Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-05-05 / 18. szám

seinem Gottesbewustsein, jene beiden aber durch Vermittelung von diesem, zu einander stehn.» s ide sorozható a Hartmann E.-féle magyarázat is mely szerint: «Thatsáchlich ist das religiöse Verháltnis damit gegeben, dass der Mensch seine Abhángigkeit von seiner natürlichen Umgebung dadurch aufzuheben oder zu vermindern sucht, dass er sich aus eigenem Entschluss in die unmittelbare Abhángigkeit der die erstere bestimmenden Máchte begiebt».) E magyarázatnak általános értelme különféleképen dolgozható fel s e kidolgozások között kétségkívül legegyszerűbb a Feuerbach-féle. E szerint az ember maga akar istenné lenni, de nem képes erre s így a mit elképzel mint istenit magáról, azt egy felső hatalomra viszi át, kinek segélyét megnyerni, bírni véli mind azzal szemben, mi esetleg az ő létét, vagy vágyainak teljesedését gátolhatja. Egyedüli baja e magyarázatnak az, hogy e szerint az egész dolog merő illusio, minden valóság nélkül, legfelebb az foglaltatva benne, hogy az ember óhajtaná, hogy úgv legyen a valóságban is. Magától értetődik, hogy Pfleiderer csupán addig tartott a Feuerbach-féle theoriával, míg Feuerbach anthropologismusának negatív oldala egész ridegségében ki nem tűnt. Hogy miként igyekezett Pfleiderer menekülni ama theoria fatalis következményétől, jelenleg nem tartozik vizsgálatunk tárgyához, elég csupán jeleznünk, hogy Religionsphilosophie-jének 2-ik kiadásában e kérdésre vonatkozó sajátos Pfleiderer-féle érveléssel nem találkozunk. E helyett találunk egy általános képet a vallás eredetéről. Azonnal szemünkbe ötlik e magyarázatnál azon körülmény, hogy az embernek az őt körülvevő természethez való viszonya kétféleképen van elképzelve. A kiindulási pont a szükségérzetből van véve, mely az ember urává lesz, feltüntetve előtte erőtlenségét, szerencsétlen magára hagyatott hetyzetét. E szükségérzet alatt minden olyan természeti jelenséget gondolhatunk, mely a fejletlen értelmű ember előtt mint ellenséges hatalom tűnhetett föl. De bármily számosak legyenek is ez utóbbiak, mégis vannak más jelenségek is, melyek ezekével ép ellenkező benyomást gyakorolhatnak lelkére, így pl. a föld a vademberre nézve is a dajkáló, tápláló anya, az ég napjával s- csillagaival fényt ad neki s felhői megtermékenyítik a föld talaját. így az öntudat — mely azt súgja neki hogy létjoggal bír — és a világtudat — hogy t. i. ellenséges felsőbb hatalmak által befolyásoltatik — közti felszültség nem oly tökéletes, nem oly erős, mint a minőnek ezen fentebbi theoria szerint, mintegy a theoria javara lennie kellene. Azon további magyarázatában meg Pfleiderernek, a mit mint der Zusammenschluss des Selbst- und Weltbewustseins im Gottesbewustsein-t vesz fel, semmi új factor nem fordul elő, hanem ugyanazon ember, ugyanazon természettel áll szemben s legfellebb annyi különbség van az előbbi s mostani viszony között, hogy gondolatai más irányt vehettek s hogy számos jelenségben, melyeket előbb nem ismert (pl. a világosság, mely a gyötrő sötétséget elűzi) mentő hatalmat ismer el, melyekben bízik, hogy őt küzdelmei között segíteni fogják. Hanem azért ezek mellett az ellenséges hatalmak is érvényben maradnak továbbra is, s így a megelégedés megnyugvás érzete még a védőire való támaszkodás tudata mellett sem lehet teljes. Ugy tekinthetjük-e hát e magyarázatot, mint a mely a vallás előállásának kérdésére nézve teljesen megnyugtató felelettel szolgál ? Teljességgel nem érvelhetünk azzal, a mi különben gyakran megtörténik, hogy bár az ember féli is a reá nézve ellenséges hatalmakat, de. azért mégis szabadnak érzi magát velők szemben, mert tudja egyúttal azt is, hogy azon ellenséges hatalmak szintúgy függenek az ő általa föltételezett legfőbb hatalomtól, mint a hogy ő maga. Azonban az előzményekből ez nem vonható le következményként, mert feltéve bár, hogy az ő védője hatalmasabb, mint ellenesei, ez esetben legfellebb az ez utóbbiaktól való félelem érzete alól szabadulhat meg; de mi alapon gondolhatja el azt, hogy az ellenséges hatalmak kénytelenek az ő védőjének engedelmeskedni. Ellenkezőleg, e magyarázatból természetszerűleg az következik, hogy az emberben a természeti jelenségek különböző benyomásai folytán egy kettős harc keletkezik a jó és gonosz hatalmakra vonatkozólag s mikor e küzdelemből vallása előáll, ez teljesen dualistikus karakterrel bir s az Istenek hite mellett mindjárt ott ül a dámonokban való hit is. E dualismus azonban nincs benne a Pfleiderer-féle fenti magyarázatban ; az Istenek e magyarázat szerint mindenkor a jó, az oltalmazó hatalmak, melyet Tiele maga is kétségbe vont, azt mondván, hogy az ég föld legrégibb istenei semmiesetre sem lehettek oly kedvesek, mint a minőknek e magyarázat képzeli, így hát az «in Gott eins mit der Weltordnung und durch Gott frei von der Weltschranke»-féle magyarázat segélyével a talány nincs megfejtve. Részletesebben foglalkozik ezután még R. a Pfleiderer által adott, az Istenben való hit eredetére vonatkozó kérdéssel is, (kinek nézete szerint «dies Suchen und Finden einer dem Menschen ebenso verwandten wie überlegenen und eben damit ergánzend verbündeten Geistesmacht in der Welt; — dies ist der Ursprung des Gottesglaubens») kimutatva annak tarthatatlanságát, elégtelenségét a vallás előállásának természetes kimagyarázására. Majd szentel pár lapot a Hoekstra által adott, a Pfleiderer nézetével rokon magyarázat bírálatának is, hogy aztán saját nézetének tárgyalására térhessen át. A fentebb ismertetett különféle magyarázatok — mondja Rauwenhoíf — nem tudnak számot adni a vallás eredetéről, noha az utóbbiak az ezen célhoz vezető utat némileg kiegyengették. Bármi legyen is az, ami egyenesen elvezethetett a vallás előállásához, annak mindig az ember kedélyében kellett feltámadnia, annak befolyása alatt, a mit az embert körülvevő természet érzése és értelme elé elétárt s így mind az, a mi az ős embernek a természethez való viszonyát illetőleg csak bárminemű felvilágosítást is adhat, egyúttal annak megértését is megkönnyíti, hogy egyik vagy másik általa elképzelt felsőbb lény hogyan lehetett Istenévé. Lássuk csak, mi az a valami, a mi az említett magyarázatok mindenikéből hiányzott! Már fenntebb említettük, hogy lényeges különbség van egy bölcsészeti világnézet resultatuma s a vallásos hit nyilatkozata között. A vallás, mint fentebb is mondá már R. sohasem mondotta, hogy van egy bizonyos Isten, hanem mindig azt mondá : van Istenem. Más szavakkal: egyetlen vallásos hitnek sem ismertető jele egy felsőbb hatalom létezéséről való meggyőződés, hanem azon öntudat, hogy az ember személyes viszonyban áll egy felsőbb hatalommal; nem az a kérdés, hogy mi e hatalom önmagában, hanem hogy mi az reá az illető emberre nézve. (x\ mint e nézetet 11. A Lipsius, «Lehrbuch der Evang. Prot. Dogmatik» 174. 1. cimű művében szintén kifejtette). Valami effélét találhatunk már azon benyomásban is, melyet némely természeti jelenség az emberre gyakorolhat; mely jelenségek némelyike úgy tűnhetik fel az ember előtt mintha bátorítólag, segítőleg lépnének fel mellette a létért való harcában. De ez még nagyon általános valami. Az élő, gondolkozó lények ép oly kegyeseknek mutatkoznak a növények s allatokkal szemben, mint az emberrel szem-