Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-03-24 / 12. szám

helyét nemcsak elfoglalja, hanem be is tölti, hiveit építi, gyülekezetét fejleszti, egyházát azon sajátos helyi viszonyok közt, úgy be, mint kifele méltóan képviseli. Egy harmadik érdek is figyelmet érdemel a lelkészválasztás kérdésében, t. i. a lelkészek érdeke. Elég fontos ez is, annyira kapcsolatban áll az összegyház érdekével, hogy figyelmen kívül hagyni nem lehet. A rendszeresített munka minden egyéb terén, a húség arányában osztatik a jutalom. Ennek tudata az ambitiónak hatalmas rugója, s az ambitió pedig a fáradhatlan munkásságnak gazdag forrása. Oh nem akarom az utilitárismus önző elveit hirdetni, kárhoztatom, ki le nem veti saruját, midőn az oltár lépcsőjére áll, hogy annak szentelje szolgálatát. De a gyakorlati téren számolni kell a tényleges viszonyokkal s nézetem szerint csak bölcsességre vall az az intézkedés, mely a munkás s azon ügynek érdekét, melyet az szolgál, felbon thatlan kötelékkel fúzi egymáshoz. Az az idealismus, mely teljesen túl emelkedik a napi gondok korlátain, a mily ritka, annyira természetellenes, megszűnik ideálismus lenni ott, hol a munkás vállaira a családfenntartási kötelesség terhe nehezül, s legtöbb esetben nem is más, mint cynikus eltompultság, mely önmagával, övéivel mit sem gondolva leszámolt a világgal. A kit fiatal korában, hivataloskodása első éveiben állítanak lelkészül nagy, tekintélyes gyülekezetek élére, azt igen könnyen önhitté teszi az a tudat : ((magasabbra már nem emelkedhetem, lejebb sem szállhatok !» az önhittség hatalma szárnyát szegi a törekvő léleknek. Ugyanazt a hatást gyakorolja sok egyénre a tapasztalás: ((akármit teszek, akármint iparkodom, hiában van, képzettségemet, munkásságomat nem becsülik meg azok, kiknek csak a külső imponál.)) Épen nem osztom e pessimistikus nézetet, de ismétlem, a gyakorlati téren számolni kell az ambitióval, az emberi gyarlóságok e legkisebbikével, számolni kell vele azon a téren is, hol tisztán erkölcsi célok megvalósításáról van szó. Biztosítsuk lelkészeink számára minél nagyobb mértékben az előmenetel lehetőségét, s elejét fogjuk venni sok jogosult fel jaj— dulásnak, sőt emelni fogjuk a lelkészi kar szellemi értékét is. Nem hiszem, hogy sikerüljön módozatot találni, mely az említett hármas érdeket egyaránt érvényesítve, minden tekintetben megfelelne a lelkészválasztásra vonatkozó jogosult igényeknek. De a gyakorlat terén nem az a kérdés : lehet-e tökéletes intézményt létesítenünk? s ha ez lehetetlennek bizonyul, ez épen nem jogosít fel arra, hogy hagyjuk a dolgot, a mint van; hanem feladatunk : oly módozatról gondoskodni, mely viszonylag jó, kielégítő, az eddigi gyakorlatnál több biztosítékot nyújt az iránt, hogy a számba veendő érdekek kellőleg megóvatván, a közrend iránti tekintet a szabadság kívánalmaival összhangba hozassék. Megközelítenők a célt a gyülekezetek, illetőleg a lelkészi állomásoknak a javadalmazás alapján való osztályozása által oly formán, hogy felsőbb osztályú, jobb jövedelmű állomásra csak az alsóbb, rosszabb jövedelmű gyülekezetek lelkészei volnának választhatók. Ez által korlátoznók ugyan a lelkészválasztási szabadság jogát, de nem úgy, hogy maga a jog, a szabadság kérdésessé válnék, hanem csak azon mértékben, hogy egyrészt jobban biztosítanók az érdem számára az előmenetelt, másrészt jobban biztosítanók az egyház érdekét is, a mennyiben így a nagyobb s rendesen kényesebb viszonyú gyülekezetek élére csak a gyakorlati téren már helyt állott erők állíttatnának. Ahhoz azonban nem tudnék járulni, hogy az akadémiai tanulmány eredménye vagy a lelkészi vizsgán nyert bizonyítvány alapján osztályozzuk a lelkészeket. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy e bizonyítványok csak az elméleti képzettséget igazolják, a lelkészi hivatal pedig az elmélet gyakorlati értékesítését kívánja. A kettő nem jár mindig együtt. Természeti, semmiféle iskolában meg nem szerezhető tehetségekkel is megáldva kell lenni annak, ki mint lelkész áldásos munkásságot akar kifejteni. A lelkész a néppel közvetlen érintkezik, bánni kell tudnia a néppel, le kell ereszkedni hozzá, hogy magához felemelje; meg kell fordulnia az előkelő körökben is, hogy megtartsa az evangelium számára. Mind ez oly tulajdonokat tételez fel, melyeket sem az iskola, sem a könyv senki számára nem biztosít. A lelkészek osztályozásával én megbarátkozni nem tudok, nem tudom alapos-e, vagy nem az én aggályom, de nem szabadulok tőle. Attól tartok, hogy az ily osztályozás előbb-utóbb az állami tisztviselők, különösen a katonai szolgálatban levők viselkedéséről vezettetni szokott úgynevezett «Conduitenliste»nek is egyengeti útját, meghonosítván ezzel azt a rendszert, mely kiszolgáltatja az egyes tisztviselőket főnökük szeszélyének, esetleges ellenszenvének, kedvez a nepotismusnak, bizonyára nem a közszolgálat érdekében. Ezt oly újításnak tartom, melyre alkalmazható a példabeszéd : j pejor medicina morbo. A gyülekzetek osztályozásán kívül, vélemé| nyem szerint, oly intézkedést is kellene tenni, mely a lelkészválasztásnál az egyház érdekét képviselő kormányközegnek az eddiginél nagyobb