Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-10-07 / 41. szám

járult a szent asztalhoz! Megható látvány volt, midőn a papok után vidékiek és helybeliek, előkelőségek és földmívesek, mesteremberek egymásután özönlöttek az Isteni kegyelem ama forrásához, mely kivétel nélkül nyitva van mindnyájunk számára, mely egyformán megelégít szegényt és gazdagot, tudóst és tudatlant. Az úrvacsora vétel emez egyszerű szép képe, a megelőző remek előadások különböző hatása alatt, örökre feledhetetlen lesz előttem! Ezután szent vallásunk második sacramentuma: a szent keresztség szolgáltatott ki. A keresztelő pap Dobos László szalkszentmártoni lelkész volt, elhunyt feledhetetlen Dobos Jánosunk derék fia. Négy csecsemőt keresztelt, egy szép alkalmi beszéd kíséretében. Majd a dabi egyház lelkésze, a számszékek ismeretes és nem annyira rettegett, mint szeretett előadója esketett egy özvegy párt, egyszerű beszéddel. Es ez alatt a beszéd alatt mindig az forgott a fejemben, hogy ez a két özvegy egykor, valamikor a régi templomban, annak sülyedező falai között tehette le a szent esküt először : a templom elpusztult, családi boldogságuk szép temploma megsemmisült és ők most ép úgy, mint gyülekezetük, új templomukban nyerik az újabb áldást, egy szebb és boldogabb jövőre. Adja meg a kegyelem Istene mind a kettőnek. Dömötör Bertalan helybeli lelkész zárimája rekesztette be a templomi ünnepélyt. A buzgóság meleg tüze az áldáskivánás áhítatos lehe zengett ajkairól. Örömmel oszoltunk szét, az elhangzott Amen és bezáró ének után, főpásztorunk kíséretében, mert egy kedves felemelő benyomással gyarapodtunk e néhány órai templomi időzés alatt. Ez a benyomás az, hogy reformált egyházunk tagjai, azok is, kik előkelő állásúak, azok is, kik alárendeltek, azok is, kik gazdagok, azok is, kik szegények; szóval jelesek és homályban élő munkások, tudósok és a tudományokba kevésbé beavatottak, mind egyformán, egy szívvel-lélekkel lelkesednek egyházunk egy-egy ünnepélyes aktusa alkalmával—azért a közjóért, mely Isten szent nevének általános dicsőitése és a lelkek üdve! A templomi ünnepély után Méltóságos püspökünk látogatásokat tett, azután jött a nagyszerű banquette, esetleg táncmulatság, a helybeliek által rendezve. De én minderről nem irhatok semmit, mivel hivatalos és családi kötelességeim a templomi szertartás után azonnal haza szólítottak. (Mint a napi lapok irták, mind a bankét, mind a táncmulatság fényesen sikerült. Szerk.) Hanem irnom kell még arról, a mit említés nélkül hagyni tollat forgató ember részéről valóságos bűn volna. Azért idéztem ezt a minőségemet, nehogy a barátí érzelem elfogultsága gyanánt tűnjék fel az, a mivel cikkemet a mi szeretett egyházmegyénk ezen örvendetes eseményéről, befejezem. A tassi egyház hat évtizeden át munkált arra, hogy rozzant sülyedező templomát egy új, díszes, emelkedett templommal helyettesítse. Természetes, kezdetben csak a remény volt meg, az úttörőket ez a remény lelkesítette. Egymást felváltó lelkészei mind a reményben éltek, és a jövő javára dolgoztak. Ha nem pénzzel — bár azzal is — de az eszme megérlelésével. Az eszme végleges megérlelése, a remény valósítása, az uj templom : a mostani lelkész érdeme. Dömötör Bertalan küzdött és győzött. Küzdelme keserű volt, mert egy ilyen remekmű létrehozása sok keserűséggel jár; győzelme alig lehet édes, mert óriási teher nehezedik rá és egyházára e nagy mű alkotása után. Ne csüggedjen el! Egyéb jutalma nincs, nem lesz, mint a kötelesség jól teljesítésének öntudata; mert sokan fogják mondani, hogy kár volt a túlterjeszkedés; olyan mű alkotása, mely protestáns egyházainkban, külföldön épen úgy, mint hazánkban mintaképül szolgálhat, kár egy kis gyülekezetnek, a mennyiben túlterheli anyagi erejét. Nos, ezt a túlterhelést kinövi a fokozodó lelkesedés; szentül hiszem, hogy így lesz, hogy így kell lennie. Utóvégre is az Istennek háza azé, a ki azt mondta magáról : »A nép szava Isten szava.« Mindnyájan nép vagyunk, Istennek népe, és a ki az eszmét adta, a ki azt foganatosította, megsegít, ha ma nem, holnap, hogy be is fejezzük azt. Áldás legyen azokon, kik kezdték e művet, áldás azokon, kik-létesítették, áldás azokon, kik keresztyéni szeretettől indíttatva, teljes befejezésére —• minden utógondolat nélkül — befognak folyni. Feleki József, foktői református lelkész. A Bányakerület közgyűlése. A Bányakerület egyházi és világi küldöttei mint minden évben, az idén is egybegyülekeztek a fővárosban, hogy folyó hó 4-én s következő napjain évi gyűléseiket megtartsák. E hó 3-án esti 5 órakor a megjelentek nagys. s főtiszt. Dr. Szeberényi Gusztáv püspök vezetése alatt a kerület felügyelőjénél Fabiny Theofil, igazságügyi miniszter úr ő nagyméltóságánál tisztelegtek. A felügyelő urat üdvözlő püspök úr beszédében kiemeli ő méltóságának az egyházi ügyek körül szerzett gazdag érdemeit s kéri ő nagyméltóságát, kegyeskednék ezentúl is vezére, tanácsadója és támasza maradni a kerületnek. Megköszönvén a szívélyes üdvözlést ő nagyméltósága, Fábiny Theofil miniszter úr, mint kerületi felügyelő hangoztatja, miszerint ugyan mélyen meg van hatva ezen bizalomteljes üdvözléstől, de lelke azon aggodalomtól van áthatva, miszerint alig tud mai állásában az egyházi ügyekre oly gondot fordítani, minőt azok virágoztatása kíván, s miután kevés embernek adatott az a tehetség és képesség, hogy két urat szolgáljon, ő kénytelen beismerni, hogy csak egy urat képes szolgálni, és ez, t. i. az ország igazságszolgáltatási ügye, egész erejét ez idő szerint igénybe veszi. Ha mind amellett a kerület a benne helyzett bizalmához ragaszkodik, s kívánja, hogy ezentúl is maradjon a kerület élén, kéri a kerület képviselőit, hogy pontos hivatalos eljárásuk által könnyítsék meg ebbeli tisztét, mert azt eddig is csak azért képes volt viselni, mert elnöktársa és barátja, a nagys. és főtiszt, püspök úr szives volt a kerület vezetésének legtöbb gondjait magára vállani, miért is magát ezentúl is a főtiszt, püspök úr további barátságába ajánlja, annak és az egész kerületnek támogatását a jövőre is kéri. Szept. 4-én, a kerületi tanácskozások áhítatos istentisztelettel kezdődtek, melyet Hándel Vilmos, kerületi egyházi főjegyző végzett. Az istentisztelet után a deáktéri evang. egyház épületének dísztermében a gyűlés megkezdődött, melyet Fábiny miniszter úr ő nagyméltósága rövid üdvözlő beszéddel nyitott meg. A gyűlés megnyitása után ő nagyméltósága és a jelenlevők felkeltek helyeikről és ő nagyméltósága meleg, hódoló szavakban megemlékezik apostoli királynak és urnák ő felségének névnapjáról, mi a jegyzőkönyvbe felvétetni határoztatott. Erre nagys. és főtiszt. Dr. Szeberényi püspök úr olvasta terjedelmes kiváló gonddal szerkesztett évi Reformig*