Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-02-05 / 6. szám
— akkor mégis okvetlenül meg kell ezt tenni; különben mindannyian elpusztulnak. A protestantismus szelleméből szoros logikával következő jelenség az, hogy nagy tömegben együtt egy-egy gyülekezet elpetyhüdik, hullámtalan Bethesdává lesz; míg kisebb részekre oszolva az egyéni erőt és hitet folytonos élénkségben tartja s kifejleszti. Addig is, míg a rendszert megváltoztatni nem lehet, szükség, hogy más úton-módon igyekezzenek a lelkészek hivatalos functióik keretén kívül közönségünkre hatni. A sok eszköz közül pl. csak egyet ajánlunk; t. i. apró, népszerű nyelven írt füzetkék terjesztését. Ezekben világosítsák fel híveiket, egyszerűen, érthetően tárgyalván bennük azokat, a mik elégedetlenséget szülnek közöttük, vagy kímélettel leplezvén le a mozgalmakat, miket mások támasztottak körükben és így tovább. Garzó Gyula például igen ügyesen csendesítette le ily módon néhány év előtt a gyülekezetében támadt baptista mozgalmat. A helyzet tehát az, hogv különösebben a kisebb prot. felekezetek harcot folytatnak — hogy úgy szóljunk — a hivatalos protestantismussal. Ok mozognak, hódítnak, bennök a létérti küzdelemnek itjú ereje lüktet; beszélnek és írnak. Apostolaikat szerte küldözik, nem kiméivé anyagi áldozatot és fáradságot. Híveink közül sokakat megnyernek. Háborúságot támasztanak és mi ? — Panaszkodunk, vagy »erőszak eszközei a mi fegyvereinkcc — azaz ócsároljuk, kisebbítjük őket és nem ott keressük a bajt s annak orvosszerét, a hol igazán kellene. Mi mintha elvesztettük volna minden reményünket egyházunk jövőjéhez, mintha magunk sem bíznánk erőnkhöz és nem hinnénk hitünk szentségében, feltétlen igazságában : kezdünk lemondani az igazi és hathatós védelemről s régi o t o fegyvereinknek forgatásáról. Pedig csak azé az élet, a kié a jövő. Az foglalhat el valamely helvét, melynek betöltéséhez erőt érez magában. j 1 J o ls azok a régi fegyverek még most sem rozsdásodtak meg. Két élük ma is egyaránt éles. A közönyösen heverő Bethesdából persze könnyű kihalászni azokat, kiket felvet a kisebb felekezetek által a sekélyesben megmozgatott hullám; de mi menjünk a mélyre s Urunk utasításához képest ott vessük le hálóinkat. A bajok tulajdonképeni oka hát nem a kath. egyház és a sectarius protestantismus mozgolódása és tevékenysége, hanem a mi közönyünk s mindenik ellenféllel szemben a védelem egyedüli eszköze és módja a legtágabb értelemben vett lelkészi gondozás hű és tapintatos gyakorlása. Ezechiel próféta szája által így szól az Úr: »Jaj az Izrael pásztorainak, a kik magokat legeltetik; avagy nem a pásztorok tisztek-e, hogyha juhokat legeltessék? elekén, azt mondja az Úr Isten, ha meg nem keresem ezt a ti kezetekből; mivelhogy az én nyájam ragadományra hagyatott és megételre minden mezei vadaknak pásztor nélkül és nem keresték az én pásztoraim az én juhaimat, hanem legeltették a pásztorok ő magukat és az én juhaimat nem legeltették.« Vigyázzunk, hogy ily kemény Ítélet ne hangozhassék felettünk! Anonymus. ISKOLAÜGY. A reformáció neveléstörteneti jelentősége. v (Folytatás*) Reformátorok az iskolákról s tananyagukról. Iskolák s tananyaguk megítélése tekintetében legtöbb gondot Luther tanúsít. Szerinte a »fiatal tanulók az egyház magvai és forrásai;« az iskola pedig egyfelől a családi nevelés támogatója, másfelől az egyház veteményes kértje ; »az egyház kedveért kell keresztyén iskolákat fentartani.a E nézeteivel Luther a protestáns egyháznak s nevelésnek nagy szolgálatot tett, amennyiben az iskolát az egyház életérdekévé s elválaszthatatlan alkatrészévé nyilatkoztatta ki. E lutheri meggyőződés fejeződik ki a protestantismus azon buzgóságában is, melylyel iskolákat alapítottak, szívósan fentartottak és a prot. egyházi tan- s élet megerősítése végett vallástannal s ehhez társított ismeretekkel felvirágoztatni törekedtek. Teljesen érthető az a jelenség, hogy a protestántismus első két századában az iskola kizárólag a prot. egyház szolgálatában állott és kizárólag a prot. egyházi élet megerősítésén dolgozott. De e szolgálata és törekvése az idő folyamában a haladás szellemével dacoló reactióvá is alakult itt-ott. Luther túlbuzgú hívei csak az egyházzáalakulás elvében keresték a protestantismust, és a Lutherről elnevezett egyházat merev szobor-alaknak tekintették, eltagadván épen azt a szellemet, mely a protestantismust protestantismussá, a lelkiismereti szabadság és a haladás egyházává teszi. Lett új egyedül üdvözítő egyház. Nem csak a porosz llegulativok idejében (50-es évek) voltak, de ma is vannak számosak, kik a betűhez ragaszkodó türelmetlenségükben a szabad gondolkodást ».Luther egyházának« ellensége gyanánt az egyházból s iskolából száműzni szeretnék; kik azzal ki nem békülnek, hogy az iskola mai feladata tágabb, mint egyedül az egyházi hitelvek szolgálata; kik az iskola kormányzásából s belső vezetéséből elfogultan kizárni törekszenek az állami intézkedést s világi elemet, sőt az általános értékű paedagogikai elveket. S mindez az oppositió és reactió állítólag az »egyház érdekében« történik, valósággal azonban abba a veszélybe vihet, hogy őseink érdemeitől elvakíttatva és ringattatva a tan- s nevelésügy színvonala alatt maradjunk. E veszélyt igazolják is egynémely — szerencsére sporadikus és csekély számú — határozott tények. Azonban az esetleges baj nem Luthert terheli váddal s felelőséggel, ki az evangélium, jogaiért, a megújuló egyház jóléteért és az iskola szeut érdekeiért oly szellemmel küzdött, aminőt kora érlelt meg s követelt. E szellem, helyes felfogás mellett, a protestantismus magva, és nemcsak egy-két százados