Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1889 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1889-03-03 / 9. szám

És Básánnak minden tölgyfái ellen; Minden magas hegyek ellen ; És minden felnevekedett halmok ellen ; Minden magas torony ellen, És minden erős kőfal ellen ; Társisnak minden hajói ellen. És minden gyönyörűséges művészi tárgyak ellen. Az embernek kevélységét lenyomják. És az embereknek nagyságuk megaláztatik, És csak egyedül Jáhvé magasztaltatik fel azon a napou.> Az ilyen és az ehhez hasonló nézetek és várakozások részint erkölcsi, részint vallásos okokon nyugosznak. Erkölcsi ok az, hogy a nagyság, magas rang kevélységre és felfuvalkodottságra vezet. A kevélység, feífuvalkodás az önerőnkben való bizakodást szüli és csökkenti a Jáhvéban, egyedül Jáhvéban vetett bizodalmat, a mely a próféta előtt a legdrágább kincs. A mit a próféták erkölcsi kívánalmairól mondottunk, abból világosan kitűnt, hogy ők milyen komolyan vették azokat és hogy azoknak megszegőire az Isten igazságosságából folyó büntetést bizonyosra várták. Nemcsak a pogányokra alkalmazzák, hanem Izráelre is, még pedig akkora erővel, hogy világosan kimutatják, hogy ezt tekintik tulajdonképpeni hivatásuknak. És bárha a népnek erkölcsi állapotáról tett tapasztalataik nagyon elszomorítók, csaknem kétségbeejtők voltak, mivel hiában intettek : mégis egy percig sem csüggedtek el sem működésüknek sikerében, sem Izráelnek jövendőjében. Ha ugy léptek volna fel, mint egyszerű erkölcstanítók, mint bűnbánathirdetők, aligha nem következett volna be az a kétségbejtő elcsüggedés mely a működést félbeszakítja. De ők ugy léptek fel, mint «Jáhvénak Izráel istenének követei.» Olyan szilárd az ő hitök Jáhvénak hatalmában és szeretetében az ő népe iránt, annyira bizonyosok az ő hűségében, a melylyel Ígéreteit megadja, adott szavát megtartja, hogy egy pillanatig sem kételkednek, hogy az ő gondviselése népének sorsát biztos révpartra vezeti. Az ő vallásuknak természetes eredménye az, hogy rendületlenül reménykednek Izráel jövendőjében. Közli: Dr. Kovács Ödön. Ünnepi harangszó... Ünnepi harangszó, Vagy a szívem vágya, Ha bevon, ha bevisz Az Isten házába : Imádságomat én Soh'se szedem szóra, Hosszú olvasóra! Egy-egy oszlop mellett, Hol az Isten lát csak, Behunyom szemem, hogy Annál többet lássak. S ott három halk sóhaj Az én buzgóságom, Összes imádságom 1 Az első sóhajom Szárnyra kelő zsoltár, Angyalokkal zengő A te trónusodnál, Kihez csak szemem is Felemelni félek.... En : parányi féreg ! A másodikkal meg A földet bejárom, S a mi könny, gyász csak van Ezen a világon, Oda vinni hozzád, Kötöm egy csomóba ... Szívek gyógyítója ! Hogy a harmadikkal Tőled mit kívánok? — Mindeneket látó, — Te tudod, Te látod !... S azt a két öreget Megáldod ezerszer ... Mind a két kezeddel! Debrecen. Szabolcska Mihály. KÖNYVISMERTETÉS. „Szent Jeromos. A keresztyén társadalom nyugaton." Irta Thierry Amadé, franciából fordította dr. Öreg János debreceni ref. főiskolai tanár. (XI. és 588. lap, 8°). (Folytatás.) IV. Könyv (384—385.) Jeromosnak arcképe nem i maradt reánk; de levelei alapján sovány, halván}* arcú, magas férfiú volt. Hosszú barna posztó öltönyt viselt és sem a cicomás római papokhoz nem hasonlított, sem a szenynyes és különcködő viseletű barátokhoz. Rómában az Aventini patrícius kőkolostor — az úgynevezett <\ családi egyház matronái és testvérei)) között élt. Beszéde élénk és bőven folyó volt. Vitairatai, melyeket alig győztek irni az akkori gyorsírok, élénk, szellemes, csípős megjegyzésekkel és irodalmi vonatkozásokkal telvék. A matrónák és testvérek közül, kik környezék, nem egy mélyedett bele példájára a 12 iratok tanulmányozásába. Példáikat a római társadalom majd minden rétegéből követték. Terjedt a szerzetesi eszme. A szerzetesi eszmék a hol gyökeret vertek, mindenütt maguk után vonták annak vitatását: vájjon a házasságban élés helyesebb-e vagy a szüzességben maradás ? — így történt Rómában is, hol az ősi hagyomámányos erkölcsök dicsőítették a házasságot. Itt a patriciusi családok lettek ennélfogva a szerzetes élet ellenségei első sorban, s aztán a papság. így sikra szállt a nőtlenség ellen bizonyos Helvidius nevű világi férfiú is, ki épen az idvezítő anyja, Máriának példájával bizonyította, hogy a szüzesség nem érdemlő ok Isten előtt, minthogy Máriának Jézuson kívül több gyermekei is voltak. Á másik Jovianus volt, egy megugrott barát, ki magának, véleménye és élete tarkabarkaságával tetszelgett. Jeromos felvette a keztyűt ellenök. Tagadja, hogy szűz Máriának több gyermeke lett volna; hivatkozik Jézusnak a keresztről Jánoshoz és anyjához intézett e szavaira: ((Asszony! imhol a te fiad» stb. Helvidiust Herostrateshez hasonlítja, csakhogy ez nem Diana, hanem a szent lélek templomát fertőztette meg. Majd a házasságot, az ó-szövetség, a szüzességet az új-szövetség folyományának mondja. «A férjhez nem ment aszszony és a szűz az isteni dolgokon jártatják eszöket, hogy szentek legyenek testben, szentek legyenek lélekben.)) Ezután neki fog és kigúnyolja a házas életet s azért nem ok nélkül vádolták, hogy ellensége a házasságnak. Alig jelent meg vitairata, egy Eustochiumhoz inté-