Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-05-05 / 18. szám

ben s ez utóbbiak között sem tesznek különbséget a jók és gonoszok között. Hiányzik ebben még az a személyes valami, a mi az embert figyelmessé tehette arra, hogy azt a mit lát, úgy tekintse, mintha hozzá volna intézve, ő érette volna téve. így pl. a ragyogó nap, vagy az éj sötétségét eloszlató hold ép oly benyomást tehetett a műveletlen emberre, mint a minőt mi ránk ma is tesz, hogy t. i. ez égi testek saját útjaikon haladnak a nélkül, hogy legkevésbé is törődnének az egyesek érdekeivel; érzéketlenek ezeknek szenvedései iránt, közönyösek ezek istenfélő vagy istentelen volta iránt. Ha az egyén azt, mi többekért látszik lenni, nem úgy tekinti, mintha az csupán ő érette volna, akkor még nem is mondhatja róla hogy : te vagy az én Istenem. Hol ez még nincs meg a lélekben, ott még nincs vallás, s ez érzelem ott nem támadhat fel, hol az ember tisztelete tárgyában valamit a sajátjából nem ismer, nem talál fel, melyet alapul vehet fel egy személyes viszony számára közte és Istene között. Szoros összefüggésben áll e nézet azzal, mit Müller Miksa oly találóan jegyez meg, mikor azt mondja, hogy a vallásnak Kathenotheismussal vagy világosabban szólva Henotheismussal kell kezdődnie. E tétel mellett positív érvet nem lehet ugyan felhozni, mivel nincs alkalmunk sehol egy vallást első eredeti formájában megfigyelni, de utalhatunk azon szükségképi tényre, hogy a hol a hagyomány pl. több Istent kinál mintegy az ember tisztelete tárgyául, ez mindig egyet választ ki ezek közül magának, melyet bárhányszor cseréljen is fel mással, mindenkor egy speciális Istent választ devotiója tárgyául. így volt és van pl. a hivő katholikusoknak is mindig egy fő patronusuk a számos szentek közül, kinek különös oltalmába ajánlják magukat. De azt még történeti érvek nélkül is állíthatjuk kétséget kizárólag, hogy a polytheismus nem az eredeti vallásalak, hanem előállása több Istenek összefoglalása utján jött létre, melyeket előbb egyenkint tiszteltek. De hogy is jött volna rá az ember, hogy egyszerre különböző hatalmakat tekintsen mint segítőit tisztelete tárgyaiul ? Az egy élő s gondolkozó lényegiség fölvételében már oly következtetés rejlik, melyre az első nemzedék még nem juthatott el. A collectivum csak akkor jöhetett létre, ha már az egyes alkatrészek, melyekből amaz összeszerkesztetett, már adva voltak, fel voltak találva. így az ember tiszteletének tárgya is előbb csak egy vagy más meghatározott tárgy lehetett, melyet ez megkülönböztetve minden mástól kizárólagos sajátjának ismert el s melyet személyes okok alapján Istenévé tett. Az a kérdés most, hogy mi indíthatta őt erre? Fel kell vennünk valami olyat, mely a naturismus vagy animismus álláspontján a természeti állapotban élő emberre nézve motivum gyanánt szolgálhatott arra nézve, hogy a föltételezett felsőbb hatalmak közül egyet Istenévé tegyen. S midőn ezt keressük, meg kell figyelnünk azon állapotot, mely az ember lelkében a természeti jelenségek benyomása folytán létrejöhetett s ezt egyedül saját magában, kedély világában kereshetjük. (Folyt, köv.) Szalay Károly. Az emberöltők vándorlása az öröklétbe. (Doddridge Fülöp.) Mint zúg az ár és mint sodor, Az oczeánba ömledez ; Eszmétlen lelkünk a sodor Árján az öröklétbe vesz. Atyáink ? Hová tűntek ők ? Hol mind az, mit szerettenek ? Bú, gond, remény, öröm velők Elszálltak, el a nagy nevek. Bu vagy öröm kisérje bár Halandók szálló életét, Immár haló porukra száll A feledés ... sír árnyakép. A hol pihennek az atyák, Pihennek majd a gyermekek ; Más örököt nem hagyva ránk, Mint a sötét sír üreget. Atyáink édes Istene, Örök barátunk, oh te halld ! A lét-örvény vészszel tele ... Lelkünk magadhoz te fogadd ! A kegyes lelkek ösvényén Mi haladunk az üdv felé; Míg vélük a menynyek ölén Jutunk majd szent színed elé! Hegedűs István. BELFÖLD. A felső-szabolcsi ev. ref. egyházmegye tavaszi gyűlése.*) Tartatott Nyíregyházán, a megyeháza nagy termében ápril 9—io. napjain. Dacára a kedvezőtlen időjárásnak s a járhatatlanságig rossz utaknak, a gyűlés elég népes volt. Némi ünnepélyes szint kölcsönzött e gyűlésnek azon körülmény, hogy a haló porában is áldott emlékű Pilissy László utóda, az egyházmegye négyötödrészének szavazatával megválasztott Gencsy Bertalan egyházmegyei gondnok, ez alkalommal foglalta el elnöki székét. A szokásos esperesi jelentés, mindnyájunk őszinte fájdalmára hozta tudomásul, hogy a kit oly igaz szeretettel szerettünk : Pilissy László, buzgó vallásos egyházmegyei gondnokunk, a boldogultak hónába költözött. Az egyetemes papság eme kimagasló alakjának emléke jegyzőkönyvünk lapjain megörökíttetni határoztatott. A borongás után következett az édes remény derűje. Jelenti esperes ur, hogy az egyházak csaknem általános többségével, Gencsy Bertalan birtokos ur, volt egyházmegyei tanácsbiró, választatott gondnokká. A megválasztott gondnok még a férfikor kezdetén áll s az országos hirű család múltjából nagymérvű előleg kellett hozzá, hogy oly nagyszámú egyházak bizalma benne öszpontosuljon. Elválasztott gondnokunk, egy küldöttség élén a gyűlésben megjelenvén, esperesünk által üdvözöltetett s felhivatott a gondnoki szék elfoglalására. A nemes tettek férfia nem hangoztatta a nagyhangú Ígéreteket. «Midőn a felső-szabolcsi egyházmegye gondnokává lett megválasztatásomról értesültem — úgymond — kétségek támadtak bennem, elfoglalhatom-e ezen állást? mivel a múltban nem sokat tehettem a bizalom kiérdemlésére s a jövőben is, ki tudja ? lesz-e elég erőm *) A mult számból tárgyhalmaz miatt kiszorult. Szerk.