Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-12-30 / 53. szám

sabb elv, a protestantismus legfőbb elve: az igazságnak őszinte és elfogulatlan keresése; nem az, hogy nekem van-e igazam vagy neked, hanem hogy mi az igazság ? Az igazságot pedig csak a vélemények nyilvánításának teljes szabadsága utján lehet megtalálni; s az, a ki az ellenvélemények iránt türelmetlen, a ki azokat nem akarja meghallgatni vagy épen ledorongolja, az csak a maga igazát keresi, nem az igazságot. A protestantismus abban különbözik a katholicismustól, hogy elvetette a tekintélyek uralmát s a szabad vizsgálódás elvét tűzte zászlajára; a szabad vizsgálódás pedig múlhatatlanul vezet nézet-különbségekre, mert minden dolognak két és több oldala van. Kényelmes dolog azt mondani: a római pápa ezt vallja, tehát mindnyájan ugyanazt tartozunk vallani, minek vitatkoznánk telette, minek is gondolkoznánk s törnők a fejünket rajta ? Most megválsz e laptól, lelépsz e térről, melyen 31 esztendeig a szabad vitatkozás, a vélemények harca és az őszinte igazságkeresés elvét vallottad és követted. Vidd magaddal azt a megnyugtató öntudatot, hogy sok igazság szikráját segítetted kipattanni, az acél és kova kemény összesúrlódása által. Fáradt és törődött vagy; fiatalabb erőkre bizod a munka folytatását; bizol bennök, mert a magad nevelése, a te tanítványaid. Es pedig jeles tanítványaid, a kik — a te gamálieli lábaidnál — kétségkívül sokat tanultak. Vájjon megtanulták-e a bibliai s theologiai tudományok mellett azt a protestáns szellemet is, a türelemnek és az ellenkező nézetek meghallgatásának s méltánylásának ama protestáns elvét is, mely ha veled együtt eltávoznék e laptól, még inkább fájlalnám, mint a Te visszavonulásodat. Reménylem, hogy az nem fog eltávozni veled; ámbár meg kell vallanom, hogy az utóbbi időben, mióta gyakoribb gyöngélkedésed miatt lapodra oly gondot, s a vezetésben oly határozó befolyást nem gyakorolhattál, épen e részben (csak is ebben) némi aggasztó jelenségeket láttam föltünedezni s csak legközelebb is, a negyedik advent vasárnapján, úgy szólva karácson szombatján, nem épen karácsonyi hangok ütötték meg a fülemet. »A földön békesség és az j emberekhez jó akarat« visszhangjai nem igen csendültek meg azokban a közleményekben, melyek az idézett számban a Prot. írod. Társaság alakulásáról szólanak. » A leányzó nem halt meg ?« című vezércikk, enyhítve némit a nagyon is sértő »elvtelen opportunismusoncc — »meddő opportunismusnakcc nevezi azt a mérsékletet, melylyel a Prot. írod. Társaság december 18-ki közgyűlése a végleges szervezkedést elhalasztotta s jósolja, hogy az emberi lélek ismeretét nélkülöző jóhiszeműségének keservesen megadhatja az árát. Kemény ítélet. Vájjon az emberi lélek ismeretét csak azok nem nélkülözik, a kik az elhalasztás ellen voltak? Vájjon őszfejű, az egyház szolgálatában megvénült emberek, a kik hosszú életpályájokon a gyülekezettel és annak embernyi ember tagjaival érintkeztek, kevesebb emberismerettel bírnának, mint néhány fiatal tanár kik 5—10 éves pályájokon csak könyveikből s az iskolai fiatalsággal való érintkezésből tanulták az emberismeretet ? Kár a fiatalságnak ennyire elbizakodni a maga »kizárólagos« emberismeretében s ily kicsinylőleg Ítélni mások élettapasztalatai felől. Opportunismus? — Vájjon opportunismus-e, egy nehéz és fájdalmas kérdésnek a megoldását, egy bonyodalomból a kibontakozást, türelemmel keresni s nem emlegetni mindjárt az első kísérletnél az »ense recidendum«-ot? Bizony, ha »vérkelés«, próbálgatjuk először csillapító szerekkel eloszlatni. S vájjon oly bizonyos-e, hogy a kísérlet »meddőcc lesz ? Nem is említve, hogy az idő és a meggondolás sok — első felhevülésben kimondott — bántó szót megorvosolt már (s ez is az emberi lélek ismeretéből van véve): de hát nem látják-e azok a mindjárt (némely orvosok módjára !) vágni és amputálni akaró urak, hogy itt egy illetékes egyházhatósági határozattal, a tiszántúli egyházkerület egy határozatával van dolgunk, mely egy konventi határozatra (talán tévesen) hivatkozik — s a konventnek még nem volt alkalma nyilatkozni (még illetékesebben): vájjon tévesen vagy nem tévesen interpretáltatott-e az ő nyilatkozata ? No, ezt már csak meg kellene várni, mielőtt »ense recidendumotcc kiáltanánk, mielőtt az ezt bizalommal és békében várókat »meddő opportunismussalcc gúnyolnók, mielőtt lélektani tapasztalatlanságukat keserves megbánással fenyegetnők s mielőtt egy protestáns lapban a »Helvetica confessiórók és a »Meliusi igazhitűségrőlcc oly kicsinylőleg és megvetőleg nyilatkoznánk. Ez ugyan nem »opportunismus(( — de félek, hogy »meddőbb«, mint amaz. Mert, kérem, mit akarunk s mi a célunk? Gondolom: az egyesülés, az erők egyesítése egy közös célra. Differentiák választanak el. Debrecen ellenzi az unitáriusokkal való »fogódzkodást« (a mint nem igen diplomatikusán fejezi ki) ; sem indokait sem érveit nem helyeslem; még kevésbbé azt, hogy e miatt kilép s mint Achilles duzzogva sátrába vonul, a helyett, hogy belépne s elveinek a közös téren igye-105*