Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-02 / 36. szám

hoz tartozik, mely az evangyéliumi protestantismus közös egyetemes érdekeit fölibe helyezi a szűkebb felekezeti érdekeknek, az evangy. prot. keresztyénséget nem cseréli föl a dogmatikai, hitvallásszerüleg formulázott protestantismussal, életével és tanításával a hazai protestáns felekezeteknek a felekezeti, történeti jogosultsággal biró érdekeknek tisztességes megóvása mellett a fődolgokban való egyesült munkálkodására törekszik, a mint különben is úgy dogmatikai mint történeti alapon az egyes protestáns felekezetek az egymással való kiegészítésre vannak utalva, s a kölcsönös kiegészítésnek, a szeretetteljes tömörülésnek e müvét közös ellenségünk, Róma is indokolja. E dogmatikai és felekezetieskedő békáktól ment s tisztán positiv evangyéliomi keresztyén alapon álló protestáns világnézetnek kifejezése Csiskó tankönyve is. Sehol dogmatizálás vagy érthetetlen szómagyarázat, sőt inkább mindenütt a valódi evangy. vallásos meggyőződés vezérli tankönyvében. Még a száraz rendszerező felosztással, az ó-protestantismusnak eme kiváló tulajdonságával sem találkozunk az ő művében, hanem a helyett folyton szeme előtt lebeg tankönyvének ama kimondott főcélja, mely szetint azzal az ifjúságot »egyrészről a vallásos igazságoknak tiszta megismeréséhez vezesse, másrészről benne ezen vallásos igazságok felől rendíthetetlen meggyőződést keltsen.« E tankönyvet olvasva »a szabadelvű svájci protestantismusnak üde friss légkörében mozog az ember, mely a vallásos igazságoknak, az evangyéliom drága gyöngyeinek a modern eszmevilág vívmányaival való békés kiegyenlítését, összeegyeztetését célozza.« Könyvének megírására már 1876-ban a gyakorlati szükség indította, a midőn állítja : »olynemű alkalmas vallástan még nem létezik, mely a hit- és erkölcstani anyagot rendszeres összefüggésben s bizonyos mérvű tudományos alakban adná elő, s a mely alkalmas lenne egyaránt szívre és észre hatni, s világos belátást s rendíthetetlen meggyőződést kelteni a tanulóban.« S valljuk be, ennek megírása nem könnyű feladat, mert ritka padagogiai tapintattal s azt mondhatnám klasszikus népszerű irálylyal kell itt bírnia az írónak, a miért is sze- i rintem »a vallási tankönyvkérdést egyes ember nem, hanem csak az egyházkerületek oldhatják meg sikeresen, pályázatok hirdetése alapján.« Művében a bevezetés (1 — 6. 1.) után szól »az istenről« (7— 22.), »az emberről« (22—26), »Jézus Krisz- ! tusrólcc (26 — 50), »a ker. vallásrólcc (51 — 57), a hová beékeli az erkölcstant, végül az 5. részben »a ker. egyházrólcc (77—106), a melynek záró kövét »függelék« címén »a bibliai iratok rövid ismertetése«, s Schwarz K. góthai generalsup. után »a keresztyének hitvallása és I fogadalma« (106—125. 1.), képezi. Mint látjuk, Csiskó | egyesíti e tartalomjegyzék szerint a hit- és erkölcstant, nyilván azon meggyőződés által vezéreltetve, hogy az élő hitnek a tevékeny erkölcsi életben kell nyilvánulnia. A »bevezetés« tulajdonképen megveti az alapot, a melyen aztán Csiskó tankönyvében az evangy. ker. tanrendszer fölépül. A vallás, főleg a ker. vallás lényegének és alapjának ismertetése után a ker. vallás tárgyát nyújtja, mely is »az isten, az ember, a Krisztus, a ker. vallás lényege, s a ker. egyház, mint a keresztyének vallásos közössége (6. l.).« E részben szépek és meggyőzők vallástörténeti jegyzetei, a melyek a vallásos ismeret fejlettségének fokozatait tüntetik föl az egyes vallásalakokban. Szépen jellemzi a zsidóság s a keresztyénség közötti viszonyt ekepen : »A zsidó vallás legfőbb célja az volt, hogy az embert istennek szolgájává nevelje, a ker. vallás célja ellenben az, hogy az embert istennek fiává nevelje.« »Az istenről« szóló i-ső részben meggyőzően tárgyalja az isten lételét, a miről meggyőz : »a természetben uralkodó örök rend,« »az erkölcsi törvény »az emberi kebelben nyilvánuló tökélétesedés utáni vágy,« s »a szellemi tehetségekcc, mi mellett érdekes történeti magyarázó jegyzeteiben (Deák, Jókai stb.) szól a közönséges öt bizonyítási módról is. Szól az isten megismerésének tökéletesedéséről »jeles férfiakcc, »a tudömánycc s végül »a Krisztuscc által, mi mellett ismerteti a IV-ik osztály tanuló által alig megérthető »deismust, pantheismust, atheismust és theismust,« továbbá az istennek »a természetben, az emberek szívében, elméjében, szellemében s a történelemben« való kijelentését, végül »az istennek tulajdonait« s »az istennek munkássága« cím alatt a teremtést és gondviselést. »Az istennek lényérők című külön címzésű §. szerintem elhagyandó, mert hiszen »az isten lényegét« mi nem ismerhetjük, hogy pedig »tökéletes szellem, legfőbb értelem s legtökéletesebb szeretet®, ezt az ő műveiből tudjuk, s mindezt az ő tulajdonságához sorozzuk. »Az emberrőlcc szóló részben tárgyalja az ember méltóságát, mely szerint wszellemi tehetségei által önálló szellemi életre képes«, az ember kettős (»földi-szellemi«) természetét, a szellem lényét, a mihez »az ész, a lelkiismeret s a szabad akarat« tartozik, továbbá az ember rendeltetését, mely is »az isteni képmásnak kifejtése és kiművelésében® áll, végül pedig az ember bűnbeesését, a mit az ember erős természetéből vezet le. Itt is távol áll minden dogmatizálástól, sőt még az eredendő bűn s a bűn egyetemességének kérdésére sem bocsátkozik bővebben. Dogmatikailag épúgy mint ethikailag helyes a bűnnek ama meghatározása, a mely szerint az »öntudatos, szándékos hozzájárulása ahoz, a mi istenellenes vétkes eltántorodás a rendeltetés ösvényéről.« Kissé casuistikusnak tartom azonban a bűnöknek »érzékiségi, önzési gonoszsági« bűnökre való felosztását, mert hiszen alapjában véve minden bűn önzés, akár szellemi, akár érzéki oldaláról tekintjük. A »Jézus Krisztusrólcc szóló részben mindenekelőtt »Jézus előhirnökeia cím alatt történeti alapját veti meg a megváltó megjelenésének, ki »a szellemi vallást« alapította meg. Szépen értelmezi Jézus emberi természetét, kinél »emberi volt az ő születése, növekedése és fejlődése, testi szüksége, éhsége, elfáradása, szomjúsága, alvása, szíve érzelme, fájdalma, öröme, megkísértetése örömben és fájdalomban való részvétele, szegénysége, üldöztetése, szenvedése halála és eltemettetése«, mi mellett azonban jobban ki kellett volna emelni az ő isteni természetét is, mely az atyával való eg}'etlen viszonyában s ebből folyó bűntelen életében nyilvánult. »Jézus munkássága« (38. s köv. 1.) tárgyalja J. művét, s ide számítja Csiskó »az ő tanát, ellenségeivel való küzdelmét, a sanyargatott nép közti tevékenységét és halálát.« A régi szertartási törvényekkel szemben meggyőzően ismerteti isten országát, melynek főtörvénye »az isten és a felebarátok iránti szeretet.« Tankönyvének egyik legszebb része a minden ó-protestáns dogmatizáló malaszttól ment »Jézus halála« cimű rész, mely halál wvértanúi halál, példánykép, áldozati halál, s az isteni szeretet örök végzése szerint J. megdicsőittetése.« Szép jegyzettel találkozunk e szakaszban a 49. lapon, hol fejtegeti, hogy »Jézusnak nemcsak halála, hanem egész élete áldozat volt, a világ megváltására.« »A ker. vallásról« című IV. részben szól a bűnbánatról s a hitről, hogy aztán »a ker. életnek«, tehát az