Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-03-24 / 12. szám

Dicsekedéssel mondom, hogy e területeken működő missziói lelkészeink is híven megteszik, a rájok bízottakban, a magokét; egyikök sem hívebben mint bánovcei szolgatársunk. S most ő -— a szétszórtság miatt könnyen veszendőbe mehető gyermekek, e kicsiny lelkek, összeszedésén dolgozik, s a központon igazi szeretetházat akar létrehozni, tanításukra nevelésükre. Követni akarja a Krisztus példáját, összegyűjteni a maga kicsinyeit, mint a tyúk a maga csirkéit; és nem akarja, hogy egy is azok közül elveszszen, sem a lelki táplálék hiánya miatt, sem hogy a héják elragadozzák. Óhajtanám, hogy az alábbi levelet mindenki olvassa, el, s azért hívom fel reá ily — talán szokatlan módon a figyelmet. Remélem, hogy E. Konventünk missziói bizottsága is méltányolni lógja e szerény, de áldást igérő kezdeményt. Óhajtanám, hogy minden család, első sorban papi családaink is járuljanak forintocskáikkal vagy filléreikkel a nemes, megható célhoz. Részemről követni kivánva a mások által már megkezdett jó példát — s remélve, hogy utánam mások is azt teendik — ötven forinttal járulok a bánovcei gyermekház alapjához, mely összegből 20 forintot a magam, 20-at feleségem, 10-et Ida és Margit leánykáim nevére kérek jegyeztetni. Budapest, 1889. március 21-én. Szász Károly. E közlemény megírásával s beküldésével szerettem volna még várni, mert a tárgyát képező «missziói nevelőház» még csak eszme; megtestesítése jórészt a dunamelléki missziói bizottságtól függ, melynek az egyházkerületi közgyűlés (1888. november 20—21-iki jegyzőkönyv 31-dik pontja) folyamodványomat érdemleges intézkedés végett kiadta. Főtisztelendő püspök úr s mások buzdítására azonban már az 1888/89—iki iskolai évben történt ez irányban kezdeményezés, miről kapcsolatban az eszme megismertetésével e cikk fog szólni. Az őszszel 4 éve lesz, hogy itt Szlavóniában a dunamelléki egyházkerület teste végtagjait gyűjtögetem, az egybegyüjtötteket Istennek szent igéje által a Krisztus élő tagjaiul erőm, tehetségem szerint megtartani igyekszem. Midőn állásomat 1885. szeptember havában elfoglaltam, a misszióhoz csatlakoztak Uj-Bánovcén kívül mindjárt a bródi határőrvidékről Nemce politikai község ref. hívei s Ivance puszta (gróf Eltz-féle birtok) bérlője cselédségével. A központ Banovce számlált akkor 40, most 56 családot, Nemce 16, Ivance 4 családdal van felvéve. 1888. végéig az említett helyeken kívül missziói köröket szerveztem: 1. Pajzos pusztán, hol először 1886. február hó 28-án prédikáltam Példab. 29. r. 18-ik verse felett. E pusztán 10 család van ; urasági vincellérek. Ide vannak beosztva s istentisztelelre is ide járnak híveink, kik e puszta vidékén, Sarengrad, Ilok (Újlak), Berkasova, Belez puszta s a sidi hegyeken elszórtan élnek, 14 család. Á pajzos pusztaiakkal együtt 24 család. 2. Vinkovcén, hol először 1886. julius 4-én hirdettem Isten igéjét, beszédemet Luk. ev. 12. rész 32. verse alapján készítvén. Azon 24 család, mely e városból s vidékről a misszióhoz csatlakozott, leolvadt 8-ra. Ennek okáról most nem szólok. Míg O-Jankovcén külön misszióig kört nem szerveztem, a vinkovcei körhöz tartozott Új-Jankovce is 5 ref. családdal. 3. Vukováron, hol I. Péter: 2, 11 és 12 e felett első beszédemet 1886. december 12-én tartottam egy a városon kívül fekvő vincellérházban. 1887-ben a görög kel. egyház a város közepén fekvő szép, tágas énektermét engedé át teljesen ingyen gyülekezési helyül. Vinkovcén is a gör. keleti egyház könyörült meg rajtunk. A vinkovári miszsziói kört Ó- és Űj-Vukovárról, Merincéről s a sotini szőlőkből 31 család alkotja. 4. Ő-Jankovcén, hol a kört 1888. május 27-én alkottam meg 21 családdal. Összesen tehát a bánovcei misszióhoz 160 család tartozik, nemcsak papiroson felvéve, hanem a közalapba fizető családok, melyeket személyesen ismerek. E 160 család közül nemzetiségre nézve 55 magyar, 106 német. A 160 családdal még nincs a bánovcei misszió családjainak száma teljesen megadva. Még 34 család járul az előbbiekhez, s csak ekkor lesz teljes a szám. E családok nem voltak a szervezett missziói körökbe beoszthatok, részint mivel a köröktől távol esnek, részint mivel az ág. ev. egyháznak adófizetői. Ebben áll eddigi gyűjtésem. Sok fáradtságba került, míg e numericus eredményt elértem, mert a politikai hatóság s egyes egyházi hatóságok akadályt-akadályra gördítettek működésem elé. Nem egy érdekes részletről Írhatnék; most azonban nem ez a célom. Hogy a Krisztus élő tagjaiul az egybegyüjtötteket megtartani mennyire sikerült, erről nem szólhatok. Munkámnak legyen Isten kegyelmes ítélője. Tege quod fűit, quod erit rege, ez óhajtásom BézávaL Ha a szervezett missziói körökben most már rendszeres látogatásaimnak, a lelkek gondozásának s egész missziói működésemnek volt valami haszna, ez lakhelyemen, a központon kívül csakis a felnőttekre áll. Az igehirdetés s ezzel kapcsolatban a sakramentomok kiszolgáltatása, a cura pastoralis gyakorlása s mindannak tekintetbevétele, a mit a missziói lelkészek számára kiadott «Utasítás» n. §-a foglal magában, a felnőtteknek szól. A könyvek s traktatusokból, miket minden alkalommal viszek magammal s elárusítok, szintén csak a felnőtteknek van haszna. (A kereslet nagy, csak Prot. árvaházi naptárt 1889-re 77 drbot adtam el.) Foglalkoztam én minden alkalommal a külső körök gyermekeivel is, de kezdettől beláttam, hogy oly helyeken, hol iskola nincs, vagy a hol van, de nem gyermekeink anyanyelvén folyik a tanítás, a rendes iskolai oktatást én 5 — 6 hetenként egy-két órai tanítással nem pótolhatom. A szülőket kértem, buzdítottam minden alkalommal, hogy gyermekeiket tanítsák maguk, vagy ha ezt nem tehetik, adják őket rokonaikhoz, kik oly helyeken laknak, hol iskola is van, vagy ha helyben van iskola, csak adják be gyermekeiket, mindegy ha horvátul vagy szerbül tanítanak is, gondolván, ha egy nyelven tudnak már olvasni, az anyanyelvet könnyebben megtaníthatják. Keveset értem el minden kérésem és buzdításommal. Legtöbb szülőnek sanyarú helyzete gördítette az akadályt úgy az önmaguk által végezni szándékolt tanítás, mint a rokonokhoz s ismerősökhöz való adás elé. Tehetség, kedv és idő kellene az egyikhez, pénz a másodikhoz. Nem tudom mi szomorúbb, ha vadon nőnek fel a gyermekek, vagy ha iskolába járnak is, de hitvallásunkból semmit, anyannyelvükből csak valamit tanulnak s azt sem a horvát s szerb iskolában, hanem a gyakorlatból