Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-06-02 / 22. szám

Itt azután mesteri vonásokkal rajzolta, hogy mennyi és mily nagy veszélynek lehetnek, s vannak is kitéve a pusztában tévelygő juhok, de a sok veszélynek elejét veszi a pásztor hűsége és gondos szeretete. Majd azt kérdé : hát vájjon a városi élet és helyzet több biztosságos nyujt-e a vészek ellen? Ellenkezőleg! itt még több a fenyegető veszély s míg a pusztában, a magányban az egyedüllét érzete az Isten közellétének bátorító tudatát költi fel a lélekben : addig az az érzet, mely a sokaság közötti elhagyatottságunkból származik, elcsüggeszt, lever és kicsinyhitűekké tesz bennünket. Ebben a helyzetben vagytok ti is atyámfiai! a ti csekély létszámotoknál fogva szemben a más vallásfelekezetűek nagy tömegével e városban ; olyan a ti kis gyülekezetek mint egy kis szikla sziget, melyet a tenger felzajgó hullámai csapdosnak, vagy még inkább, mint a szétzúzott hajó roncsai, darabjai, melyeket a hullámok fel a magasba vetnek, majd a mélyedésbe alámerítenek, úgy, hogy erőtelenségek érzetében, az ostromló vész nagyságának tudatában gyakran kell így szólnotok a remegő tanítványokkal: Uram, tarts meg, mert elveszünk! De mégis nem a külső támadás rejt nagy veszélyt reátok, gyülekezeti éltetekre nézve, hanem ti magatokban van a veszedelem kútforrása stb. Itt azután rámutatott a közönyre, a hidegségre, melyeknél fogva az egyházi, a gyülekezeti élet meglazult; hangsúlyozta, hogy a közterhek viselésének önkénytesnek, nem pedig kényszerűségből származottnak kell lenni; kimutatta hogy a magunk terhének és egymás terheinek hordozása által mily meleg érdeklődés keletkezik a gyülekezeti élet fokozatos fejlődése iránt, ellenben mily közönyösökké tesz a részvétlenség nem csak az egyházi élet, hanem maga a hit, a valláserkölcsi élet iránt is. Lábra kapott ugyanis az a szokás az itteni hívek körében, hogy halottaik temetése alkalmával viaszgyertyák kiosztogatása, égő lámpák, fáklyák használata által kívánják ünnepélyesebbé tenni a gyászmenetet stb. melyek mint a róm. kath. egyháztól átvett külsőségek, félő, hogy később még keresztvitelben, a koporsónak szentelt vizzel való meghintésében találják folytatásukat. A kereszt használata ugyan magában nem volna hiba, mert hiszen — úgymond — mi is kegyelettel viseltetünk Urunk szenvedésének az emlékeztető tárgya iránt, mert hisz a mi híveink súlyát is hordozta a fáérettünk is alá csorgott arra szt. vére, s a keresztről való tudomány jóllehet sokaknak bolondság, de nékünk, kik O általa tartatunk meg, Istennek hatalma : mindazonáltal ha elkezdünk egyben engedékényekké lenni, nem tudjuk kijelölni a határt a melyen túl máiéi nem választ bennünket azoktól, kik szabadosokká lévén az Úr Jézusban, ismét a ceremóniák szolgaságába adják életüket. A legkézzelfoghatóbban kimutatta azt, hogy az ilyes felfogás alapján, a vegyes házasságok kötése folytán, mint vész és fogyatkozik számban a gyülekezet; ott a hol a tagok lemondanak törvénybiztosította jogaikról : egyesekben bukik el a jó ügy, pusztul el az egyház, melyet ilyképen még anyagi erőkkel sem lehet megmenteni a végromlástól. Rámutatott az ugyancsak elpusztult d.-földvári gör. kel. egyház gyülekezet példájára, melynek nagyszerű alapítványa, házi iskolája, temploma mint gazdátlan, igazi holt kézen levő vagyon máig is megvan, de hívők és hívek, azok nincsenek! Intés, feddés és buzdítás követék a példát: álljatok meg a hitben, a jó igyekezetben meg ne restüljetek, lélekben buzgók legyetek, az Úrnak szolgáljatok ! Majd megzendült az égreemelkedő, mennyberagadó ima a főpap ajkán, melynek minden egyik rebegése szent elhatározást keltő, új erőt élesztő s bizó reményt gerjesztő hatású volt a fogékony szívre, lélekre. Vajha élet, hittel teljes és buzgósággal gazdag, áldozatokkal bővelkedő élet hatná át a holt tagokat, hogy e szép hivatású kis egyházunk önerejéből — bár a közegyház támogatása mellett fennmardhasson. Templomi szolgálat után fogadta püspök úr a tisztelgő küldöttségeket u. m.: a kir. járásbíróság, a városi képviselet, a testvér ágost. hitv. evang. egyház, az izr. hitközség, a kaszinó, az iparos-testület küldöttségeit, melyek szónokai mind az őszinte tisztelet meleg" hangján üdvözölték a főpásztort, a költőt és tudóst, a nemzeti közélet nagy alakját és hű munkását. Megjelent — kit legelői kell vala említenem — a róm. kath. egyház apát plebanusa főt. és nagyságos Bencze István úr is papi díszben, két káplánjától kisérve és üdvözlé püspök urat a krisztusi szeretet hirdetőjét és a testvériség apostolát. O mlga a szívélyes üdvözlő szavakra, meleg bensőséggel adott válaszai után, a küldöttségek eltávozván, az iskolai növendékek vizsgálata tartatott meg; majd ezután a presbyteriummal értekezett ő mlga, beható utasításokat adván ennek, az egyházügyei körül észlelt hiányok célszerű módon lehető pótlására, megszüntetésére. Ennek megtörténtével viszonozta az apát úr látogatását és látogatást tett még, a betegsége miatt elmaradt egyházmegyei gondnok urat helyettesítő tek. Horváth Ignác legidősebb egyházmegyei világi tanácsbiró úrnál is. A kaszinói küldöttség tisztelgése alkalmával, annak elnöke Rátkay László úr — ismert és díjkoszorúzott népszínmű iró — meghívta ő mlgát kíséretével együtt, a kaszinó által esti 9 órakor tiszteletére rendezett banquette-re, melyen ő mlga megjelenvén, az egybegyűlt kaszinói tagok által, mint a kaszinónak tiszteleti tagja — lelkes éljenzéssel fogadtatott. A fényes helyiségben együtt volt D.-Földvár társadalmának szine-java, s a mint egv 100—120 teriték mellett helyet foglalván a díszes társaság, felszolgálták az Ízletes vacsorát, melynek folyama alatt, a helybeli jóhirű zenekar művészi játékával emelte a hangulat vidámságát. A pohárköszöntések sorát ő mlga kezdette meg, reflectálva arra hogy mint 28 év óta tiszteleti tagja a kaszinónak még sohasem jelenhetett meg ennek körében, hogy ez iránt tartozó háláját lerótta volna, és kiindulva abból, hogy mily alkalom indította D.-Földvár értelmiségét arra, miszerint őt kaszinója tiszteleti tagjává megválaszsza — t. i. 1861-ben a Teleky László gyászünnepe — egy remek fordulattal a koronás királyra, népének atyjára a legelső magyar emberre, e nemzet igaz barátjára és a felséges királynéra, nemzetünk védő-angyalára ürité poharát. - Rátkay L. elnök, ő mlgát mint a kaszinó tiszt, tagját, annak méltó diszét és büszkeségét élteté, költői lendületű szép szavakban. E közben a terem ablakain átderengő világosság és egy zenekar hangjainak távoli accordjai jelezték, hogy künn is történik valami. A tűzoltó-egyesület tagjai és városi polgárok egyesülten egy impozáns fáklyás-menettel jöttek tisztelegni, kisérve a közönség nagy tömegétől ; a piacon álló kaszinó épület előtt, kört képezve megállott a fáklyás-menet. Püspök úr láthatólag meglepetve a kitüntetés e módja által tiltakozott az ellen, hogy őt, mint az Úr munkájában fáradozó apostolt, ily zajos, s inkább a világi hatalmasokat megillető ovatioban részesítik; de mit sem használt az, a ragaszkodás és tisztelet ezen kifejezését is el kelle fogadnia, lement tehát a fáklvások körébe, a hol a város összes lakossága nevében Csefkó Ferenc volt városbíró üdvözölte őt. Megköszönve a megtiszteltetés és a ragaszkodás kifejezését, ő mlga hazafias egyetértésre s a keresztyén