Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-06-23 / 25. szám

árvaháza, pedig Bristolban ezer meg ezer árvát fogad be ? Szóval nem kellene sokat vitatkoznunk ama kérdés felett, mi módon kezdjük meg az igazi, az egyes tagokra kiható lelkipásztorkodást: meg kellene azt kezdenünk minden lehető ?nődon azonnal. A másik megjegyzés a magyar ref. egyház világtörténeti magyar missziójára vonatkozik, mely hitem szerint abban áll, hogy a keresztyénség életadó erőinek a magyar nép lelkébe át vezető csatornájául szolgáljon. Én nem kicsinylem az evangélikus egyház jelentőségét sőt nem bánom, ha a mi kalvinista világosságunk, mélységünk, következetességünk, szigorúságunk mellé — majd ha t. i. ezek már nálunk is meglesznek — egy kis lutheránus bensőséget és kedélyességet is fel tudnánk venni egyházi életünkbe. De mivel a calvinismus egyfelől a keresztyénségnek legkövetkezetesebb, legvilágosabb és legerőteljesebb alakja, mely pl. az úrvacsora és az egyházszervezet kérdésében mind nagyobb diadalokat ül, másfelől a ref. egyház hazánkban a legmagyarabb, azt hiszem a Szt. István és a reformatió korabeli kezdeményezések után, melyek t. i. a magyar nemzetnek a keresztyénség újjáalakítására irányuló kisérletek, mivel nem sikerültek egészen, az evangeliom népünk életét még közelről sem tartotta át teljesen : a ref. egyház lesz hivatva, hogy az evangeliomi világosság és erőnek a nemzet minden rétegébe való bevitele által annak igazi boldogulásához a legszükségesebb tényezőt szolgáltassa. Hogy azonban ezt tehesse, magának is meg kell ifjodnia. Hogy a nemzet életében reá váró missziót teljesíthesse, a maga életében kell kitartó belmissziói munkát folytatnia. Pannonius. Homiletikai előadásokat bezáró beszéd a párisi theol. fakultáson. — Dr. Viguié homiletikai tanártól. — (Ajalva a IV. éves theologusoknak.) Nem zárhatom be uraim homiletikai előadásaimat anélkül, hogy pár szót ne szóljak arról a könyvről is, mely eddigi tanulmányaiknak alapját és központját képezé, jövő munkásságuknak, főként az egyházi beszédeknek egyedüli tárgya és forrása leend, értem a bibliát vagy Isten beszédét. Mindenesetre komoly vádat emelhetnének önök ellenem, ha itt mindenekelőtt el nem ismerném e bibliai kifejezésnek „Isten beszéde" tág és sokat magába foglaló értelmét; ha én ezen kizárólag csak az ó- és új-szövetségi szent könyveket akarnám érteni. E felfogás az igazság, történelem, sőt magának a bibliának tanítása ellenére volna. Isten beszéde a szent irás szerint minden Istentől az emberhez intézett szózat, bárminő alakban jelenjék is az meg. Isten szól hozzánk a természet által, ennek nagyszerűségével, fényével titkaival, változatosságával, mély összhangjával. Az egek beszélik a te dicsőségedet, az égboltozat kezed munkáját hirdeti. Isten szól hozzánk a tapasztalás, a mult, a történet által. Mikor a századok előttünk feltárulnak, és nyilvánosan mutatják azt, hogy az igazság miként emeli fel a népeket, a bűn és romlottság mint sülyeszti el azokat, az emelkedésekből és bukásokból egy szó, az Isten szava jő ki, mely ezt kiáltja felénk : bizalom ! az igazság örökkévaló, előbb-utóbb győzni fog. Isten szól hozzánk a lelkiismeret által; a benső mélv szózat által, mely igazgat, bátorít, ihlet, melyet oly jól, oly tisztán hallunk az elmélkedésben, a könyörgésben, a fájdalomban ; áldott isteni szózat, vigasztalásnak és reménységnek forrása! Ez hát elfogadott és magától érthető dolog, hogy e bibliai kifejezést, «Isten beszéde», a legszélesebb kiterjedésben kell érteni. Isten beszéde minden szózat, mely hozzánk a természet, történet és lelkiismeretesen keresztül érkezik. És mégis minden habozás, minden aggodalom nélkül alkalmazzuk e bibliai kifejezést egyedül csak szent könyveinkre. A régi protestáns methodus szerint szeretjük a bibliát kiváló és legfőbb értelemben Isten beszédének nevezni. Hiszszük és valljuk, hogy a protestantismus sorsa, sőt magának a vallásnak sorsa is a szent könyvek sorsához van csatolva. Tiszteljük, hallgatjuk, szeretjük a bibliát. Hirdetjük minden egyházi parancs vagy egy tiszteletreméltó előítélethez való alkalmazkodás nélkül. És én szeretném önöknek még azt elmondani, hogy minő szellemben kell azt önöknek hirdetni, hogy mind önök, mind hallgatóik a prófétával róla ezt mondhassák: örökkévaló! a te beszéded öröme és vigassága az én szívemnek! Mert nem így volt az mindig. Volt egy idő, a bizonytalanságnak rettenetes, válságos ideje; az én időmben, midőn kísértetbe jöttünk, hogy ezt ne mondjuk: «a te beszéded öröme és vigassága az én szívemnek)), hanem azt: «a te beszéded nehéz igája és szorongatása az én szívemnek.)) Vallásos neveltetésünk tiszteletreméltó és kitűnő tanárok vezetése alatt történt; akiknek legfőbb elve a bibliának csalhatatlan tekintélye volt minden területen és a legszélesebb értelemben. A theopneustia dogmája, a legszorosabb betű-uralom teljhatalommal uralkodott. Több lényegeseknek tartott tanokra nézve ha az akkori theologusok kiváló engedményekre voltak is hajlandók, de a csalhatatlan tekintély ezen tanát illetőleg semmi engedmény se volt előttök lehetséges. Ez volt az alap ; erre a fundamentumra építettek. Ha ez a pont megrendült, a többi is mind összeomlott. Ez hát önként érthető, elfogadott, előre feltett, minden vitatáson kívül álló dolog volt. A biblia egyenesen az égből a földre hullott könyv volt, a rideg codex, a hajthatatlan törvény, a legfőbb rend, magától az Istentől diktálva. Minő megindulással, minő vallásos félelemmel vetettük szemeinket ezekre a sorokra, melynek mindegyike absolut igazság, magától az Istentől formulázott parancsolat vala. Mint szerettünk volna hinni, és minő fáradságunkba került ez ! Minden törekvésünk, minden óhajtásunk dacára se volt ez lehetséges. Szerencse ránk nézve, hogy a lelkiismeret és Istennek szelleme hangosabban beszéltek, mint az emberi rendszerek. Nem! Nem! ez az Isten, ki az ó-szövetség első lapjain még oly durván, oly testi módon van fogalmazva, ez a kegyetlen Isten, ki öldökléseket parancsol, ki gyönyörködik a kiontott vérben, ez még nem az igaz Isten, a szeretet Istene, a Jézus Istene. Nem ! Nem! ez nem absolut igazság; ezeket a szembeszökő ellenmondásokat, ezeket a históriai, csillagászati tévedéseket, ezeket a bonyolult erőtetett geneologiákat, nem lehet elfogadni. Nem ! Nem ! e korlátolt legalismusban, a csupa külső