Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-06-16 / 24. szám
meggyőződéssel, hogy a puszta visszatérés által, az 1888. nov. 22-én kötött házasságának érvénye is teljesen megszűnt s többé nincs a nyakán semmi nyűg. Hát a született gyermek törvényes-e vagy törvénytelen? Én a legbiztosabb tájékozottsággal irtam be őt törvényesnek, meg lévén győződve a felől, meg pedig országos törvények és curiai határozatok és magyarázatok alapján, hogy törvényes házasságból csakis törvényes gyermek születik, s azt törvénytelennek jelenteni szigorú büntetés terhe alatt tilos (a bíróság joga lévén bizonyos esetekben az ellenkezenek megállapítása); meg lévén továbbá győződve a felől, hogy bár a kath. egyház kilépett papjainak házasságát egyszer s mindenkorra csak cocubinatusnak minősíti, azért az államnak mégis joga van, az ily papok házasságát törvényesnek el is— -merni, minthogy el is ismeri, hisz az országos törvényeknek egy ily merev felekezeti álláspont mellett, alárendelt helyzete csak nem lehet. Bármenynyire elismerje is hát az állam a róm. kath. egyháznak azon autonom jogát, melynél fogva papjait nőtlenségre kötelezheti, de sem az állam, sem mi nem ismerhetjük és nem fogadhatjuk el semmi esetre, a határain kívül esők feletti atyáskodását és minősítési jogát, valamint azt sem, hogy az a cdetörölhetlen papi jellege a protestáns elvek és országos törvények alapján kötött házasságot — még egy későbbi visszatérés után is — megsemmisítené. Horváth Gyula házassága miután annak megkötése körül mind azok megtartattak, melyek csak a házassági törvényekben rendeltetnek, protestáns felfogás és az állam szerint is törvényes ; róm. kath. felfogás szerint azonban nem törvényes. No hát itt úgy látszik, circulus vitiosusba jutottunk. Csakugyan visszás állapotok is ezek, melyeken segíteni kellene elvalahára, helyes törvényhozás által. De hogyan ? Ez a nagy kérdés ! Van-e joga az államnak a kath. egyházat, az ő autonom jogainak gyakorlásában háborgatni ? Azt mondják, hogy nincs. Hát akkor azt kérdem : van-e joga az államnak a törvénytelen összeállásokat, a társadalomnak eme veszélyes fekélyeit, a rendelkezésére" álló minden erkölcsi és más eszközökkel irtani, vagdalni? Igen is van, sőt azt hiszem, hogy ez erkölcsi kötelessége. Hej! Tudom, hogy darázs fészekbe nyúlok, ha kimondom, hogy a fenti kérdés megoldását ebbe az irányba kellene terelni. Meg vagyok győződve a felől, hogy ha a törvénytelen összeállás, rang és állásra való tekintet, tehát személyválogatás nélkül, mindenek ellenében, a kiket illet, megtiltatnék s annak beszüntetésére — habár kímélettel — de mégis komoly figyelmeztetéssel s az ide vonatkozó törvényre való hivatkozással az összeálló felek utasíttatnának : azonnal éreznék mindenütt, a kiket illet, egy bizonyos régi törvény eltörlésének égető szükségességét. Mert nem áll ám a magyar klérus egyik jeles tagjának ama kijelentése, hogy Róma «a világon a leghatalmasabb erkölcsi erő,» mert a vatikán és annak csalhatatlan lakója nélkül Róma állhat is, virágozhat is ; de dőlhet és rabigába is görbedhet, ha ő maga nem tud erkölcsi hivatásának magaslatára fölemelkedni, s nem gondoskodik kellőleg arról, hogy az elaljasodottnak nyilvánított «modern társadalom» alapja: a «család» ép és egésséges legyen. Hogy hol találkozunk a legtöbb törvénytelen öszszeállással, ebben az elaljasodottnak nyilvánított társadalomban, én azt most nem feszegetem. De mégis bátor vagyok idézni II. Piusnak, ennek a szellemdús s igazán egyházias pápának egy jeles mondását: ((lehettek okok, a melyek miatt a papságot a nősüléstől el kellett tiltani, de talán még fontosabb okok vannak, a melyek miatt újból meg kellene engedni.» Igaza volt a bölcs és jóakaratú pápának ! Igazságtól áthatott szavai áthangoznak a XlX-dik század utolsó felébe is. Bárcsak megértenék ott, a hol kellene, és a kikre tartozik! Hátra volna még, hogy e rövid hozzászóllás után néhány csepp tentát hagyjak Horváth Gyula úr számára is. Félek azonban, hogy ez háládatlan munka lesz, mert a túlsó oldalról rögtön rám fogják, hogy a boszu liheg belőlem. Pedig távol legyen! Megmutattam ennek az ellenkezőjét 1888. augusztus havában is, mikor H. Gy. úr a róm. kath. vallásra vissza tért, mikor ezt az esetet nem tartottam érdemesnek egy csepp tentára, sem akkora darab papirra, melyre egyszer az ő neve rá fér. Hej pedig a siklósi ki'', járásbi'-ősági 95 l /,8 8 8; úgy a pécsi kir. törvényszék 381 (t /i s8s s z ámü marasztaló Ítéleteivel, továbbá az i88y. valamint az 1888. julius 24. 25-diki orgiák és bacchanaliákkal, melyeknek halmaza és következményei elől megoldta a kereket, továbbá az 1886. évi vét tagadással, mikor egy bizonyos convertita, nyugalmazott tisztartó fiának adta ki magát, holott később egy illusiorius rokoni látogatás alkalmával bebizonyult, hogy az Ő édes atyja voltaképen csak egy szegény földmíves : de szépen elbúcsúztathattam volna őt. De nem tettem. Még pedig meg kell vallanom, hogy e mulasztásomhoz járult azon gyarló hiúságom is, hogy nem tudok kellő lendülettel búcsúztatni, mikor nem számíthatok a körülem állók között csak egyetlen egy szóra sem. No meg az örömnek is nem akartam szárnyát szegni. Meg vagyok győződve ugyanis a felől, hogy ha ezt a búcsúztatót Gyűdön (aztán meg a csanádi rezidenciában) elolvasták volna : ott a felekezeti határdombon, a Mária-templom kettős tornya alatt *) a «jőjj keblünkre !» szózat helyett, a szelíd és jó lelkű ferencrendi atya ajkáról e szavak hangzottak volna az érkező megtért bárány felé : ((Multadban nincs öröm, Jövődben nincs remény !» De hagyjuk ezt, hisz nem akarom én a megtért juhot kisebbíteni, avag}r az ő értékéből csak egy parányit is elvonni! Sőt a mi több, és a mit nem várt tőlem, még meg is dicsérem öt. A jelen alkalomból el kell, hogy ismerjem egy érdemét, azt t. i. hogy a mi anynyi derék és tiszteletre méltó elődének nem sikerült, az sikerült ő neki: rést tört a coelibátuson l De nem bolygatom előtte sokáig ezt sem, mert félek, az ő naivságától még, könynyen kitelik, hogy oda vágja : Hagyja el az ür l Ugy is van azon már elég rés l Ambrus József, ev. ref. lelkész. Nyilt levél Vályi Lajos, dunántúli ev. ref. egyházkerületi e. főjegyző úrhoz ! Főtisztelendő Főjegyző Úr! E lapok folyó évi 15-ik számában nt. Czike Lajos, tatai esperes úr a dunántúli ev. ref. egyházkerület 1889. évi március hó 11—ik napján tartott rendkívüli közgyűlése jegyzőkönyvéből, hozzám intézett «Nyilatkozat»-ában, 10-dik szám alatt egy jegyzőkönyvi pontot közölt a polgárdi-i lelkészválasztási ügyre vonatkozólag. Miután a nevezett pont, e lapok említett számában ma is megolvasható, azt itt nem ismétlem; hanem csak arra akarom becses figyelmét felhívni, hogy ennek szövegezése, épen leglényegesebb *) A gyűdi szt. ferencrendi zárda főnöke vette át, hol egyszersmind H, Gy. pár hónapig vezekelt. Folytatása a mellékleten
