Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-10-07 / 41. szám

clusióra, mely saját egyéni felfogásomnak megfelel. ,,Legyen családkönyv minden egyházban kötelezőleg, mint az első érvre mondtam, az állam által kötelezővé téve; ' legyen családkönyv minden egyházban nem azért, mert megkönnyíti a cura pastoralist, hanem azért, mert legsikeresebb eszköze a cura pastoralis gyakorlásánakVagyis rövidebben : „gyakoroljunk cura pastoralist, hogy a minden esetben szükséges — jó és biztos családkönyvet a ránk bizott gyülekezet családjairól elkészíthessük. Ne a holt betűből, az anyakönyv száraz adatainak útvesztő tömkelegéből teremtsük elő, hanem a családok életéből, rendszeres látogatás által. Hallottam, hogy milyen nehéz a családkönyv elkészítése (ez igaz) és vezetése (ez nem igaz.). A mi a nehézséget illeti, ne féljünk a dologtól, munkától. A ki az ekeszarvára teszi a kezét, ne nézzen hátra, hanem előre. A kezdet mindig nehéz, folytatása már könnyebb és édesebb, mert jutalmazó. Arra hívom fel tehát az illetékes körök figyelmét, hogy az egyházmegyéktől beérkezendő véleményezések alapján, nem tekintve némelyek sopánkodására az ujabb teher felett, rendelje el, a mennyiben az egyházkerületi közgyűlés többsége elfogadná, és a konvent, mint egyetemesen érdeklő ügyet helybenhagyná : 1. hogy minden egyházban családkönyv készítendő, a tiszáninnenni egyházkerület ajánlott mintája szerint, megtoldva az át- és kitértek rovatával, mely rovatok háromféle anyakönyveinkben még eddig helyet nem nyertek; 2. kérje fel a konventet, hogy saját hatáskörében tegye meg a szükséges lépéseket a családkönyvek közokirati jelleggel való felruházására, mert a ráfordított köteles munka csakis így lesz arányban a várt sikerrel; 3. végre tegye kötelezővé, hogy 3 év leforgása alatt, minden lelkész, rektorok, tanítók segítségével, rendszeresen gyakorlott, de időközileg egyházának csakis egy kis, 10 vagy 20-ad részére kiterjedő cura pastoralis által, az élőktől nyert és feljegyzett, az anyakönyvek alapján helyesbített adatok szerint állítsa össze egyháza családjainak családkönyvét. Ez a tervem új életet hozna be az egyházba, szorosabbá fűzné a viszonyt lelkész és a hívek között, biztosabb adatokat szolgáltathatna kezeinkbe és megkönnyítené az anyakönyvi száraz adatok sikeres feldolgozását, mely adatok utóvégre az anyakönyvvel való confrontálás által könnyebb és teljesebb hitelességet nyerhetnének. Ajánlom legalább is figyelembe vételre. Rövid gyűlésünk után, melyben mindezek kifejt— hetők nem igen lettek volna, püspökünk és esperesünk vezérlete alatt a paplakra vonultunk, a hói, míg a harangok a hullámzó sokaságot a templomba szólíták, papi díszbe öltöztünk, hogy mindnyájan résztvegyünk a tassi egyház mindörökre emlékezetes templom szentelési ünnepélyében. Püspökünk vezérlete alatt vonultunk be a zsúfolt templomba, melyben a legelőkelőbb díszes közönséget találtuk, a benső öröm kedves kinyomatával arcukon. Ott voltak: Kerkápólyi Károly segédgondnok, gróf Teleki József, Kálosi József, Hajós József, Kováts Zsigmond tanácsbirák, Földváry Mihály alispán családostól, Földváry József szives lekötelező modorával, a vidékről temérdeken, szolgabirák, képviselők, földbirtokosok, és 18 egyházmegyei lelkész. Örömmel említem, hogy az ünnepély fényét, a környékbeli és helybeli nők buzgó megjelenésükkel nagyban emelték. Arcuk nemcsak szépséget és kedvességet sugárzott, hanem valódi, benső, vallásos örömöt. Abban a szerencsében is részesültünk, hogy a birói kar egyik kiváló alakja: Baló Mihály curiai bíró is részt vett ünnepélyünkön, családjával együtt. A szivbőljövő buzgó ének után a kissé szokatlan, épen ezért impozáns J nagyságú katedraba, mely nem annyira maga nagy, mint háttere, püspökünk lépett fel, hogy egyikét tartsa ismert ékesszólásának teljes erejével azon egyházi beszédeinek, melyet nemcsak élvezni szoktunk, de jeles tehetségétől meg is várunk. Alapigéjét Hoseás próféta könyvéből vette, a VI. rész 6—ik verséből: »Irgalmasságot kívánok én tőled s nem áldozatot, és az Istennek ismeretét inkább, mint égő áldozatot.« A fiatalkori tűz elragadó hevével, a főpásztori méltóság teljes nyugalmával festette egy templom külső és belső ékességeit; az áldozatot az irgalmassággal, az Istennek ismeretét az égő áldozattal szemben. Egyenként sorolta elő, a legapróbb részletekig, a tassi templom külső ékességeit; de azután felállította az alternatívát, hogy meg van -e a benső ékesség a gyülekezetben, a családok életében, a társaságos érintkezésben. Főképen remekül fejtette ki az Istennek ismeretét. »Az Isten szeretet — úgy mond — és mi annyiban ismerjük meg az Istent, a mennyiben a szeretet lelkének ereje által a hozzá való hasonlatosságot meg tudjuk közelíteni.« Eszme, mely nem maradhat gyümölcstelenül. Volt intés, feddés,^ áldás beszédében, végül az új templom felszentelése az Úr imádásának hajlékává. A fáradt lélek megpihent, enyhet talált beszédében, az eszmék szárnyain felszárnyalást nyert és élvezte azt a magasabb lelki gyönyört, melyet Istennek szolgája legszentebb foglalkazásában, az ige magasztos hirdetésében nyújthat. Bezáró imájában a költői ér ama szépsége csillámlott fel a buzgó lelkek előtt, melyet az Énekek éneke írójának ajkairól is elbűvölve hallgatnánk. A püspöki felszentelő beszéd és rövid ének után Baksay Sándor esperes lépett az Úr asztalához, hogy urvacsorai beszédet tartson és a templom felszentelés örömére, emlékére, a hívek lelki magukba szállására és megnyugtatására úrvacsorát oszszon. Baksay mind beszédének szövegében, mind előadási modorában teljesen érvényesítette önmagát. És ezt a nélkül állítom, hogy a két szónok, a katedrai és az úrasztali szónok között párhuzamot akarnék vonni. A mi különbség — ezúttal legalább — volt közöttük, az beszédeik homiletikai természetében rejlik. És Baksaynak az ismert nagy szónoknak, meg van az a kiváló finom szónoki érzéke és a természettől vagy tanulmányaitól nyert előnyös tapintata, hogy jeles szónoki tehetségét mindenkor egyházi beszédeinek homiletikai irányában és szellemében érvényesíti. A katedrában, a hol az egyházi beszéd természete nemcsak megengedi, de néha meg is kívánja, tűzzel, lelkesedéssel, a költői fentköltség emelkedettségével tartja beszédeit, és nemcsak eszméinek tömör gazdagságával, hanem előadásának kedves bájával is minden fogékony lelket elragad. De más, egészen más az úrasztalánál. Én legalább most hallottam tőle először úrvacsorai beszédet és őszintén mondhatom, meglepett, még pedig kellemesen lepett meg, az a szigorú puritán egyszerűség, az a komoly, minden szónoki fogás nélkül alkalmazott megrázó intés, mely beszédéből és előadásából kisugárzott. Sem költői formák nem voltak beszédében, sem emelkedettebb szónoki hév előadásában; Isten szolgája, bűnbánatra hívó egyszerű magasztos hivatásában állt előttünk, távol a szónoki hév és elragadtatás legparányibb befolyásától. És ez oly jól esett a szent ige lelkesült hirdetése által felszántott szívünknek ! A közönség meg volt hatva és tömegesen, feltűnő nagy számban vett részt az úrvacsorában. Megható látvány volt — és bizonyára örökre emlékezetes lesz a tassi egyház történétében — midőn püspökünk vezetése alatt 18 palástos pap