Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-02-19 / 8. szám

irások összege e három kerületből tett 34,250 frtot, a tiszai kerület későbbre halasztotta a gyűjtést. Most még négy küldöttség neveztetett ki: 1. Balogh Péter, Radvánszky János és Szontagh Samu a nádor-főhercegnek ajánlották a zsinat határozatait; 2. báró Podmaniczky József, Mackovics Pál, és Hrabovszky S. és Gamauf S. Almássy Pál a prímásnál búcsúztak, ki a gyűlések tartama alatt sokakat vendégül meghívott; 3. Sólyom Ist., Ujházy József, Crudy D. és Institoris M. felhatalmaztalak a ref. zsinat elnökénél, Teleky fózsefnél tisztelegni és a testvéries érzelmeket tolmácsolni ; 4. Balogh Péter, Radvánszky János, Crudy D. és Telledik Samu ő felségéhez II. Leopoldhoz oly kéréssel fordultak, hogy a zsinat határozatait minél előbb szentesítse. Az elnök, a kir. biztos és Szinnovicz superintendens beszédei, valamint az utóbbi buzgó imája által bezáratott azon nevezetes zsinat, melynek határozatai részint a jóakaró király halála, részint a kath. klérus fondorkodásai következtében mai napig sem nyertek szentesítést. Weber Samu. KÖNYVISMERTETÉS. Erkölcsiség szabadakarat nélkül. Irta dr. Öreg János. Debrecen, ifj. Csáthy Károly. 1887. ijó lap. Ára I frt 20 kr. (Folytatás és vége.) A főkérdés. érdemleges fejtegetése »A kötött akarat elméletécc-t tárgyaló XI—ik. fejezettel kezdődik. Először az akarat általános meghatározását adja, mely szerint »az akarat öntudatosan végrehajtott, szándékos, célszerű cselekvés* (43.1.). De e különben helyes definitiót további fejtegetéseiben nem használja, mintegy érezve, hogy az akarat ilyen meghatározás^ nem illik bele a kötött akarat elméletébe. Más tenorból folytatja tehát. »Azt jegyeztük meg róla (t. i. az akaratról) — mondja tovább menőleg — hogy bizonyos tárgyak bennünk kellemes, mások kellemetlen érzést támasztanak s ezeknek emlékezete hosszabb, rövidebb ideig megmarad elménkben s időnként vagy alkalom adtán felelevenedik. A kellemeseknek emlékezete arra hajt bennünket, hogy tárgyaikat megvalósítsuk, a kellemetleneké pedig arra, hogy azokat magunktól eltávoztassuk. A kellemes emlékezetek megvalósítására, a kellemetlenek eltávoztatására irányzó törekvést nevezzük akaratnak. Ez az értelmezés feltételezi, hogy az akaratnak bizonyos indító okai vannak (ezek a kellemes és kellemetlen érzést okozó tárgyak emlékezetei) s ugyanazon indító okok mindig ugyanazon eredményt szülik, vagyis valahányszor előjőnek mint vágyak, mindannyiszor oda hajtják az akaratot, hogy az a vágyak tárgyát elérni igyekezzék.« (43. 1.). »A gyönyör fenntartására s a fájdalom megszüntetésére való ez ösztönszerű törekvés alapja öntudatos akaratunk minden későbbi és pedig bámulatos magasra fejlett működéseinek. Az öntudat ugyanis azokat a behatásokat, a melyeket gyönyör követett, megjegyzi, s máskor, mikor emiékezetök felujul, ez emlékezet arra ösztönzi az akaratot, hogy a gyönyört okozó benyomásokat ismét megvalósítani igyekezzék. így lesz azután az emlékezet, a gondolat ép úgy ösztönzője az akaratnak, mint eredetileg az érzés volt« (66. 1.). Az akarat eredeti indító oka tehát mindig valamely érzéki érzet vagy érzelem, akár izomműködésünkből származzék, akár szerveink működésével álljon kapcsolatban, akár valódi érzelem legyen. De nemcsak az eredeti érzelmek hatnak akaratunkra, hanem a gondolatban felujult érzelmek is ösztönözhetik az akaratot, sőt bizonyos körülmények között oly erősen és élénken, hogy azok a tényleges érzelmek ható erejével fölérnek. íme ez a kötött akarat elmélete, dr. Öreg szerint. Meg kell vallanom, hogy e fejtegetést a determinismus szempontjából sem tarthatom elég teljesnek. A determinismus számos árnyalata, minők a naturaüstikus, metaphysikai és ethikai vagy nincsenek benne említve, vagy hiányosan vannak ismertetve. A mit szerző helyeslőleg ismertet, az a psychologiai determinismus, de ennek is csak amaz alsó foka, mely az akaratelhatározások ethikai tartalmát még alig veszi figyelembe. Kétségtelenül igaz, hogy természeti akaratunkat egész lényünk physiologiai és psychologiai szerkezetének milyensége nagyban befolyásolja; de erkölcsi akaratunk minőségét első sorban épen erkölcsi természetünk minősége szabja meg. Vérmérséklet, öröklött hajlamok, velünk született dispositiók, szóval a velünk nőtt erkölcsi képességek és készségek elvitázhatlanul a legerőteljesebb determináns tényezők akaratirányzatunk és egész jellemünk kiképződésében. Csak sajnálni lehet tehát, hogy e nagyon lényeges faktorok szerepének kimutatása teljesen hiányzik szerzőnk akaratelméletéből, mely bármily tetszetősnek lássék is első pillanatra, a gondosabb megfigyelés előtt, mégis lényeges hiányokban szenved és épen ezért nem eléggé meggyőző. Még kevesbé tarthatom meggyőzőnek a kötött akarat elméletének polemikus részét. Szerző ugyanis azon tételt állítja föl, hogy a kötött akarat elmélete nem egyeztethető meg az erkölcsiséggel, ha azt úgy fogjuk fel, mint fatalismust, valamint akkor sem, ha úgy értjük mint Spinoza; de megegyeztethető vele, ha a külső indító okok mellett belső indító okokat is elismerünk. E tétel bizonyításában a fatalismust azért itéli el, mert annak természetes következménye a tétlenség, már pedig az erkölcsiség öntudatosan végrehajtott, szándékos és célos cselekvés; ugyanez okon itéli el a spinozismust is, mint a melynek merev substantia-tana nem enged tért az ember öntudatos és célos cselekvésének vagyis megsemmisíti az ember személyiségét; valamint ez alapon tart szerzőnk hibásnak minden külsőleges (azaz az akaratot külső indító okokhoz kötő) determinismust, minthogy ezek a felelősség és megjobbulás tényével ellentétben állnak. E kétségkívül hibás rendszerek főhibája való igaz, hogy a szerző által helyesen kimutatott körülményben, t. i. abban áll, hogy az öntudatos, szándékos és célos cselekvést mindannyian lehetetlenné teszik; de vájjon a szerző determinismusa különb-e azon deterministikus theoriáknal, melyeket oly élesen kárhoztat ? Lehet, hogy tévedek, de szerintem az Öreg úr és társai theoriája is ép oly hibás, mint azok, melyeket ő elitéi. Megpróbálom ezt kimutatni. A helyes és erkölcsileg is, vallásilag is áldásos determinismus igazsága nem attól függ hogy az akaratot a külső vagy a belső indító okoktól teszszük-e függővé, hanem a függés mértékétől és természetétől. Az erkölcsiség megszűnik erkölcsiség azaz Öntudatos és szándékos személyes működés lenni, mihelyt az akarat indító okait kényszeiítőleg megkötő és a máskép tevésnek még lehetősegét is kizáró hatalomnak fogjuk föl; mert elvitázhatlan igazság, hogy az erkölcsiség határa épen ott kezdődik, hol a természeti szükségképeniségé végződik; hogy az »erkölcsi jó és erkölcsi rosz, mint