Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1889-06-02 / 22. szám
rében. Egyházi felsőbb hatóságaink vállairól is roppant terhet venne le a bölcs miniszter, ha a papiros-uralmat meg tudná szüntetni s a sok felesleges irodai munka apasztásával időt és erőt engedne intensív és productív munkásságra. Bölcsnek tartjuk a miniszter közoktatási programmjának azon pontját is, melyben deklarálja, hogy «a régibb törvényt ujakkal felcserélni még akkor is, ha a réginek némely hiánya konstatálható, csak akkor tartom célszerűnek és kívánatosnak, ha a beállott viszonyok ezt elodázhatlanul, parancsolólag követelik.)) E józan conservativismus nagyon jogosult kivált a középiskolai tanügy körében, melynek két évtizeden át a folytonos változtatás és kísérletezés, talán mondhatjuk, az ide-oda kapkodás képezte egyik cardinalis hibáját. A miniszter helyesen adja ki a jelszót : ne bolygassuk többé az intézmények szervezetét, hanem engedjük őket működni; ne változtassuk derüre-borura a tantervet, hanem emeljük a tanítás intenzitását; ne akarjunk mindig új tárgyakat fölvenni, hanem tanítsuk jobban a meglevőket. Nagyon helyes e beszéd, s mi csak azt kívánjuk : legyen annyi bölcseség a kivitelben, mint a mennyi a felfogásban s akkor tanügyünk jó úton fog haladni. De egyszersmind nem tarthatjuk viszsza magunkat ama megjegyzéstől : vajha az utolsó tiz évben mi protestánsok több conservativismust tanúsítottunk volna kivált középiskoláink állami nivellirozásában ! Vajha az állami uniformitás kedveért ne mondottunk volna le sok kipróbált jó traditionkról. Most nem kellene velük együtt nyögnünk az állami tanterv és rendtartás számos bajai miatt !. . . Van a miniszteri programmban több speciális tanügyi kérdés is megérintve, melyeknek reformját általánosságban megígéri, de részleteiről nem nyilatkozik'. Szerettünk volna pozitív eszméket hallani arról, hogy miként szándékozik segíteni pl. a népoktatás terén azon nagy bajon, hogy még mindig nincs elég elemi iskolánk; mert tudva levő, hogy uj állami iskolák felállítása évek óta teljesen szünetel és az állam rossz pénzügyi helyzete miatt egyelőre ezen nem lehet változtatni. Szerettünk volna concret Ígéretet hallani a felekezeti népiskolák állami segélyezése iránt, minek termékeny eszméjét a miniszter a közoktatási bizottságban örömmel látszott fogadni, s mi bizonyára a felekezetek részéről sem fogna ellenzéssel találkozni. Tudjuk, hogy ez a törvény revíziója nélkül nem lehetséges, de az a néhány száz iskola nélküli község érdeke, azt hiszszük, elég ccparancsolólag és elodázhatlanul követeli)), hogy e pontban a régi törvény ujjal cseréltessék fel. Óhajtottunk volna tervet hallani a tanítók fizetésének rendezése felől, mert nem elég csak rámutatni az égető sebre: gyógyír kellene arra minél előbb. Örömmel hallottuk, hogy «a nyugdíj-törvény revisióját ugy a tanítók, valamint a polgáriskolai tanárok érdekében sürgősnek( í tartja a miniszter; s bár sajnáljuk, hogy ez a régen sürgetett, reformra igazán érett ügy még mindig az előzetes tanulmányozás stadiumában vánszorog, de reméljük, hogy annál alaposabb és célszerűebb lesz a megígért reform. A középiskola tanügyén is lendítni akar az uj miniszter. ((Figyelemmel kell lenni arra — mondá többek között — hogy a tulterheltetés ellen itt-ott felmerült panasznak véget vessünk és pedig első sorban helyesebb tanmődszer alkalmazásávalNagyon fontos nyilatkozat, igen helyes törekvés, mert az érintett baj kétségtelenül megvan; de hogy az említett szer elégséges lesz-e a baj eltávolítására, vagy csak enyhítésére is? arról bajos megállható véleményt mondani. A miniszter azonban bízik ajánlott szere gyógyító erejében, erre neki határozott okai lehetnek, s mi érdeklődéssel és a siker őszinte kivánatával várjuk a kísérlet végét. — Hasonló várakozással vagyunk még két kérdés megoldása iránt a középiskola terén. Egyik a miniszter középiskolai programmjának «egészben és általánosságban az egységes középiskola megteremtése)) felé gravitálása, melynek mikéntjéről most nem nyilatkozott; de az a körülmény, hogy a görög nyelv kihagyását célzó határozati javaslathoz hozzájárult, mégis némi fényt vet a miniszter célul kitűzött egységes középiskolájának tervére. Ehhez mi most nem akarunk szólani, mert nagyobb és nehezebb kérdésnek tartjuk, hogy sem ily röviden és incidentaliter vele elbánni akarnánk: majd megrostálják ezt a szakférfiak és az országgyűlés közoktatási bizottsága. A másik az autonom felekezeti iskolák tanárainak nyugdíjazási ügye, mely iránt a miniszter — mint maga mondá — tárgyalásokat kezdett az érdekelt iskola fenntartókkal. Ennek a kérdésnek sem lévén — legalább a nyilvánosság előtt — még fogható vége : várakozó helyzetbe kell tennünk magunkat s csak regisztráljuk az örvendetes tényt, hogy egyházi gymnasiumaink e régi nyílt sebe is figyelmet keltett a gondos miniszternél. Kíváncsiak vagyunk a tárgyalás alapjára, mert a felől előre bizonyosak vagyunk, hogy középiskolai tanáraink és iskola fenntartóink elvileg nem ellenzik az állami nyugdíjazást, mint nem ellenezték a népiskolánál; de az is nagyon valószínű, hogy oly áldozatok árán, minőkről a fama beszél (eddigi gyám- és nyugdíjalapjaink
