Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-12-30 / 53. szám

alkotó s végrehajtó befolyással bír az egyéni jogok és kötelességek egyensúlyban tartása mellett a társadalom szabadságára, rendjére s mindazon viszonyokra is, melyek a társadalomban élő egyének közmivelődésére vonatkoznak. Ezek a befolyások és jogok azonban messze túlhaladják az egyház hatáskörét, mely csak a lelkiekre s azon dolgok és viszonyokra terjed ki, melyek a vallást s azokat a culturális irányokat érintik, melyeket az egyház a maga szellemében való nevelés által kiván fejleszteni. És ezen irányzat különbség nélkül minden egyes hitfelekezetnek annyira hagyományos, történelmi, s vallása autonomiájához tartozó sajátja, hogy kész annak megóvásáért minden megengedhető fegyverrel küzdeni. És épen ebben rejlik ama féltékenység, melyet az egyház — hitfelekezeti különbség nélkül — az állam politikai s úgy nagyobb súlyú hatalmával szemben táplál. A veszély pedig, a mely ezt a féltékenységet előidézi, annál nagyobbnak látszik, minél elfogultabbak az egyház fogalmai arról a hatáskörről, melylyel rendelkezik, melynek kiterjesztése azonban az állam hatalmával való egyenlősítésig ép az állam érdekében lehetetlen. Azoknak az eredeti viszonyoknak meghatározására, melyek az állam és egyház alakulásakor keletkeztek, nagy befolyással voltak ama tényleges közreműködések és segélyek, melyek az egyház gazdasági szervezkedését az állam részéről anyagi tekintetben támogatták. Ennek a körülménynek kisebb vagy nagyobb mértéke határozta meg az állam befolyását az egyházra, melynek függetlensége e miatt nem egyszer szenvedett rövidséget. Ott, hol valamely egyház állami javakkal gazdagíttatott s e gazdagodás révén még nevezetes politikai jogokkal is felruháztatott, s az uralkodó vallás jellegét öltötte fel, az egyház absolut függetlenségéről az államról szó sem lehetett. De az a kitüntető helyzet, melyben valamely egyház uralkodó vallása részesült s a különféle kedvezmények és kiváltságok, melyek az egyház helyzetét kényelmessé s majdnem hatalmassá is tették, az államtól való függetlenség hiányát nagyban könnyítették. Szemben azonban az uralkodó vallással, bármely hitfelekezetű egyházé lett légyen is az, más hitfelekezetű egyház szigorúbb figyelemmel és szívósabb erélylyel követelte függetlenségét az államtól, s abban a mértékben, a milyenben létezett valamely egyház fentartásánál az önsegélyezés eszméje és alapja, fejlődött s erősödött a függetlenség érzete is, melynek lelke az úgynevezett autonomia volt. Az alkotmányos rendszerű államokban azonban, hol a politikai jogok egyenlősége érvényesült, s a lelkiismeret és vallásgyakorlat szabadsága törvénynyé vált: az uralkodó vallás gyakorlati eszméjének értelme megszűnvén, minden egyház különbség nélkül kezdett tért foglalni az államtól való függetlenség kérdésében. A felügyeleti jogot, mely Magyarországon alkotmányunk közjoga szerint különben is a fejedelmet illeti, s melyet ez alkotmányos minisztériuma által gyakorol, nem szívesen látták az egyházak az államhatalom növekedése érdekében terjesztetni. És e pontnál merülnek föl a külegyházi ügyekre vonatkozó felségjog kérdései szemben a belegyházi ügyekre vonatkozó autonomicus egyházjog kérdéseivel. Mind régibb, mind újabb törvényeink ezen kérdésekre nézve bőven és határozottan rendelkeznek. De az 1848-iki törvények alapján változtak a viszonyok, melyek a vallásegyenlőség követelményei szerint alakultak, de változott az alak is, mely nem a hajdani, felelősséggel nem tartozott kormányszékek, hanem az államnak is felelős alkotmányos minisztérium képében nyer kifejezést. Az alkotmányos és felelős minisztériumok pedig nemcsak a felügyeleti jog alkalmazásának egyes eseteiben, de az állam erkölcsi erejének fejlesztésére irányzott kérdésekben is, úgy joguk, mint kötelésségök fokozott arányában, s felelősségöknek is súlyos érzetében nagyobb erkölcsi bátorsággal kezdettek eljárni mindama kulturális ügyek körül, melyeknek irányozása s fejlesztése az állam jogai s kötelességei közé tartozik. Egyike ezeknek többi közt, s legeminensebb is, a közoktatás ügye, melynek országos rendezése, az állam erkölcsi feladatainak megfelelő arányokb.an való terjesztése és egységesítése ritka mozgalmat s csaknem az ellentállásra kész elkeseredést szült az egyházak belügyi életében. Nevezetes és feljegyzésre* méltó példa erre az a nagy hullámokat vert mozgalom, melv az 1868—iki XXXVIII. tcikkre s különösen az annak végrehajtása tekintetében kelt miniszteri rendeletekre indult meg a a tiszántúli ev. ref. egyházkerület 1869. évi augusztusban tartott közgyűlésében. Az a határozat, melyet a közgyűlés a jelzett népiskolai közoktatási törvény s miniszteri rendelet folytán alkotott, kiemelte többi közt, hogy a magyar protestáns egyház saját iskoláira vonatkozólag a teljes autonomiát a legújabb időkig a szabad vallásgyakorlat egyik elengedhetetlen feltételének és oly egyházi belügynek tekintette, amelyre vonatkozólag az egyház körén kívül álló és az egyház által törvényesen nem választott egyénnek, hatóságnak, testületnek, tehát az ország törvényes fejedelmének és törvényhozó testületének is : törvényhozási, törvénykezési, rendelkezési s a legfőbb felügyelet természetes és törvényes gyakorlat szerinti körén túlterjeszkedő, s az egyes lelkészekkel és gyülekezeti hatóságokkal az egyházi főhatóság kikerülésével közvetlenül érintkező rendszeresített és folytonos felügyelési jogát soha el nem ismerte, sőt az ellen folyvást tiltakozott stb. S mindezek alapján őszintén, határozottan s ünnepélyesen kijelenti a közgyűlés, hogy az említett törvényt s különösen az annak végrehajtása iránt intézkedő miniszteri rendeleteket a prot. egyházra nézve sérelmeseknek s iskoláinak nemcsak szabadságát, hanem lételét is végpusztulással fenyegetőknek tartja és tekinti. Ez a határozat viszhangot keltett nemcsak a prot. egyház egyéb kerületeiben is, de még a katholiküs egyház sajtója is támogatta azt, s épen a prot. és kath. egyház hangulatának ezen találkozása indokolja azt a véleményt, hogy az egyházak felekezeti különbség nélkül perhorreskálják az állam beavatkozását úgy az egyházi, mint az iskolai ügyekbe egyaránt. A mult századokban elkövetett sérelmek emlékezete felfoghatóvá teszi ugyan a prot. egyház féltékenységét s az ennek befolyásával keletkezett fentebbi határozatot, s különösen a hagyományos és törvények által is támogatott fogalom, mely különben a prot. egyházi alkotmány egyik sarkelve, hogy t. i. a prot. egyház és iskolája az autonomia megbonthatatlan egységét képezi; azonban tekintettel arra a számot tevő nevezetes körül— ; ményre, hogy megváltoztak azok a közjogi viszonyok, melyek a rendi alkotmány értelmében fennállott hajdani "törvényhozás idejében léteztek, míg ellenben a mai törvényhozás az összes nép közvetett befolyása alatt áll: nem lehet elzárkózni amaz eminens jog elől, mely a népképviselet alapján, tehát a mindnyájunk által elfoglalt közalapon álló törvényhozás törvényeiben működő államot megilleti ama kérdésekben, melyek az ország szellemi jólétét, erejét s nagyságát előmozdító közokta-i tás fejlesztésére, általánosítására s egységesítésére vonat-