Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-06-09 / 23. szám

lelkészi használatra szánt magyar imakönyvnek s agendának hiányát tiszttársai is többször panaszoltak e miatt, megpróbálta tehát, hogy e hiányt pótolja, vagy legalább, hogy egy ily tartalmú művel esetleg másokat is munkára serkentsen, mert a régi agendák már egy vagy más tekintetben elavultak, vagy már nem is kaphatók, kivált nem a jobbak. A mult év folyamán dr. Szeberényi Gusztáv bányakerületi püspök megbízásából Petrovics Soma szentesi lelkész állított ugyan össze egy «Kis kézi Agendát» az ág. hitv. ev. lelkészek leggyakrabban előforduló liturgiális cselekményeinek alkalmaira, amely azonban — bármily értékes is tartalmilag és szép is formailag — nem tehet feleslegessé egy nálánál sokkal nagyobb, bővebb és sokkal több, változatosabb alkalmi anyagot magában foglaló művet. Az előttünk levő Agenda három főrészre van osztva. És pedig az első részben egyházi beszéd előtt és után mondandó imák, továbbá időszaki és alkalmi könyörgések foglaltatnak. A II. részben a sacramentumok kiszolgáltatása, a konfirmálás, az esketés és az egyházkelő kibocsátása alkalmával tartandó beszédek, imák és végzendő cselekvények közöltetnek, míg a III. részben halotti imákat ad az iró. Nagy gonddal gyűjtött szerző az egyes agendalis beszédekhez alkalmas textusokat, melyeknek ilyetén összeállításával jelentékenyen megkönnyítette a lelkész munkáját, előkészületét és egyszersmind arra utal ezekkel, hogy miként teheti a liturgus változatosabbá az egyes ténykedéseket. A függelékben a szokott perikopák sorrendje van. A terjedelmes mű gazdag tartalmával lehető sok esetet igyekezett felvenni, azonban egészen természetes csak, ha az élet a maga rendkívül gazdag változatosságával tömérdek más eseteket produkálván, ezekhez képest mégis kevés lesz az e könyvben foglaltaknak száma. De hát ily természetű munkáknak nem is lehet célja az élet casuistikáját kimeríteni, hanem csak az, hogy irányt jelöljenek és bizonyos elveket szabjanak meg a hitvallások alapján és épen ez elvek határozott kifejezése által vigyenek bizonyos egységet abba a nagy különféleségbe, mely az egyéni felfogás jogosultságából, a helyi viszonyok, szokások eltérő sajátosságaiból és az alkalmak tarka változatosságából áll elő. A szerző irói egyéniségét a puritán egyszerűség és a megragadó közvetlenség jellemzi. Világnézete tiszta keresztyéni. Van érző szíve úgy az élet örömei, mint szomorúságai iránt. Eléggé philosophus arra, hogy nyugodtan szemlélje a világot és mélyen hivő arra, hogy csak jövevénynek és zsellérnek tekintse magát e földön, melyen nincsen nekünk maradandó városunk. Van elég gondolata minden egyes alkalomhoz; de nem valami eget ostromló titán, ki nagy, új és meglepő eszméket dobálna. A járt úton megy s még csak a formákban sem tör új ösvényt. Inkább az imákban mester, mint a beszédekben. Á «hit oltáránw sokkal melegebben és lángolóbban ég áldozati tüze, mint midőn az imádkozó pap a prédikátor székébe ül és beszél. Beszédei között határozottan a legszebb a 2-ik konfirmációi beszéd, a maga közvetlenségével és kedély gazdagságával. Értékesebbek még a templomi urvacsorai, a betegnél mondandó urvacsorai és a 2-ik esketési beszédek. A keresztelési agendalis beszédek nagyon közönségesek, legtartalmasabb volna még köztük a 2-ik számú, de ebből is hiányzik az igazi bensőség. Azután nincsenek benne a szereztetés igéi, holott ezek elmondása lényeges alkatrészét képezik a sacramentumnak. Az i-ső számú esketési beszéd bizonyos ötletszerűség benyomását teszi; gondolat mozaikokból van összerakva; de melyeket egy közös eszme nem köt egységes képpé. Nem tudom, hogy az eskü formulát szerző készítette-e vagy csak a már megszokott s az evang. egyházban használt formulát vette fel; mindegy! így is, úgy is nagyon nehézkes a mondat szerkezete, különösen az utolsó mondaté, hol a verbum regensnek sokkal inkább a mondat végén volna a helye (214. 1.) Dogmatikai felfogásában is tiszta, egészséges, egyházias tudata van szerzőnek és ezt mindenütt egész határozottsággal ki is fejezi. Tisztelettel viseltetem meggyőződése iránt, azt háborgatni nem akarom, csak egy következetlenségre kivánom figyelmeztetni, hogy t. i. a keresztséget az újjászületés feredőjének mondja mindenütt, a gyermeket meg ártatlannak tartja, a mint ezt megint több helyütt kifejezi. (166. 170 1.) A gyermek-keresztelésnél a keresztséget csak úgy mondhatjuk az újjászületés fördőjének, ha az eredendő bűn dogmájából kifolyólag a gyermeket bűnben fogamzottnak és bűnben születettnek tekintjük, a keresztségnek pedig ex opere operato fensőbb varázserőt tulajdonítunk, mely szerint a vizzel való leöntés a szereztetési igék elmondása mellett egyszerre ujjászűli a bűnben lélegző gyermeket. Ha pedig «ártatlan» a gyermek, akkor mi szüksége van a baptizma tész metanoiászra ? Nem hiszem, hogy megengedné szerző, hogy a keresztségről való felfogásából levonnám a végkövetkeztetést, mely a kereszteletlenül elhalt kisdedek elkárhozásáról szóló dogma lehetne csak. Pál apostol tanrendszere — a melyből az «ujjászületés feredője» gondolat is vétetett — valami csodálatosan mysticus világban mozog. Minden a kegyelem, minden a hit, minden az elhivás, az újjászületés, az ó-embernek való meghalás és az újnak való feltámadás, a Krisztussal történő benső egyesülés körül forog, mindég fenn jár érzéseivel, gondolataival az egek egén túl elragadtatva a testen kívül. A Páli egyes gondolatokat, eszméket azonban nem szabad az egész rendszerből kiszakítani, azok oly erős logikával és dialektikával vannak egybeszerkesztve, hogy szinte azt mondhatnók : vagyvagy. Vagy az apostol tanrendszere a maga egészében, vagy pedig sehogysem! Pál gondolatai egyáltalában nem alkalmasak arra, hogy bármely irányban is felhasználtathatnának opus operatumként ható cselekmények alapjaiul. Az imák általában igen szépek, mély vallásos kedélyből fakadva a szívhez szólanak. Kiválóan értékesek ezek közül a 44. 45. 61. 76. 139. 148. 270. 291. 293, 308 és 310. lapokon levők. Halotti imáiban különösebben jól esett, hogy nem akarja a fájó sebeket szakgatni, hanem inkább gyógyítani igyekezik őket. A mű külső kiállítása elég csinos; de bosszantólag sok benne a sajtóhiba, alig van oly sora, melyben ne volna egy-kettő. Eleinte ilyen sajtóhibának tartottam az öröké a menyei Atyánk stb. helytelen írású szavakat; de aztán úgy láttam, hogy az egész munkán keresztül mindenütt így iratnak ezek. Apróságok ugyan, de azért az effélék is többször az irály világosságának rovására esnek; pl. ((bennünket)) helyett szerző mindég „bennünk"-öt ír, mi sok helyütt oly homályossá teszi a mondatot, hogy másodszor is kénytelenek .vagyunk elolvasni; ((viszontagságos)) helyett «viszontagos»-t használ, mely utóbbi még ha szó volna is, ebben a formájában inkább a reciprocitás fogalmát fejezné ki és nem nyomorúságot; végül megjegyzem, hogy a apálya végzett)) szóhoz, helyesen-e vagy helytelenül, azt nem vitatom, a nyelvhasználatban nem az a fogalom van kötve, mit szerző neki tulajdonít a halotti imákban. Erre az egy-két aka-