s a nőknek keresztyén szellemben való neveltetésére is tegyen többet, mint eddig tett. Ne féljen attól, hogy particularismussal vádolják, s ne felejtse el, hogy a Krisztuson épített evang. egyház egyetemes célokra | törekszik. Ne féljen attól sem, hogy a «hazafiatlanság» vádját dobjak szemébe. Az egyház, mely életerős nemzedéket nevel, több hasznot tesz az államnak, mint a had- és pénzügy bármily fejlesztése. Életerős pedig az a nemzedék és az a nemzet, mely megértette a világtörénelem ama nagyszerű tanulságát, mely szerint a Krisztus nem egy, hanem minden népnek s vele együtt a keresztyénség ereje nem csak a régi, hanem a mostani kornak is szól. Itt azonban már ama kérdéshez értünk el, mikép egyeztethetők össze a keresztyénségnek a túlvilágra kiható céljai a közelebbi földi célokkal s ehhez képest: mi a keresztyén nevelés célja r Erről egy másik fejezetben. Szabó Aladár.