Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-03-24 / 12. szám

A zsinati kérdés a hazai ág, h. evang, egyházban. Negyedik cikkemben (1. e lap 10. számát!) a zsinat feladatai közé soroltam azon törvényes intézkedést is, melynek célja az eddigi önkormányzati jog, illetőleg a felügyelet gyakorlásának oly irányban való módosítása, a mint azt a közrendnek a szabadság kivánalminak megfelelő érdeke megkívánja. E pontnál különösen a lelkészválasztás s az ettől elválaszthatlan egyéb kérdések lebegtek szemeim előtt. Hogy ez azon fontos kérdések egyike, melyeknek megoldása összegyházunk érdekében felette kívánatos, azt bizonyítgatni szükségtelennek tartom. De vájjon a zsinat által oldandó-e meg? Nem tartozik-e ezen ügy a kerületek jogköréhez ? Alig hiszem. Épen a lelkészi hivatal betöltése kérdésében jőnek s jöttek eddig is, kölcsönös érintkezésbe az egyes egyházkerületek, s azért okvetlen szükséges, hogy e fontos ügy vagy a zsinat által, vagy ennek megbízása folytán az egyetemes gyűlés által, az összegyházra kiterjedő megoldást nyerjen. Ha ez nem történik, úgy épen azon kerületek lelkészei szenvednek jogsérelmet, melyek a lelkészi hivatal elnyerését szigorúbb feltételhez kötik, mint a testvérkerületek. így, hogy concrét példát idézzek, dunántúl már majdnem 30 év óta van érvényben azon üdvös intézkedés, hogy theologusaink csak négy évi akadémiai szaktanulmány után bocsáttatnak lelkészi vizsgára, míg a többi kerületekben, egészen a legújabb időkig, csak három évi theol. cursus volt kötelező. Ismételten megtörtént, hogy más kerületbeli 3 évi szaktanulmány után felavatott lelkészek dunántúl nyertek alkalmazást, mi minden esetre igazságtalanság saját lelkészeink irányában, kik ugyanazt a qualificatiót csak a szigorúbb feltételek teljesítése után szerezhették meg. A lelkészképzés ügye a legújabb időben az egyetemes gvülés által szabályoztatott. Csak tegyük meg most már a második, nem kevésbé fontos lépést is, rendezzük a lelkészválasztást is, még pedig egyetemes intézkedéssel. A zsinat állapítsa meg a vezérelveket, az egyetemes gyűlés meg alkosson rendszabályokat a lelkészválasztásra vonatkozólag, azok végrehajtását a kerületekre bizván. Kétségen túl van, hogy az érintett kérdés egyike a legnehezebben megoldható kérdéseknek. Nehezíti a megoldást az érdekek, a látszólag ellentétes érdekek összeütközése, melylyel az egyes concrét esetekben anynyiszor találkozunk, s mely nem ok nélkül, annyi panaszra szolgáltat alkalmat. Nem ritkák azon esetek, hogy a lelkész választás ügye feldúlja gyülekezeteink nyugalmát. Az egyházzal való egység kötelékét a párttusák hatalma lazítja, egyesek el is fordulnak az egyháztól, meghidegülnek irányában, személves sértésnek veszik a vereséget, melyet az által ok képviselt kisebbség szenvedett. Ezek többnyire tünékeny, acut jelenségei a felmerült bajnak, de mégis olyanok, hogy szem elől téveszteni nem szabad, mert könnyen válságos helyzetnek lehetnek okozóivá. E téren mind ez ideig majdnem kizárólag a gyülekezeti hívek szabadsága, a majdnem feltétlen szabadság elve nyer érvényt. Szabadon választható mindenki mindenhová, ha lelkészi qualificatióval bír. Az a fiatal segédlelkész, ki alig rázta le lábairól az iskola porát, ha elérte a kánonikus kort s betöltötte segédminőségben töltendő rövid idejét, akár a legnagyobb, a leggazdagabb, a legkritikusabb gyülekezet élére is állítható. A püspök, esetleg esperes által gyakorolt kijelölési jog manapság alig egyéb névleges jognál, a gyülekezet megválasztja jelöltjét s ezt meg is kell hivatalában erősíteni, ha csak kánoni kifogás alá nem esik. Szép, dicső jog ez gyülekezeteink kezében, csak tudjanak vele bölcsen élni. De épen ez irányban nyer újabb időben anynyiszor kifejezést a panasz; sok helytt fordulnak elő visszaélések. A nagy többség, •tagadhatlan, a külső megjelenés, a tetszetős alak, érces hang és több ily előnyös egyéni tulajdonoknak szokott hódolni. Az is bizonyos, hogy nálunk protestánsoknál a papban mindig csak a szónokot keresik; jó pásztor-e, bölcs kormányzó-e, ügyes katecheta-e? erre nem igen szoktak figyelemmel lenni. A politikai pártélet hullámai, sajnos, átcsaptak az egyházi élet terére is. Alig megy végbe újabb időben papválasztás — azt állítják a beavatottak — melyet heves pártküzdelmek, szenvedélyes viták, oly mozgalmak nem előznének meg, melyek sokszor hosszú időre megakasztják a gyülekezet békés fejlődését. Mind ez ellenkezik az egyház érdekével. Szervekből áll a test, gyülekezetekből az egyház. Ha bomlik a rend a gyülekezetekben, hanyatlásnak indul az egyház. Ha a particularis érdeket alá nem rendeljük a közérdeknek, ne szóljunk egységről, zsinatról, egyházról, mind ez üres szó annak szájában, ki az eszközt többre becsülvén a célnál, az alakhoz merev ragaszkodással kockáztatja a dolog lényegét. Az egyház érdeke követeli a békés fejlődés biztosítását, a rendet, azon feltételeknek megvalósulását, melyektől úgy az egyes gyülekezetek, mint az összegyház jóléte függ. Nem kérdi az egyház: x vagy y legyen a pásztor nélküli gyülekezetnek papja, de igenis óhajtja, kívánja, követeli s követelheti, hogy olv egyén álljon élére, ki