Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-06-16 / 24. szám

mányokkal támogatására. De utóbb IX. Pius részéről elhagyatva, folytatta predikálását, elkísérte Garibaldit a csatatérekre és 1849-ben résztvett Róma védelmében. Mikor a város a franciák kezébe került, Angliába menekült, hol hosszabb ideig nagy Ínségben élt, azután azonban Skóciába és Amerikába ment és politikai s vallási előadásait folytatta. 1860-ban elkísérte Garibaldit szicíliai hadjáratába. Prot. országokban tett utazásairól új eszméket hozott magával; s ezeknek hatása alatt kivánt Flórencben kath. nemzeti egyházat alapítani, de csakhamar belátta, hogy alaposabb reformhoz kell csatlakoznia s belépett a szabad egyházba és Rómában, a vatikán közelében vett lakást. A napi események s különösen a vatikán felszólalásai anyagot szolgáltattak neki értekezletek és gyűlések tartására, melyek alkalmával kifejthette szónoki tehetségét. Mind valódi néptribun képes volt a tömegeket akarata alá hajtani, mely közben nyilvánult a szónok ereje, de árnyoldala is. Alakja, mimikája, festői előadása, őseredeti nyelvezete, hangja, mely majd a menydörgéshez, majd a lágy, női hanghoz hasonlított, tették őt nagy népszónokká, ki bírt azon művészettel, hogy hallgatóit hol megkönnyeztette, hol a legderültebb nevetésre indította, nem hiányozván azonban oly hangulat sem, a mikor épen nem válogatott kifejezésében beszélt. 1870 óta a szabad egyházban vezéri állást foglalt; többször lett egyetemes és igazgatósági elnökké választva. Kiadványai közül felemlítjük életrajzát és beszédeinek gyűjteményét. Ugyanaz napon és órában, mikor Gavazzi, meghalt Richárd István, az evangyeliom ifjú szolgája, ki 1860-ban Pralyben született. Pomaret latin iskolájában és a latouri kollégiumban nyert előkészülete után, Flórencben, utóbb Berlinben készült a theologiai hivatásra. Egészsége mái-Németországban is kímélést kivánt tőle, de novemberben Nizzában mégis segédlelkészi állást vállalt, a mikor azonban betegsége halálba döntötte. A valdenszi egyház egy másik fiatal lelkésze, Giovanni Cioni február 21-én Nápolyban hagy mázban halt meg. Született Livornóban, tanult Tőrre Pellicében és utóbb Genfben, szolgált először Cannesben és utóbb a nápolyi valdenszi gyülekezetben, hol nagy szeretetben részesült. Velence elvesztett egy férfiút, ki nemcsak mint orvos foglalt el jelentékeny állást, hanem mint a valdenszi egyház tanácsosa is működött; ez volt Giacomo Perazzi, ki általános gyász mellett 66—ik évében halt meg. 2. A „dicsőséges visszatérés" jubihuma. Míg Franciaország az 1789-ki forradalom százéves jubileumát ünnepli, addig egy kis népség, mely születésére és érzületére olasz, számra alig szembetűnő, elszigetelt völgyeiben békével elő, de vértanuságával és hősi bátorságával világszerte híres: valdenszi másnemű jubileumra készül egész csendességben. Ugyanis ez évben telik le a másik száz év, mióta a Franciaország irgalmatlan politikája által szétszórva és üldözve volt valdensziak végtére visszatérhettek völgyeikbe. Ezen, azóta úgy nevezett ((dicsőséges visszatérés)) a bátorságnak és áldozatkészségnek oly csodás nyilvánulásai közben ment végbe, hogy most sem ismernek ők édesebb elnevezést, mint ezt: «az 1689 hőseinek unokái)), lakjanak ők bár a hősök fészkeiben Angrognában, Tőrre Pellicében vagy völgyeik más helyén, vagy kövessék Waldus Péter hitét Genfben, Londonban, Rómában vagy a távoli argentini köztársaság pampaszaiban. Victor Amadeus, Szavója hercege, épen nem volt ellensége a valdensziaknak, de Rómából és Parisból oly nyomást gyakoroltak rá, hogy ennek ugyan kezdetben dicsőén állott ellent, még pedig oly időben, mikor a római türelmetlenség és a francia túlerő Európát megreszkettette. De előre lehetett látni, miszerint a herceg XIV. Lajos hatalmának képtelen lesz ellentállani és ezért a valdenszi egyház lelkészei és hívei 1686-ki jan. 18-án imádsággal és bőjtöléssel készültek elő vértanuságukra. A herceg ugyanazon év 3-án a valdensziakat száműző rendeletet bocsátott ki, de ez nem felelt meg XIV. Lajos érzületének, ki vérfürdőt kivánt. Turin klérusa élénken sajnálta, hogy e rendelet a protestánsoknak lehetővé teszi, hogy összes vagyonukkal elmenekülhessenek, holott illetékesebb volna számukra a máglyát meggyújtani. Azonban Victor Amadeus állhatatos maradt; kéz alatt értesíttette a valdensziakat, hogy meneküljenek, mert hosszas ellentállásra nincs ereje. Ekként menekülhetett el 400 Genfbe, mások Württembergbe és még mások a nagylelkű brandenburgi választó fejedelem, Frigyes Vilmos birtokába. De Lajos haddal támadta meg a herceget és Victor Amadeus kénytelen volt január 31-én oly értelmű rendelet kiadására, hogy a valdensziak : vagy tagadják meg hitöket, vagy haljanak meg. Vájjon a hitvallók elhatározása lehetett-e kétséges ? Beállt most a rettentő üldözések, futások, harcok és öldöklések négy esztendeje. A hercegi csapatok Marchese Parella vezénylete mellett, kíméletesen támadtak, Victor Amadeusnak szíve vérzett a felett, hogy legjobb alattvalóit kelljen megtámadni, oly alattvalókat, kik habár Istent nem az ő módja szerint imádták is, mégis bibliai egyszerűségökben képesek voltak fejedelmök és hazájokért meghalni. Catinat, a francia vezér 1686 márciusában kérte Louvois hadügyminisztert, hogy legalább némi szánalmat tanúsítsanak e szerencsétlen emberek iránt ; a hercegnek pedig megírta: az általam megszállandó völgyben nem létezik sem ember, sem marha. Victor Amadeus gondolkodóba esett; de a versaillesi palotából azt rendelték a francia miniszterek : égetni, felprédálni, ölni! A valdensziak oroszlánok módjára álltak ellent. 22,000 katona ostromolta Balziglia alpesi várát, melyet 400 valdenszi védelmezett, de tetemes veszteségekkel verettek vissza, míg a védelmezők a holtaknak fejeit levágták és a palissádokra tűzték. De mikor Balziglia minden oldalról körül lett véve és az ágyuk a vár vizes árkait feldúlták; akkor a hősök, elszántan, csüggedetlenül kirohantak, keresztül vágták magukat az ellenségen és elmenekültek. Ezt a futást, a vitézség és hadiügyesség e csodáját, a mennyiben a vezér, Hensi Arnand ev. pap volt, e hegyi lakók nem tekintették emberi, hanem Isten közvetlen művének; miért is az emiékönyvekben, mint a Balzigliából történt csodálatos futás elnevezése alatt fordul elő. Victor Amadeus ki volt merülve; fejedelmi önérzete és emberies szíve egyaránt fellázadt ama kegyetlen üldözések ellen, mely neki tudatott be. Kis híja volt, hogy fegyverét Franciaország ellen nem fordította. Ezen közben ment végbe «a dicsőséges visszatérés.® 1689. aug. 16-án összegyülekeztek a valdensziak Helvecia waadtlandi erdejében Prangins mellett. Éjjel a genfi tón lévő hajókra szállva, érkeztek Szavojába, felkúsztak ezután a Haute-Luce-ra, a Mont Cenis hegyén, elvitték Barnuzzi bibornok lovait és öszvéreit és végre aug. 27-én értek Balzigliába. Másnap Prali templomában, mely három évig pásztor és nyáj nélkül volt, tartottak istenitiszteletet teljes fegyverzetben, bízva Istenben és felkészülve a vértanúság halálára. Ugy akartak meghalni, mint a meggyilkolt Bourgeois, mint a Villa Seccában lemészárlott két leány, mint ama szászötven halott, kik a