Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-12-30 / 53. szám
közös-, határozott felekezeti jelleggel nem biró iskolákban e fontos nevelési tényezőnek nem jutott hely. A hatvanas évek végének és a hetvenes évek elejének, tehát mintegy 10—12 évnek erősen rationalistikus, hogy ne mondjuk atheistikus iránya, a mikor a tudománynak oly iparlovagjai szédítették el a világot, mint egy Büchner, Vogt stb. s a fejlődő természettudományok épen ilyen emberek kezében abban tetszelegtek, hogy a vallást és egyházat támadják: egyáltalában nem kedvezett semmiféle oly intézménynek, a mely meg a legelső sorban arra lett volna hivatva, hogy a fiatal nemzedékben erős vallásos tudatot ébreszszen s belőle az egyháznak buzgó híveket neveljen. S valóban azt kell mondanunk, hogy, mint hajdan az Egyptomból kijött nemzedéknek ki kellett halnia, hogy az utána következő új sarj elfoglalhassa Kanaánt, az igéret földét: úgy ennek a nemzedéknek helyére is egy újnak kell lépnie, hogy a vallás-erkölcsi nevelés a maga rendkívüli fontosságából kifolyólag méltó helyét megint elfoglalhassa s illetve jelen fáradozásainak sikerét arathassa. Hála a Gondviselő kegyelmes vezetésének, ma már a komoly tudomány is, a hivatása öntudatának magaslatán álló államkormány is nemhogy csekélylené, sőt inkább határozottan elismeri magának a vallásnak s az egyháznak, mint institutiónak létjogosultságát, nemcsak, de rendkívüli fontosságát is. Figyelemmel kisérvén úgy a tudományos, mint a napi sajtót és a kormányok intézkedéseit, ma már csak igen ritkán találkozunk azzal a felületes, hogy ne mondjam, léha felfogással, a melyben csak a nem rég mult is élt s a mikor az általános közöny tört meg minden egyházias jellegű törekvést. Igaz, hogy még ma sem beszélhetünk valami kiváló érdeklődésről, valami égő lelkesedésről, a társadalom minden rétegében élő s azt átható keresztyénségről; de legalább nem vet a köztudat egyenesen gátat törekvéseink elé. A speciális dogmák iránt igaz, hogy nem bír érzékkel e kor, s ma már nincs az a szellemi óriás, mely pl. egy jota vitát képes volna provokálni (mert nincs is rá semmi szükség) és szinte lehetetlenség volna egy confessiót alkotó zsinatot összehívni; de mind erősebb és erősebb lesz az az áramlat, mely kész az egyháznak, mint a legfontosabb társadalmi intézménynek a maga méltó helyét újra megadni. F kijelelt helyet kell elfoglalnunk és azon igyekeznünk, hogy a társadalom életét megnemesítsük, az élet harcát megkönnyítsük, azt a humanitárius irányt, mely hála Isten mind inkább erősbödik, felhasználjuk, neveljük, neki evangeliumi alapot adjunk és a bibliával kezünkben a lelki életnek eme forrásával tápláljuk. Ez a cél. És hol hathatunk e tekintetben a leggyümölcsözőbben ? Bizonyára a fogékony gyermekeknél, a kikből várhatjuk ama harcosok előállását, kik erős hittel fúván meg az evangelium harsonáját, ledöntsék majdan a még fennálló közönynek, felületességnek és erkölcsi léhaságnak jerikói falait. Az állam az új tantervekben több órát jelelt meg a vallástanításra. Az egyház mind jobban gondoskodik katechetái által az alaposabb, jobb oktatásról. Ha csak Budapestet veszem tekintetbe, itt még 1883-ban is csak két ev. ref. katecheta volt; sőt azelőtt csakis egyetlenegy; ma már a főváros területén, a 10 kerületben 10 rendes segédlelkész s csaknem ugyanannyi ifjú papnövendék működik hetenként 2—2 órán foglalkozva vallástanítással. E mellett i882 /8 3 -ban csak egyetlenegy vasárnapi iskola volt a prot. a rvaházban, hol egyik vasárnap a külföldi ilynemű iskolák tanrendszere szerint taníttattak a gyermekek, míg a másik vasárnap meg formális istentisztelet tartatott velük rendes prédikációval, mely tejnek italával igyekezett őket táplálni; ma már van ilyen iskola 10—12, melyekben a papnövendékek foglalkoznak nagy lelki örömmel. A katechizatióuak most már eléggé jól szervezettsége mellett lassanként e vasárnapi iskoláknak át kell alakulniok gyermek istenitiszteletek helyévé, bár elismerem, hogy e gyermek — kultus nem pótolhatja teljesen a vasárnapi iskolát, mert hiányzik a kultusnál a kikérdezés, a mely pedig egyedül alkalmas arra, hogy tisztába jöjjünk azzal, vájjon mennyi sikere volt tanításunknak. É hiányt azonban könnyen pótolhatja a vallástani órákon a jó katecheta. Es még eg}r dolgot a fővárosi viszonyok közül. A Berecz Antal-féle állami felsőbb leányiskolában a mult iskolai év óta hetenként rendes gyermek isteni tiszteletek tartatnak, valamint újabban a Ludovica-Akademiában is, melynek imaháza csak a napokban avattatott fel. Ime az újabb idők fejleményei s ha még ezekhez hozzávesszük, hogy a vidéken is, az ország legkülönbözőbb helyein s épen Sepsi-Szentgyörgyön és kör- nyékén szintén mennyi történik az ifjúság vallás-erkölcsi nevelésének emelésére: csak igen alkalmasnak mondhatjuk az időt, a melyben Benke István úr a gyermek isteni tiszteletekre szánt e beszédgyüjteményét kiadta. Hogy igazságosan ítélhessük meg e beszédeket, mindenekelőtt tekintetbe kell vennünk azt a célt, a mely az átdolgozó előtt lebegett. Erről az előszóban ő maga ekként ad számot: »Az átdolgozásnál igyekeztem ugyan a szószerinti fordítást mellőzve, kihagyni, vagy átalakítani mindazt, mi a saját viszonyainkra nem tartozik s illetőleg mi a Bibliában nem oly jártas ifjaink előtt részint érthetetlen, részint kevésbé jól felfogható lett I volna. Másfelől azonban tartozom azt is kijelenteni, hogy nem térhettem el a szószerinti szövegtől annyira, hogy az eredeti forrás ízét egészen elvegyem, vagy más szóval, hogy az eredeti beszédek zománcát formai és tartalmi szempontból letörölhettem volna. Mert eme beszédeknek a magyar közönség elé hozatalával épen azt céloztam, hogy megmutassam : ime így beszél vagy prédikál az angol pap vagy a hitoktató a gyermekeknek és ifjaknak; itt van hát egy példatár amaz ország egyházi irodalmában, melyben legtöbb erőt és időt szentelnek a vallásos-erkölcsi nevelésre« stb. Ha kettős célt akar valaki elérni, rendesen az egyiket sem valósítja meg teljesen. Egyik felé nézni és a másik felé meg vágni : ép szemmel soha sem sikerül. Egyfelől kihagyni, vagy átalakítani' mindazt, mi a saját viszonyainkra nem tartozik, másfelől meg mégis azt célozni, hogy az eredeti beszédek sem formai, sem tartalmi szempontból zománcukból, sajátos jellegükből ne veszítsenek : egyszerre elérni lehetetlen. Lehetetlen pedig azért, mert két egymástól merőben különböző vallásos egyéniség, jellem az angol és a magyar s mindkettőjüknek a maguk individualitásának megfelelőleg kell hirdetni az örök és mindenek lelki táplálására való evangéliumot. Vagy teljesen a mi egyéniségünkhöz alkalmazottan kellett volna feldolgoznia e beszédeket, (mint pl. Révész J. Robertson beszédeit) vagy pedig lefordítani azokat szórói-szóra, minden kihagyás nélkül: mind a két dolog külön-külön értékesebb lett volna. így most megmaradt e beszédekben nagyon sok oly elbeszélés, aneedota, vonatkozás és magyarázat, amely a mi gyermekeink és népünk vallásos felfogásához, kedélyéhez absolute nem talál utat; mert sokkal kevésbé ködös ez, semhogy a mysticismusban, a pietismusban és a methodismus oly sokszor túlhajtott előadásában, eszméiben í gyönyörködnék, sőt ezek, a helyett, hogy megragadnák, | egyenesen visszatetszést szülnek benne. Másfelől azonban j miután mégis bizonyos fokú átdolgozást is óhajtott
