Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-12-30 / 53. szám

maradványain s nehogy valami új becsúszszék az ódon kövek közé. Nem megyünk messze a teljes igazságtól, ha azt állítjuk, hogy az oly nagy apparátussal, végtelen sok idő és szó vesztegetéssel létrehozott »törvénykönyv« egy lépéssel sem vitte előbbre sem az erdélyi egyház alkotmányát, sem a hazai ref. jogtudományt. Amazt nem, mert jóformán változtatás nélkül meghagyta azt, amit talált; emezt nem, mert fejlődés helyett visszaesést jelez egy többé vissza nem hozható kor felé. Csak egy példát ez utóbbi állítás bizonyítására. A zsinati törvény s utánna az erdélyi kódex kimondja az elvet, hogy az egyház zsinat-presbyteri elvek szerint kormányozza magát, amit a zsinati t. úgy értelmez, hogy az egyházközségekben a kormányzás súlypontját a presbyteriumokra helyezi, s az egyházközségi gyűlésnek csak annyi jogot ad, amennyi elkerülhetlenül szükséges, s Erdély mégis visszaálítja az ősgyüléseknek régi hatáskörét, s a presbyteriumokat alig tekinti egyébnek, mint végrehajtó s az anyagi munkát végző közegeknek. Ez nem haladás, hanem visszaesés, s megtagadása egy speciális kálvinista elvnek, mely elv mélyen benne gyökerezik egyházunk dogmatikai felfogásában. S lehet-e haladásnak tekinteni azt, a hosszadalmas eljárást, mely lehetővé teszi, hogy a presbyterium határozatai 5 mondd öt hatóság kezén menjenek keresztül, míg végre jogerőre emelkednek! Mert így áll a dolog, nem minden ügyre nézve az igaz, de mégis vannak olyanok, melyek felebbezés utján a képviseleti közgyűlés, egyházmegyei tanács, egyházmegyei közgyűlés, egyházkerületi állandó igazgató-tanács s egyházkerületi közgyűlés elé kerülnek. Szerencse, hogy a presbyterium határozatait a konventhez s zsinathoz nem lehet már felebbezni, mert akkor bizony 7 fórum előtt is megfordulhatna valamely ügy, pedig már az 5 fórum is homlokegyenest ellenkezik minden ujabb közigazgatási elvvel és gyakorlattal. Mindent fontolóra véve, méltán feltehetjük a kérdést, helyes dolog volt-e az erdélyiektől ily széleskörű magyarázatot adni a zsinati törvény mindenesetre nagyon homályos s sokfélekép magyarázható szavainak ? Helyes volt-e ennek folytán a magyarországitól oly léuyegesen eltérő szervezetet adni kerületüknek s ezáltal a valódi egyesülést beláthatlan hosszú időre megakadályozni ? Avagy talán az egyesülés nekik gondolatjukban sincs ? Mindenesetre úgy látszik, hogy nem érzik többé oly mélyen az egyöntetűség szükségét, s elégnek tartják az egyesülésre, ha oly dolgokat, mikbe otthon már bele tört a bicskájuk, a konvent és zsinat elé terjesztenek, s eleget vélnek tenni az egység fentartására, ha követeiket elküldik a testvér kerületek gyűléseire, hogy ott azok, de csak azok számára törvényeket alkossanak. Szüntelen előttem lebeg a kérdés, vájjon van-e szüksége Erdélynek az egyetemes zsinatra s gyűlésre ? Mert ugyan mire való volna ott a törvényhozó országos zsinat, hol egy másik törvényhozó testület van, ugyan olyan jogokkal felruházva, (vagy legalább úgy gondolva) mint a zsinat ? s mi értelme van az egyesülésnek ott, hol ily szuverénnek tartott főhatóság van ? hiszen ez maga lehetetlenné teszi a valódi egyesülést. Olyan koncleső — politika-félének látszik előttem az erdélyi egyház egész magatartása, amennyiben csak azért látszik közösségben állani a magyarországi kerületekkel, hogy az ezek által közös erővel kivívott előnyöktől el ne essék, de különben igen jól érzi magát nélkülök sziklás bércei közt! Hamar Andor. T A R C A. Enyészet sírjába... Enyészet sírjába hull ez év is tőlünk, E néhány órát is elviszi előlünk; Ki van faragva már fekete fejfája, Fehér betűkkel vájj' mit irunk reája ? írjuk rá bűnünket, hadd jusson eszünkbe, Hányszor szálltunk a mi Istenünkkel szembe; Hányszor bántottuk meg végtelen jóságát, Hányszor cselekedtük a test és vér vágyát. Vagy Istenre bízzuk a rossz felrovását, Kinek nem találjuk irgalomba' mássát. Vallom, hogy az Isten felét se rója fel, Mit a bűnös ember valóban érdemel. Én rád bízom, Uram, egész életemet, Vezető karoddal vígyT

tovább engemet! A mit a mult évben ellened vétettem, Ne tarts Ítéletet mindazért felettem ! Hozzád térek, Atyám, bűnömet megbánván, Váltsd meg azt Temagad, szent Fiad halálán; A jövendő utján add, Véled haladjak, Életben, halálban a Tied maradjak! Tóth István. Bevezetés az egyházi »Közigazgatás Kézikönyven cimíí munkához. Ezt a könyvet, melyhez a Bevezetés megírására fölkérettem, s melyben a törvényesen bevett, vagy a szabad gyakorlat által egyenjogosított különböző vallású hitfelekezetek közigazgatását tárgyazó intézmények soroltatnak fel, olyannak tekintem, mint egy rendezett park erdőségét, melynek egyes fái természetökben s alakjokban különböznek ugyan egymástól, de együttes összeségükben a rendszer összhangzó szépségét képezik. E bevezetés lehetett volna egy önálló mű is, például egyházjogi vagy egyházpolitikai cikk, melyek az eszmék rokonságánál fogva magának a bevezetett munkának szellemével összhangzásban lehettek volna. Én azonban úgy gondoltam, hogy helyesebb s a munka fő irányának megfelelőbb leszen egy felől az állam és egyház közötti viszonyról, s másfelől arról értekeznem, mennyire szükséges a különböző hitfelekezeti egyházi intézményekre vonatkozó törvények pontos és lelkiismeretes administrativ végrehajtása, hogy a különböző egyházak közötti béke, a törvény által kimondott s az állam hatalma által megóvandó egyenlőség s lelkiismereti szabadság alapján teljesen biztosítva legyen. Az állami feladatok egyik legnehezebbike : a szabadság s a minden jogot egyenlő mértékkel biráló igazság alapján meghatározni azt a viszonyt, melynek az állam és egyház közt egymás sérelme nélkül kell fennállani. Az állam politikai hatalom, mely törvényei által