Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-03-03 / 9. szám

zett levele követte azt azon célból, hogy ezt a kegyes leányt a szerzetesi élet iránti szeretetben megerősítse, a legmegragadóbb színekkel festvén előtte a világias élet veszedelmeit és vétkeit. E levél a IV. századi római társadalom képe s benne kikapja az asszonyok után szaladgáló, kapzsi, gyomrát szerető s az ingyen-lakomákra áhítozó s pletykahordó papság is a magáét. De Jeromos levele sem kerülte el a boncolgatást és irója sem a gáncsolást és kárhoztatást. Jeromos felelni akart; de Marcella az aventini családi egyház matronája — lebeszélte róla. Jeromos fellépését azonban Damasus római püspök helyeselte, a mi Jeromosnak nagy örömére szolgált. Erre csakhamar meghalt Blesilla, az aventini családi egyház egyik apácája. Rokonai pompás temetést rendeztek számára. Anyja — Paula — csaknem őrjöngő fájdalommal kisérte a koporsót. A kisérő nép zugolódásba tört ki a szerzetes élet barátai ellen. Jeromos később vigasztaló levelet irt Paulához és sikerült őt megvigasztalnia. Köztük nemes barátság szövődött, melyet a rágalom igyekezett beszenynyezni. Blesilla halála után kevéssel 384. dec. 11-én meghalt Jeromos pártfogója Damasus; ennek püspöki utóda Siricius pedig elbocsátotta Jeromost a püspöki cancelláriából. Most minden ellensége ellene támadt. Egy rágalmazót bíró elé vitt Jeromos és ez a Jeromos Paulára szórt rágalmait visszavonta. Jeromos azonban elhatározta elhagyni Rómát. A kikötőben búcsú levelet irt Asellához, melyben elbúcsúzott az aventini családi egyháztól is. Hajója Cyprus szigetén kötött ki, hol Epiphanius salamisi püspök várt reá. Az V. és VI. Könyv (385 —388.) Jeromos és az utána menő Paula és Eustochium utazását tartalmazza Palestinába és Nitriába; tartalmazza a vidékek rajzát, az utazók benyomásait; a különféle nemzetiségekről hemzsegő Jeruzsálem társadalmi életének rajzát, melyben fény és árny, erény és bűn együtt tanyáztak stb. Leírja a szent helyeket; Paula rajongó látomásait stb.; a nitriai és scetei szerzetes-városokat, a barátok fegyelmét; Paulának a pusztában maradni vágyódását és Jeromos ellenállását, mire aztán Mamulán át visszatértek Palesztinába. A VII. Könyv leírja letelepedésüket Bethlehembe és sorsukat (387—392). Elsőben is szállást béreltek; majd pedig egy férfi- és három női zárdát építettek s egy ingyenes vendéglőt a zarándokok számára, azon barlang közelében, hol Jézus született. Paulának — a Scipiók utódánák ez könynyen ment; de nehezebben Jeromosnak, kik Dalmatiában levő vagyonának romjait adatta el e célból. Míg e zárda elkészült, egy barlangba vonult könyveivel és iró-deákjaival, mely barlangot paradicsomnak nevezett. Itt folytatta tanulmányait. Majd nyelvészeti iskolát nyitott, s e miatt aztán azzal vádolták, hogy a pogányságot teijeszti. Egykori barátjának, Rufinusnak — az Olajfák hegyén épült zárdafőnöknek — szerzeteseivel pedig görög és latin classicusokat másoltatott, búsásan fizetve ezért nekik. Ekkor hozzájött Sophronius görög barát és reávette, hogy az ó-szövetségi szent iratokat az eredetiből fordítsa latinra ; ő pedig azokat görögre fogja fordítani, minthogy a Hetvenesek fordítása nem pontos. E végből héber és chaldeai nyelvek tanulására adta magát, drágán fizetve liddai és tiberiási zsidó tanítóit. Rufinus ezek nevéből indulva ki azzal gunyolá, hogy Barrabást választotta mesterül Krisztus helyett. Most aztán kijavította latin zsoltárát, átnézte és javította a Hetvenesek fordítását. E munkáiban segítségül voltak neki Paula és Eustochium. De az irigység is feltámadt Jeromos ellen. Paula kolostorának megnyíltával őt és Eustochiumot egészen annak igazgatása foglalta el. Midőn pedig Marcellának anyja, Albina meghalt Rómában: Bethlehembe akarták őt kivinni, élénk színekkel magasztalván Palesztinát; de levelöknek óhajtott eredménye nem lett. A VIII. Könyv az Origenismus feletti veszekedést ismerteti {393— 397.) Kezdi Origenes életrajzán, ki 185. körül született s a vértanú Leonidás fia volt, kit Severus alatt öltek meg Alexandriában. Rongyokban járt tanítani a keresztyén vallást az alexandriai iskolába, melynek dicső fényt kölcsönzött. Iskolájából 7 vértanú került ki. O megcsonkíta magát s kereste a vértanusáságot, de csak kínpadra vonták Caesariában, Decius alatt s Tyrusban halt meg 69 éves korában. Caesarea és Alexandria püspökei versenyeztek, hogy papságukhoz csatolják; majd az utóbbi mint eretneket kergette el. Itt kirekesztették az egyházból, amott tapsokkal fogadták. Bejárta Palestinát, Arabiát, Phoeniciát, Syriát Achaját, Cappadociát. Az irás magyarázatába bevitte a a bölcsészetet s korának első rangú bölcselője volt. Irt annyit Jeromos szerint, hogy más ember élete a lemásolásra is kevés. Allegoricus magyarázatai miatt Kelet bálványa lett; de nyugaton közepes tisztelet környezé s Róma elítélte. Különösen négy tétele lett vita tárgya : 1. A lelkek előlétezése (A test csak hüvely.) 2. Örökké való kínok nincsenek. 3. A föltámadóra légiesebb, dicsőbb alak várakozik. 4. Isten az embert a maga képére teremtette ; de ez a hasonlóság a paradicsomban már nem létezett. (Mózes egész könyve puszta allegória). Az alexandriai pátriarcha, Theophilus elsőben rosz néven vette, hogy Origenest Egyptomban megtámadak s Rufinust és a római Melániát maga avatta be Origenes tanaiba; de nézete csakhamar megváltozott, s míg ő kárhoztatójává leve : Rufinus a kevésbé tudós János jeruzsálemi püspököt Origenes párthívei közé avatta. E közben Artebius nevű kérkedő hittudós Jeruzsálembe ment s megtámadta az Origenismust; továbbá János püspököt, Rufinust, sőt Jeromost is. Jeromos igazoló iratot készített; Rufinus elzárkózott; János püspök pedig föl sem vette az egészet előbb, mindennél fontosabb levén reá nézve, hogy a jeruzsálemi egyházmegyét függetlenítse a caesareai metropolitától. Végre pedig megbosszankodott Jeromosra, hogy ez magát igazolni akarta. Neszét vévén e vitának Epiphanius salamisi püspök, ki bántva érezte magát, hogy kívüle is fedezhet fel valaki eretnekséget, Jeruzsálembe ment. Ott a sz. sír és a kereszt templomában öszszetűz János püspökkel; majd Jeromos mellett pártállást foglal. János kiközösíti a betlehemi monostorokat. Epiphanius most erővel pappá szenteli Jeromos testvérét, Paulinianust; de János visszautasítja. Jeromos ellen száműzési parancsot vásárol Rufinus minisztertől, de ez meghalálozván, a helytartó a parancsot nem hajtja végre. János most birául Theophilus alexandriai patriarkhát hívja fel. Ez Isidorust küldi követűi, ki megtévesztvén előre küldött levelei címét : Jeromos előtt világos lesz miszerint megbuktatása el van határozva. Azonban Theophil megirigyelvén Origenes nagytisztelőjének, Aranyszájú Jánosnak emelkedő dicsőségét, hirtelen Origenes tanai üldözőjévé válik és erre hívja fel jeruzsálemi Jánost, sőt Jeromost is. Erre béke lesz Jeruzsálem és Bethlehem között; sőt János kibékíti Rufinust és Jeromost is. Rufinus azonban nem békélt őszintén ; elhagyta Jeruzsálemet és Rómába utazott. A IX. Könyv a 395—407. év eseményeit tartalmazza. Rufinus midőn Rómába ment, ott hagyta Melániát, ezt