Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-07-29 / 31. szám

felaprózni jó csupán a protestantismus örökségét. Hol van hát es ki a hibás ! ? Én megyek vissza ekémhez s áldom Istenemet, hogy saját lábamon járhatok, áldom a reformátió nagy bajnokait, hogy megveték a szabad gondolkozás alapjait; iménti kérdésemre még elég csőstül osztogatják a feleletet dunáninnen, dunántúl, tiszáninnen, tiszántúl Luther Kálvin s Dávid Ferenc lelkes hívei, kik a keresztyén szeretet eszméjéért csupa szeretetből majd megeszik egymást. Agricola. Néhány szó a családkönyvek kérdéséhez. »A családkönyvek kérdéséhez« cím alatt, a »Debr. prot. lap« julius 7-diki számában —ö— aláírással egy cikk jelent meg, mely aggodalommal, panaszszal és vágyakozással van tele. Aggódik a családkönyvek kötelező vezetésének elhatározásából származható veszély miatt; — panaszol »a lelkészi hivatal nyűgének, az anyakönyvvezetésnek« terhei miatt; — és vágyódik azon kor után, midőn a lelkész csak »egyúrnak« szolgálna; midőn háborítatlanul teljesíthetné magasztos feladatát, az igének hirdetését, hogy »föllendüljön az egyházi élet.« Az előbbi két érzelem keletkezését is ezen utóbbiban, e nemes vágyakozásban keressük; — s ezt csakis elismeréssel jutalmazni, csak tisztelni tudjuk. Bizony megépülhetnének az anyaszentegyház romlott tornyai és lélekben s erkölcsökben újhodás, — • nagyszerű és örvendeztető változás történhetnék, ha minden egyházi szolgát eme lélek lelkesítene, ha mindenegyik — ezek között — föladata magaslatán állana és szívből s buzgóan vitézkednék, »mint a Krisztusnak jó vitéze«, s munkáját a siker és áldás mindenkor, mindenütt és mindenben követné. Azonban, hogy legelőbb is és röviden e vágyakodásra tegyük meg észrevételünket: ez korunkban még valami olyan, mit csak álomképnek lehet tekintenünk. Hogy lelkészeink csak »egy úrnak«, a Megváltó Úr Jézus Krisztusnak szolgáljanak; hogy — mint a mívelt külföldön van — az egyház anyagi ügyeinek vezetésétől, gondjainak terhétől és az állam által igényelt szolgálatoktól felmentve legyenek : ezt képzelni igen, de várni, remélni, óhajtani még most nem lehet. Egyháztagjainknak szellemi és erkölcsi míveltsége még most (s ki tudja meddig ?) ezt meg nem engedi. Egyházaink emelkedése és hanyatlása a lelkész működésével áll szoros és közvetlen kapcsolatban. Buzgólkodásuk tüze gyújtja csak lángra a lágymeleg szíveket. Példájuk hat; célzataiknak tisztasága lelkesít az egyház javára irányult minden intézkedések megvalósítására. A lelkész a mozgató erő. Odaadó működése nélkül tespedés áll be, s a tespedést fölbomlás követi. Ténykedése az egyház anyagi terén nélkülözhetlen ; az állam organismusában pedig ezidőszerint felette szükséges. Ne feledjük hát, hogy a kor, »mely után buzgó imádság epedez sokaknak ajakáncc, e kor még nagyonnagyon messze távolban van. S míg elkövetkeznék, »az adott helyzettel —ö— szerint is mindig számolnunk kell, és a büntető törvénykönyv »ennyi s ennyi börtön, ennyi meg ennyi Jjírsággalcc fenyegető szakaszainak intőjelként szüntelen szemeink előtt kell lebegni, annyival inkább, mert az anyakönyvek vezetése — kezelése — s ezekből kiadományozás cselekményére vonatkozólag a lelkészek — büntető törvénykönyvünk jelentőségteljes kifejezése szerint — közhivatalnokoknak tekintetnek ; — és mert a nagyon figyelmes lelkészszel is megtörténhetik, hogy e szakaszok ellen vétségbe, — és mivel az állam: nagy hatalom, — »bírság«, vagy talán »börtön« büntetésbe esik. Es az emberi gyarlóság mellett ki lehetne e tekintetben teljesen biztos ? Tudok eseteket, midőn a törvényes gyermek törvénytelennek és megfordítva, a törvénytelen törvényesnek lett anyakönyvezve; tudok esetet, midőn a jóhiszemű lelkész a reclamatiókor kiállított »családi értesítőből« a fölszólamló apa két legkisebb figyermekének nevét kihagyta, elhivén az apa bizonykodására, hogy nyolcnál több gyermeke nem volt, s elmulasztván az anyakönyv gondos megtekintése által megpróbálni a bevalló apa lelkét, ha Istentől való-e az? Mi várhat most a lelkészre ? A büntetés; az előbbi esetben egy havi elzárás és háromszáz forint, ez utóbbiban 5—10 évig terjedhető fegyház. S ha ily esetekben a büntetéstől menekülni nem, legfeljebb annak enyhítését lehet remélni, kérdés csak az: van-e valami út, mód és eljárás, melyen és melylyel a büntetést vonzó vétségtől magunkat megoltalmazhatjuk? Azt tartom, hogy a lelkész e tekintetben biztosítva csak akkor lehet, ha családkönyve van. Egy betekintés megadhatja a teljes és szükséges fölvilágosítást és megóvhat minden kellemetlen következménytől. És — bár az intéző köröktől nagyon távol vagyok — úgy vélekedem, hogy a családkönyvek ügyének előtérbe állításában e köröknek célzata az, hogy a lelkészek az őket fenyegető büntetésektől megóva lehessenek ; s veszélyt nem a családkönyvek megkészítésében, de azok hiányzásában látnak. Én ugyan •— ha reám volna bízva — egyetlen lelkészt sem köteleznék e munkálat megtételére. Fölmutatnám a családkönyvek hasznos, szükséges és biztonság tekintetéből nélkülözhetlen mivoltát s mindenkinek szabad elhatározására bíznám, hogy az előnyök és hátrányok mérlegelése után — önérdekében — saját belátása szerint cselekedjék. Nem hallgathatom cl azonban, hogy az árny — mit a családkönyv előre vet — sokkal nagyobb, mint maga a test, az anyag s ennek készítési munkája; s ez árny félelmes sötétnek s veszélyesnek csak azért látszik, mert többé-kevesbé elfogultan ítéljük meg a munkát. így az aggodalom nincsen indokolva. És ne vélje — ö—, s ne vélje senki más, hogy az unitarianismus és nazarenizmus »éjféli szellemecc csak ott kelt volna föl, és a felsőbb hatóság elleni érzelem csak ott mutatkoznék, hol a családkönyvet készítik vagy készítették. Az ellenkező esetekre nagyon sok példát tudnék idézni. A panaszt — a »lelkészi hivatal nyűgének, az anyakönyvvezetésnek« terhei fölött — nem tehetem magamévá. Azt tartanám végzetes szerencsétlenségnek, különösen ev. ref. egyházunkra nézve, ha e kötelesség teljesítésétől, •— mit én hosszas gyakorlat folytán jognak, egyházunk jogának tartok, — valaha megfosztatnánk. Pedig az idő, melyben ez megtörténni fog, ha az idők jeleit jól mérlegelem, nincsen, s nem lehet valami nagyon távol. Ha én jogosult volnék ugyan, hogy az arra hajlandó szülék gyermekeit megkeresztelhessem, de nem volnék jogosult arra, hogy azokat anyakönyvezés által evidentiában is tarthassam, sőt ettől határozottan el is tiltatnám : mihez lenne hasonló akkor az én állásom ? Pásztor volnék felelősséggel; de az én beszédemre, az általam