Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-03-10 / 10. szám

is odavetve a privatizálást és kosztos diákok hajhászását tartsa fő keresetének, mely őt a megélhetésre képesíti ? Vagy azt az időt sajnáljuk, a melyben a prot. középiskolák tanárai theologus növendékek voltak, kik csak megválasztatásuk után kezdtek valamely szak olvasgatásához a nélkül, hogy valaha valaki ebbeli jártasságukat számon kérte volna, s ha volt kedvük, dolgoztak és próbálgattak évek során át, vagy megunva a tájékozatlan munkát, megelégedtek azzal, hogy a leckét föladják és a könyvet kezükbe véve kikérdezzék ; vagy a melyben tanítás helyett az a fő gondja a szerényebb állású tanárnak, hogy tanári állásáról — mely őt a káplánokkal helyezte egy sorba — jövedelmező egyházba juthasson? Vagv azt a multat sajnáljuk, melyben állami iskolák tanárai gúnyosan — igaz, hogy tapintatlanul is — utalták legrosszabb tanulóikat a felekezeti iskolákba, hogy ott majd könnyű szerrel boldogulhatnak; s a melyben okkal vagy ok nélkül, rosszakaratból vagy tapasztalásból székiben emlegettek egy-két prot. iskolát, a hová özönlött az érettségi vizsgálatra pályázó ifjúság azon része, melynek másutt a biztos sikertelenségtől kellett tartania, hogy fáradság nélkül jusson el a felsőbb tanulmányokig, a hova egyebek csak lelkiismeretes munka árán jutottak ? És hogy ez nem is lehetett egészen üres szó, abból sejtem, mert egynémely intézetnek különben gyér ifjúsága a VII. VIII. osztályokban, nyilvános úgy, mint magántanulókban, csodálatosan felszaporodott. Vagy azt az időt sajnáljuk, melyben a pálcázás módszere mellett, tanterv nélkül, felügyelet nélkül, számadás nélkül, azt a kézi könyvet használva, a melyiket tetszett, s akkor dobva el, mikor már nem tetszett, egymás mukájába bepillantást sem engedve, azt az anyagot végezve, s annyit, a mit és a mennyit a proprius genius minden fölebbezés nélkül sugallott, valóságos tatárpusztítást végezhetett a tanár a szakismeretben, paedagogiában, didaktikában, ha csak esetleg szerencsés választást nem tett a fenntartó testület ? Vagy a világosságtól félünk, midőn zokon veszszük, hogy a nemzeti kulturáltam képviselője, a felelős miniszter, megbízottja által meglátogatja iskoláinkat, és tudomást szerez a nevelés szelleméről és a tanulók haladásáról? Hisz ezt inkább óhajtanunk kellett, hogy valahára alkalmunk van kimutatni a prot. iskolai szellem életrevalóságát és megcáfolni a rosszakarat sugdosásait, melyeket maradiságunk felől szerettek terjeszgetni! Vagy azt bánjuk, hogy a törvény csak olyanokat akar bocsátani a nevelés templomába, kik képességük próbáját letették, és — a mennyiben rajta áll — nem enged e szent ügyben kontárkodni avatlan kezeket ? Ezt a vádat bizonyára egyetlen fenntartó testület sem veszi magára. Részemről pedig úgy gondolkozom, hogy nemcsak olyan tanárt, a ki szakismereteiről alaposan be nem számolt, nem kellene beereszteni az iskolába, hanem vizsgálatai után legalább egy évig gyakorló tanárnak kellene alkalmazni — a mint az állam megkívánja tanáraitól — hogy a tanítás és fegyelmezés módszerében otthon érezze magát, s ne kelljen első éveit próbálgatásokkal tölteni, a mi az ifjúságra helyrehozhatatlan károkat teremhet. Nem tudom megérteni, hogy ha hivatalos pályákon, orvosi, ügyvédi működésekben, sőt vasúti tiszteknél és kereskedőknél is megkívánják az elméleti képzettség mellett a gyakorló éveket : miért volna mindezeknél alábbvaló, vagy kevesebb figyelemre méltó a tanítás és nevelés ? Vagy talán még ma is úgy gondolkozunk, hogy a nevelésre, mint a politizálásra, minden ember rászületett ? (Folyt, köv.) —Z— T A R C A. A Kr. e. 8-ik század prófétáinak vallása. SsJÜ-u.ta.tváxisr Keresztes József ó-test. biblika theologiájából. II. Czikk. 14. §. A próféták várakozásai. Nem tartozik jelen feladatunkhoz az, hogy részletesen tárgyaljuk a prófétáknak várakozásait a jövendőre nézve. Sokkal több egyéni van ezekben, mint az ő erkölcsi kívánalmaikban és Jahvismusokban. A «látónak» egyénisége, a körülmények, az időviszonyok mind visszatükröződnek azon a képen, melyet a jövendőről alkot magának. Emeljük ki tehát azokat a legáltalánosabb vonásokat, a melyek kevés különbséggel mindegyre előfordulnak az aranykorszak rajzában. 1. A halhatatlanság hite nincs meg nálok. Szándékosan mondottuk azt, hogy a próféták kilátásai az Izráel jövendőjére vonatkoznak. Az ő várakozásaik csakugyan «az egész népre» vonatkoztak és nem szorítkoztak «egyes személyekre.)) A halhatatlanság hitének semmi nyomát sem találjuk nálok. A népiessel megegyező képzetük az emberről nem kedvezett ama hit előállításának. Az «életerőnek» nem tulajdonítottak semmi valóságot és így a halálkor vagy elillan, vagy Jáhvéhoz tér vissza, a ki adta. A halottaknak sírbatevése az «alvilág)), «seol», halottak országának fogalmára vezettetett, a hol a halottak egybegyűlnek. Fennmaradásuk nem volt életnek mondható. Egy Hizkia királynak nem ok nélkül tulajdonított költeményben ezt olvassuk : íMert a seol nem dicsőit téged ; A ha'ál nem dicsér téged ; A kik sárba szállnak, nem várnak hűségedre. Az élő, az élő dicsér téged, mint én most ; Az atya a fiaknak hirdeti hűségedet.* Jes. 38, 18 — 19. A seolból való visszatérésről is hallgatnak. Hosea ezt mondja 6, 2-ben : «Megelevenít minket két nap múlva ; Harmadnapon feltámaszt minket ; Es élünk az ő orcája előtt.* Itt egész Izráel népének feltámadásáról van szó, erkölcsi feltámadásáról a bűnből és vele járó nyomorúságból, még pedig átvitt értelemben. Másutt azt mondja, hogy «a seol kezéből megmenti és a haláltól megszabadítja)): 13, 14. Ez csak azt teszi, hogy életveszedelemből szabadítja meg. Jesajánál: 4, 3 : Jegyz.: Károlinál 2-ik v. «az élők közé beiratott» az, a kire Jeruzsálemben fényes jövendő vár. A földi léten túl nem mennek. Igen természetes tehát, hogy az ő várakozásaik Izráel népére vonatkoznak. Halljuk hát, hogy hangzanak ! Jáhvé «itéletet» tart, mert ő igazságos. De irgalmas, kegyelmes is másfelől, ki a bűnöket megbocsátja. Mik. 7, 18. A mig csak lehet, nem büntet. Ámosz 7, 1—6. Örömest könyörül. Hos. 14, 4 b. Midőn népét megbünteti, nem gyomlálja ki. Ám. 9, 8. Hós. 11, 8. A büntető Ítéletnek bizonyos következése az lesz, hogy a népnek «egyik része» megtér. Ebben egyik próféta sem kételkedik.