Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-06-23 / 25. szám

Harminckettedik évfolyam. 25. sz. Budapest, 1889. junius 23, PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTO-és KIADÓ-HIVATAL: 'III. ker. Szentkirályi-utca 39, sz. III. em. Előfizetési ára: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja, — Bélyegdij külön 80 kr. TARTALOM: Vezércikk. Gondolatok a belmisszióról. Pannonius. — Homiletikai előadásokat bezáró beszéd a párisi theol. fakultáson. Dr. Viguié után Baksay László. — Iskolaügy. Győzzön az, a mi jobb. Nagy Sándor. — Tárca. Tájékozás a bibliai bevezetéstan körében. Petri Elek. — Belföld. Egy kis visszaemlékezés a n.-enyedi ünnepélyekre. Kenessey Béla. — Püspöki látogatás a tolnai egyházmegyében. — Válasz nt. Rácz Géza úr «Nyilt levelére.® Vályi Lajos. — Templomavatási ünnepély Esztergomban. Széki Aladár. — Különfélék. — Adakozás. — Pályázatok. Gondolatok a belmisszióról. E gondolatok Sokratese a «Prot. Egyh. és Isk. Lap» szerkesztője, ki figyelmemet a ((Debreceni Prot. Lap» 24. számában megjelent «Még egyszer a papi árvaházról)) című cikkre irányozta s az arra vonatkozó nézeteit előadván, lelkemben is egy csomó eszmét hozott mozgásba. Szó-szót váltott s a gondolatok megindult zugó szele a beszélgetés végeztével sem pihent el, sőt mindig hatalmasabban foglalkoztatott és ragadt tovább fel a magasba, honnan a kiindulási pont, a papi árvaházak ügye, mellett a kérdések egész serege tűnt fel, melyekkel legalább foglalkoznia kell mindazoknak, kik egyházunk igaz javát szívükön hordozzák. A magaslat, melyre a gondolatoknak nyomról-nyomra vezető ereje felvitt, ama nagy igazság volt, melynek jelentőségét nagyon kevesen méltányolják eléggé, s melyet így fejezhetek ki röviden : sikeres belmissziói munkálkodás nincs s nem is lehet egészséges, életerős hitélet nélkül. Mi ennek az egészséges és életerős hitéletnek a feltétele ? A sárospataki ref. templomban lévő szószékre e szavak vannak felírva: ,,A Jézus Krisztus evangelioma Istennek ereje minden hívőnek idvességéreíme itt a biztos, de egyetlen eszköz, melylyel bajainkon segíthetünk. Sem orthodox dogmák szájjal való vallása, sem modern, ha nem is oly nagyon romboló, hypothesisek hangoztatása nem használ semmit. Ugyanazért annak az igének, mely Sárospatakon márványlapba van bevésve, szívünk tábláira kellene irva lenni kitörölhetetlen betűkkel. Nem azt jelentik e fejtegetések, hogy uniformítást erőszakoljunk magunkra. Hiszen a lélek adományai különbözők, mely velünk az Isten erejét közli, csak azt jelentik, hogy mindenkinek, aki ezt a nevet ((evangeliom szerint reformált)) nemcsak viselni, de életével megbizonyítani is akarja, abban az Atyában kell bíznia kinek kegyelme még a mi bűnünknél is nagyobb, azzal a Jézus Krisztussal kell közösségbe lépnie, kinek szeretete a legnagyobb erőforrás, s legyen bár pap vagy szolgabíró, méltóságos asszony vagy szegény szolgáló leány, annak a léleknek hatalmát kell tapasztalnia, mely az emberi lélek erőit nem nyomja el, hanem a legdicsőbb, legnagyobb értelemben reformálja. Es azt az evangéliumot, mely még mindig és mindenhol, amikor és a hol csak emberi bölcselkedéstől, de emberi csodabogárkodástól is menten hirdették, csodákat mivelt, nem elég a templomban hirdetnünk, hanem be kell vÍ7inünk családjainkba, iskoláinkba s egész életünkbe. Hiszen viszszük is, de fájdalom nem oly buzgósággal, nem oly erős hittel, a milyennel kellene és lehetne, természetesen nem is oly eredménynyel, mint a milyet óhajtunk. A munka sikertelensége felett azután panaszkodunk, a magunk hibáinak beismerése helyett pedig a felelősséget a körülményekre, a felmerülő akadályokra hárítjuk. Az akadályok kétségenkívül számosak is, de minden bajt összefoglalhatunk e két szóba: testi és lelki nyomor. Papjaink s tanítóink szegények, népünk alig birja a rá rótt terheket, ez a panasz egyfelől. Itt térek ki egy kissé a papi árvaházak ügyére. Az eszmét szívemből pártolom, ámbár meg vallom, hogy azt a körülményt is, mely külön papi árvaházak felállításának egyik legnevezetesebb megokolója lehet, t. i. hogy lelkészeink átlag véve későn nősülhetnek és az atya elhaltával az apró gyermekek szegénységben maradnak: magát ezt a körülményt is oly