Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-03-24 / 12. szám

a szülőktől. A lakhelyemen levő missziói egyháznak ép úgy lelkésze vagyok, mint a külső köröknek. A hívek qualitative semmiben nem különböznek s ha quantitativ veszem, lakhelyemen kívül kétszer annyi híveink száma. A központ bilim a- s iskolaház, lelkész s tanítóval. A bánovcei gyermekek a nyári szünidőt leszámítva egész éven át járnak hozzám vallástanításra. A külső körökben a gyermekekkel csak öt-hat, sőt két hónapban egyszer foglalkozhatom. (Az «Utasítás» a külső körök negyedévenkénti meglátogatását teszi a missziói lelkészek kötelességévé. Mivel a bánovcei misszió egyik külső körében az uraság a fuvart megtéríti, s egy másik körében a hívek magok vállalkoztak az utazási költség fizetésére, területemet úgy osztottam be, hogy a legkisebb s legtávolabbi körbe is legalább hatszor egy évben (temetésen kívül) elmegyek míg a népesebb kört havonként egyszer látogatom meg.) A külső körök gyermekeinek 20 százaléka semmiféle iskolába nem jár. Ezek a pusztai gyermekek. Kápolnára, oly helyen, hol az uraság mindössze 2 hetet tölt évenként s ez is többször elmarad, ezrek jutnak, iskolára semmi. Ha e nyomorúság illustrálására példákat akarnék felhozni, kész nem lennék. Csak két példát említek. Egy bácsmegyei érdemes ref. lelkésznek unokája 12 éves korában tanult házamban olvasni. Egyik misszió körben vallástanításra 4 nagyobb leány jött, kik közül egy sem tudta a «Mi atyánk»-ot. Már két oly párt eskettem, kik esküvő előtt vették fel az urvacsorát először, olvasni nem tudtak, s előmondás által tanultak meg egy-két imádságot. Egy magyar vincellérnek fia, egy levelet betüről-betüre lerajzolt táblájára a nélkül, hogy a betűket ismerte volna. Ha a szülők, kik az anyaország rendezett egyházaiból vándoroltak ide Szlavóniába idegen nemzetiségű s felekezetű népek közé, elhalnak, mi lesz az utódokból, kik utánuk az egyházat fogják alkotni ? Hol vegyék ezek a hitbeli, felekezeti s nemzetiségi öntudatot rendes iskolai s vallási tanítás nélkül? Hogy itt megállják helyüket, legalább is annyi vallási s közönséges ismeretekkel kell birniok, mint az anyaországban hasonló sorsban élő hitfeleinknek. Gondolkozván, hogy mikép lehetne a külső missziói körökön legjobban segíteni, egy missziói gyermekvagy uevelöház (Fremdkinderhaus) eszméjére jutottam, mely missziói ház a központon állíttatnék fel a külső körök és iskolás gyermekei számára, s a hol leljes ellátást nyernének, s egy gyermektelen házaspár gondviselése s az én felügyeletem alatt élnének s látogatnak iskolánkat, s a gyermekistentiszteletet, s a vallás órákat. E ház főképen azon gyermekek számára alapíttatnék, kiknek lakhelyén iskola nincs, s másod sorban azok számára is, kik kedvezőbb körülmények között iskolába lakhelyükön is járhatnak, de vallástanításban ott nem részesülhetnek ; ezek mielőtt az urvacsorához bocsáttatnának, 2—3 hóra jönnének ide külön, naponkénti vallástanításra. Részletekről még nem irhatok; az anyagi támogatástól függ, hogy mily terjedelemben lesz ez intézmény létesíthető. Áz alsó-baranya-bácsi egyházmegyei közgyűléshez benyújtott folyamodványomban az egyházmegye egy hasoncélú alapítványára reflektáltam. Folyamodványomban csak érintettem, de a gyűlésen élő szóval is előadtam, hogy ezen «áldásosnak» n}'ilvánított intézmény mily módon segíttethetnék elő az egyes egyházak által, ha t. i. azon nagyobb egyházak, melyeknek kibocsátott rajaiból a misszió alakult, önkénytesen egy-egy ingyenes helyet alapítanának s tartanának fenn ezen missziói nevelőházban. Folyamodványom meleg ajánlattal a főt. egyházkerületi gyűléshez felterjesztetni határoztatott. A főt. egyházkerületi gyűlés a főt. missziói bizottságnak adta ki érdemleges intézkedés végett. E közlemény bevezetésében említettem, hogy kezdeményezés — tőlem kiindulva — ez irányban már történt. Midőn az egyházmegyei nagy s általános érdeklődés mellett ez ügy tárgyaltatott, Nt. Poór József új-szivaci lelkész úr Isten lelkétől indíttatva felállott s 20 frtot I felajánlott a célra. Nagys. Gál Péter gondnok úr hasonlóképen járt el s egy a külső missziói körből való szeí gény gyermeknek a bánovcei iskolába való felvételére ; 20 frtot adományozott. Köszönet innen is e két nemeslelkű adományért. 40 frttal kezdtem meg ez ügyet 1888 őszén, s jelenleg már a 6 külső missziói körből 15 gyermek van elhelyezve egyes családoknál. 6 magyar és 9 német idegen gyermek jár iskolánkban s külön hozzám 1 1 vallástanításra. (A magyar gyermekeket, mivel az előadási nyelv német, derék tanítóink külön is tanítják.) A 15 gyermek közül egy teljesen ingyen s 6 havonkénti 2—4 frt segélylyel van felvéve. A többi jobbmodú szülők gyermeke levén, csak annyiban segélyeztetik, hogy a szülők a tanításért nem fizetnek külön, hanem az egyes körök pénztárából kap tanítónk minden gyermektől 3 frtot (egy évre). Az idegen gyermekek számára a gyűjtött pénzből egy padot csináltattam, mely most az «idegen gyermekek padja» nevét viseli. Az idegen gyermekek számára a következő adományokat vettem alólirt napig: : Nt. Poór József lelkész úr . . . . . 20 frt — kr. Ns. Gál Péter gondnok úr 20 frt — kr. Koleb, torzsai vendég egy prédikáció alkalmával Nemcén 1 frt — kr. Főt. püspök úr engedélye folytán a könyvpénzből . . 19 frt 40 kr, Vukováron egy prédikáció alkalmával . . . . . — frt 60 kr. Pajzos pusztán » > — frt 84 kr. Az elberföldi németalföldi református egyház presbyteriuma 200 Márka Az elberfeldi egyház egy ismeretlen tagjától 100 Márka 300 Márka 177 frt — kr. Dr. Bohl Ede bécsi theol. tanár úrtól . . . . . 80 frt — kr. - — , Összesen: 318 frt 84 kr. Én is felajánlottam 20 frtot, e helyett azonban egy gyermeket vettem házamba. Az elberfeldi ref. egyház presbyteriumának adományát nem fordítom folyó költségekre ; ez marad házalapra. Ha ezen intézmény állándósíttatik, Csakúgy lesz igazi értelme. Erre azonban privát gyűjtés nem elég. Ezért bátor vagyok a főt. missziói bizottság figyelmét ez ügyre e közlemény útján is felhívni, s e lap tisztelt olvasóinak pártfogását kérni az Úr Jézus nevében. Uj-Bánovce, 1889. március 5-éu. Keck Zsigmond, református missziói lelkész. Szlavóniai hangok. Még a magyar országgyűlésen is hallottunk interpellatiót a horvátországi magyarok elnyomatásáról. Hát ez nem is csuda akkor, ha meggondoljuk, hogy a szomorú hírre szert tett nagy püspök mottójául e szavakat választá : «nemzetemért s hitemért (már t. i. pápistáért) mindenemet, véremet is», tán hozzá tehetette volna, becsületemet ís. S mert e püspöknek a legközelebbi időkig igen nagy ambitiót engedtek meg úgy az országos kormánynál Zágrábban, mint Bécsben is, nem csuda hogy itt oly erősen megvetette lábát. Az a temérdek jövedelem, mivel ő rendelkezik, elég erő arra, hogy vele magyarfaló hivatalnokokat teremtsen, főként seminariuma által, melyben százával állítja elő a püspök a Herberteket, kik aztán szakasztott mássai lesznek gyülekezeteikben^ a kedves lelki atyának, kik aztán nem csak hogy a fel-, állított motto első feleért, a horvát népért, hanem főkép