Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-05-26 / 21. szám

dés összes vágyát és igyekezetét a magyar alkotmány védelmére sorompóba szólítsuk.)) Ezek valának Ugronnak erőteljes és államférfiúi mély belátásra való szavai. Ugrón, a jó katholikus, ki minden évben részt vesz az erdélyi kath. státus üléseiben, a most divatos ultramontán katholicismusnak absolutismust lehető irányát veszélyesnek tartja a jogállamra és az alkotmányos életre nézve. Fennen hirdeti, hogy «a kath. egyház jelen szervezete az absolutismust leheli ki, és leszoktatja a polgárokat attól a gondolattól, hogy joguk van saját ügyeiket intézni)). Ellenben a protestáns autonomiát olyannak találja, mely «e nemzet és állam szabadságának megtartására hathatós eszköznek bizonyult)), s melynek áldásaiban a magyar kath. hívőket is előbb-utóbb részeltetni kell. Mi protestánsok őszinte örömmel és meleg rokonszenvvel kisérjük kath. ker. testvéreink autonomikus törekvését és szívünkből kívánjuk, hogy az egyházi önkormányzat jótéteményeiben minél előbb részesüljenek. S midőn ezt teszszük, erre bennünket nemcsak az igazság terjedése felett érzett őszinte örömünk ösztönöz, hanem egyszermind a nagy nemzeti hála tartozás is késztet, melylyel mi protestánsok azon derék kath. honfitársaink iránt máig is adósok vagyunk, kik a pátens idejében az önkényuralom által megtámadott és veszélyeztetett protestáns autonomiánk védelmére siettek. Hálánkat és elismerésünket nem fejezhetjük ki másként, mert autonómiájuk módozatának kérdésébe bele szólni nem akarhatunk, mintha nyíltan és határozottan kifejezzük autonomikus mozgalmaik iránt érzett igaz rokonszenvünket. Csakhogy nem itt van ám a dolog bibéje; nem is a kormány jóakaratán, nem is a katholikus hívek egyetemének kétségtelen hajlandóságán, nem is az alsó papság készségén fog most is zátonyra jutni az autonomia hajója, hanem más mélyebb és belső okokon, melyek a katholicismus természetében gyökereznek Helvesen mondja a miniszter, hogy «az autonomia a kath. egyház hierarchikus és episcopalis szervezetével össze nem egyeztethető)). A miniszter e nagy fontosságit igazságot — valószínűleg a főpapságra való tekintetből — nem indokolta; de mi protestánsok ép olv jól ismerjük az elhallgatott indokokat, mint akármelyik katholikus hierarcha. Mi tudjuk, hogy az autonomia elvi és tényleges tagadásra a hierarchiának, a mennyiben az autonomia nemcsak önkormányzat, nemcsak önbíráskodás, nemcsak független kezelése a vagyonnak, hanem a hívek és hitközségek egyeteme által gyakorolt valóságos öntörvényhozds és önellenőrzés az egyházi élet minden mozzanatára kiterjesztve. Ez pedig merő ellentéte a hierarchikus szervezetnek, melynek súlypontja valamikor a püspökök conciliumára esett, ma az infallibilis pápán fordul meg, ki minden egyházi hatalomnak egyedüli forrása és teljhatalmú birtokosa. Az autonom protestantismusban min. den hatalom és jog alulról a hívek egyetemétől származik és ahhoz tér vissza; az absolutisticus katholicizmusban minden hatalom és jog felülről, az egyház látható fejétől indul ki és oda tér vissza. A prot. autonomia a legtisztább demokrácia, a kath. hierarchia a legtökéletesebb absolutismus. Tűz és víz, természetűknél fogva ellentétes dolgok. Ezért ellenzi most, ezért ellenezte a congressus idejében és ezért fogja ellenezni utolsó lehelletéig a kath. főpapság és az ultramontán felfogás az autonomikus mozgalmakat. Az autonomia megvalósulása a hierarchia megtörése volna. A kath. főpapságra nézve az autonomia tisztán a hatalom és az uralkodás fenntartásának kérdése, s az már ugy van, az bizonyos, hogy a ki a hatalmat kezében tartja, nem igen hajlandó azt önkényt kibocsátani. Ki azt várja, hogy az egyház roppant hatalmát képviselő főpapság e hatalmat önként kiadja a kezéből, az, mint a mesebeli gyermek, azt a lehetetlenséget kívánja, hogy a folyóvíz viszszafelé folyjon. Az államra nézve a kath. autonomia politikai kérdés, melybe az állam hivatásából kifolyólag önkényüleg bele nem nyúlhat, az autonomiát az egyházra nem oktroyálhatja, ha az maga önkényt nem akar annak áldásaiba részesülni. Ki nem kíván üdvözölni, azt nem lehet erőszakkal üdvözíteni — legkevésbbé az államnak. A kath. egyháznak az annyira kívánt autonomiát csak magok a hívek, és a hatalom fénye által el nem vakított papjaik csinálhatják meg erős akarattal és kitartó következetességgel; azon belső erkölcsi erő hatalmával, melyet az ' j igazság tudata és az erős meggyőződés szokott a lelkeknek kölcsönözni; azzal a szabadságvágygyal, mely az alsó klérussal megunatta a lelkiismereti zsarnokság békóit s a laikusoknál megelégelte a jogaiból való kizártságot, s kinőve azon szellemi kiskorúságból, hogy vele tudtán és akaratán kívül önkényüleg rendelkezzenek, jogért és szabadságért kiált az egyházi életben is ; és mindenek felett azzal a hittel és lelkiismereti felébredéssel, mely a lelkek elé állított üdvkuruzslók sötét felhője mögött megtudja látni az üdvösség egyedüli fény- és erő-forrását az Úr Jézus Krisztust ! Ha a kath. autonomikus mozgalomnak ez a lélek a mozgató ereje, akkor az ha lassan, ha gyors átalakítással be fogja vinni a katho-