Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-06-02 / 22. szám

szeretetben való állhatatos egyesülésre buzdítá a közönséget, mely azután véget-hosszat nem érő éljenzések közben, a lobogó fáklyák világánál elvonult. A fáklyás menet felől tett megjegyzésére püspök úrnak, Szelle Zsigmond királyi járásbiró úr adott egy szellemes toasztban visszhangot, az előtte szólott M. J. pohárköszöntőben előfordult olasz idézet ötletéből, ő is idézi úgymond a nagy Dante szavait: Lasciate ogni speranza che rintrate ! és ajánlja a jelenlevő városbírónak, hogy jövőre e mondást a város bejáratainál látható betűkkel felírassa, így azután nagyjaink, kiket szeretettel fogadunk, jó előre tisztában lesznek a felől, hogy itt ugyan a magyar vendégszeretet nyilvánításának semminemű tortúráját el nem kerülhetik és nagy titokban azt is elárulta, hogy még mozsarak puffogása is élénkítene volna a serenade kellemeit, azonban úgy jártak a földváriak mint a nagy idai mórék : az előző vasárnap tartott búcsú alkalmával minden porukat elpuffogatták ! A sok talpraesett toaszttal fűszerezett asztali örömöknek és kedélyes társalgásnak csak ii órakor lőn végük, midőn püspök úr a másnap újra kezdődő munkához megkívántató erőmegújulást szerzendő, szállására távozott, a kaszinó tagjainak felharsanó éljeneitől kisérve. Duna-Földvár értelmisége és nagy közönsége e fényes fogadtatás által megmutatta azt, hogy felülemelkedve a felekezeti szükkeblűségen, tudja méltányolni az érdemet bármely felekezetből való legyen is az, a ki a szellemi előhaladás, a nemzeti közművelődés fáklyáját fennlobogtatja és az erkölcsök megújhodása által hathatósan közreműködik arra, hogy e nemzet valóban nagy lehessen ! Egyházmegyei élet. — A sepsi-i ev. ref. egyházmegye közgyűlése. — Sepsi Szentgyörgy, 1889. máj. 25. A sepsi-i ev. ref. egyházmegye május 23-án Uzonban tartotta rendes közgyűlését, mely egyszersmind a néh. báró Kemény Gábor egyházkerületi íógondnok emlékét megörökítő s igazgató-tanácsilag elrendelt gyászünneppel is össze volt kötve. A templomban lefolyt gyász-istentiszteleten alkalmi buzgó imádságot Csiszér Gábor esperes, méltó emlékbeszédet pedig Nagy Sándor egyházmegyei főjegyző tartott, Péld. 15, 24. («Az életnek uta oda felfelé viszi az értelmest, hogy eltávozzék a pokoltól, mely aláfelé vagyon») alapján eme tételről mi teszi az embert nagygyár 1) a születés; 2) a nevelés; 3) a környezetben saját maga! Istentisztelet után a szorosabb értelemben vett egyházmégyei gyűlés folyt le az egyházközség szép és tágas iskola-helyiségében. S minthogy az egyházmegye csak a minapában, márc. 22-én, tartott vala rendkívüli közgyűlést, ezen a gyűlésen nem igen kerültek «zöld asztalra» olyan tárgyak, a melyek általános érdekűek volnának, s illetőleg, a melyek egy központi lapba való tudósítás anyagául szolgálhatnának; a mennyiben mind a felső leiratok, mind az egyházmegyei tanács, törvényszék és esperes intézkedései az egyes egyházak-, iskolák-, papok- és tanítóknak részint külső, személyes viszonyaikra, részint kisebb administrationalis természetű és anyagi dolgaikra (építkezések, telekvásárlások, tagosítás, arányosítás, kölcsön- és segélykérések stb.) tartoztak. Az átiratok közül említésre méltók: először a megyei főispán úrnak hivatalos értesítése, mely szerint király 0 Felsége az egyházmegye részvétnyilatkozatát Rudolf trónörökös megrendítő halála alkalmából a legmagasabban elfogadni és megköszönni kegyeskedett. Továbbá, a nagyszebeni ev. reform, egyházmegye megküldölte határozatát az egyházkerületi közgyűlés kimerítő tárgysorozatának a tagokkal előzetes közlése tárgyában. Eme határozathoz a mi egyházmegyénk is pártolólag hozzájárult. Végül megemlítem a szilágy-szolnoki ref. esperes átiratát, illetve memorandumát a bélyeg-fokozat és használat tárgyában, melyet az egyházmegyei közgyűlés, előzetes javaslat alapján, áttett az egyházmegyei papi értekezlethez, hogy az az ügy fontosságához képest belkörileg intézkedjék s illetőleg jusson oly mérvű megállapodáshoz, a mely alkalmas legyen egy netaláni fölterjesztés anyagára nézve is. Mellőzve a tisztán személyes és perpetvarkodást szülő ügyek békés elintézését, valamint a papi és tanítói karban részint halálozás, részint eltávozás folytán beállott változásokat, berekesztem dióhéjba szorított tudósításomat; mert az ezúttal «némán» lefolyt közebéd sem nyújt tollamnak semmi megörökítésre méltó mozzanatot. Pedig tudósításomnak kincs-bányájául az ebéd után összeülendett papi értekezlet gazdag tárgysorozatát néztem ki jóelőre! És hihetetlen, de mégis igaz, hogy erről annyit sem irhatok, mint a lefolyt egyházmegyei gyűlésről. Holott a jelzett papi értekezletre egy vallás- bölcsészeti tárgy, egy agendai birálat, a papi és egyházi administrationalis iratok kezeléséről, illetve azok bonyodalmait megoldani segítő felolvasás voltak előre is érdekesnek Ígérkező tárgyai annyira, hogy az értekezletre még a világiak is megjelentek s «conticuere omnes intentique ora tenebant» Kiss Albert ilyefalvi lelkész mint elnök által ügyesen tartott megnyitón. Ámde mikor arra került volna a sor, hogy az elnök a tárgy sorozat szerint az értekezlet folyamát tovább indítsa: nagy ámulat és bámulatra megköszönte az iránta eddig nyilvánult bizalmat s elnöki székéről nem csak lemondott, hanem azt minden alapszabály és kérés ellenére forma szerint ott is hagyta. Az e fölött támadt eszmecsere és szóáradat közepette a világiak s a papság egy része is lassanként kihúzódott a teremből; míg végtére az ott maradtak — hogy az értekezlet teljes fiaskóval ne végződjék — annyi eredményt elértek, hogy az alelnököt megbizták, hívja össze újra még a jövő hónapban a jelen tárgysorozattal az értekezletet, melyen egyszersmind az új elnök is megválasztandó. Részünkről, midőn sajnálkozásunkat fejezzük ki ez «iticidens» fölött, kívánjuk, hogy adja Isten : ilyen meglepetés a már két év óta hiven és derekasan működő egyházmegye papi értekezletet többé ne érje ! Benke István, református kolleg. tanár. GYAKORLATI LELKÉSZET. Az uj véderő törvény (1889. VI. törvénycikk.) A folyó 1889. év ápril hó n-én szentesített s ugyanezen hónap 13. kihirdetett és hatályba lépett véderő törvény 80. §-a szerint az 1868: XL. és az 1882: XXXIX. törvénycikkek hatályukat vesztik. Nagyon természetes, hogy a katonák nősülését, az anyakönyvvezetők idevonatkozó kötelességeit, a papnövendékek, lelkészek és lelkészjellegű tanárok védkötelezettségét és több más, egyházunkat és lelkészeinket igen közelről érdeklő ügye-