Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-12-30 / 53. szám

kel kezdve testtel végezzek,« alkura lépvén az egyházunk terére is rendre rendre átszivárgó lazult erkölcsű közszellemmel, mely szeges ellentétben áll minden oly természetű és irányú tevékenységgel, a minőnek az én egyházirodalmi működésem évtizedeken keresztül szentelve volt. Igen jól tudom, hogy ily viszonyok közt lapszerkesztőnek mi a kötelessége. Hisz életem java részét a költő imez intelme követésében töltöttem : Tu ne cede malis, sed contra audentior ito !« Csakhogy e bátorítás nem 74 esztendős embernek, nem olyannak szól, ki hanyatlott ereje tudatában az ár ellen való úszásra nem való, s épen azért nem is igen hajlandó rá. Pedig az én irói multam határozottan tiltakozik pályám oly körülmények közt való folytatása ellen, a hol és a mikor a székire hangoztatott »simuljunkcc jelszót kellene követnem. A4ert hiába, ha az ember egy hosszú életen át valamit megszokott, rátart a természete még akkor is, ha hiányzik hozzá az erő. Szóval, multam, egyetemes célokra irányult munkásságával, nem találván többé az ujabbkor sokfelé ágazó törekvéseihez, mind jobban meggyőződtem arról, hogy ujhodó egyházi életünk nagy jelentőségű részletteendői közepett hiba volna tőlem tovább elfoglalni a tért, hol erős küzdelmekkel járó új feladatok munkabíró fris erőket követelnek. Szőts Farkas urat, mint a jelen nemzedék szülöttjét retrospectiv tekintetek nem feszélyezik. O ismeri a mai kor törekvéseit s ennek a jövő biztosítására célzó jogos igényeivel már eddig is sokat foglalkozott. Másfelől tőle, az előbb tanítványom-, később a svstematicatheologia tanszékében utódomtól, ki most már jó idő óta a Lap főmunkatársa, bizton várhatni, hogyha mindenre nézve nem is, de lényegileg abban a szellemben fog szerkesztői működésében eljárni, mely e Lapot évtizedeken át éltette. Ehez képest bizonyára rajta lesz, hogy a már törvényesen megszabott korlátok közt mozgó egyházban összebékítse a fennálló rendet az evangyéliomi szabadsággal, mint a protestantismus éltető lelkével, a melytől egyedül várható, hogy ellenállhassunk úgy a kívülről jövő megtámadásoknak, mint a belső megoszlás okainak. Mi módon fog a nem könnyű feladat megoldatni, erre nézve Szőts Farkas úr, mint a kire a Lapnak tulajdonjogát és felelős szerkesztői tisztét átruháztam, az 51. számban közzétett programmjában elég részletesen nyilatkozott, és tekintve eddigi működését biztosra foghatni, hogy ő ura lesz szavának és nem fog tágítani az egységre törekvés sürgetésében sem, mint a mitől jövőnk boldogabb fejlése úgy általános hazai,, mint különösen egyházi tekintetben függ. E11 pedig midőn ezennel-búcsút veszek t. olvasóimtól és több mint 30 éves hírlapírói pályámtól, legmélyebb hálával emlékezem meg mind arról, mi működésem hosszú ideje alatt annak mindig actuális súlyt kölcsönzött és kiváló diszeül szolgált; megemlékezem nevezetesen arról, hogy a protestáns egyháznak 1858 óta élt és részben ma is élő papi és világi előkelőségei majdnem kivétel nélkül dolgozótársaim voltak, és ezek közül legtöbbnek szíves jóakaratával, barátságával dicsekedhettem. Ez fáradalmimnak és netaláni szolgálatimnak mindennél becsesebb, egyetlen igazi jutalma. Ballagi Mór. Nyílt levél a szerkesztőhöz, Tisztelt Barátom ! Midőn lapod szerkesztésétől három évtized kitartó, hű munkája után megválsz, s közönségednek és munkatársaidnak búcsút mondasz, engedd meg, hogy azok egyike, kik e három évtized alatt nem csak lapod hú olvasói, hanem munkatársaid is voltak, bucsúzásodra egy néhány szóban meleg és mélyen átérzett visszhangot adjon. Visszatekintve lapod harmincegy évfolyamára — az időre, mely alatt a magyar protestánsságnak egyik szellemi vezére valál, kinek zászlója alatt egymásután két nemzedék sorakozott, melynek nagy része büszkén vallotta magát tanítványodnak: ma, az utolsó órában, a búcsú e megható pillanatában őszintén kimondom, hogy nem csupán nagy tudományod, melylyel a theologiai s különösen a bibliai tudományokban mindnyájunk fölött álltál, s mintegy természetes vezérünkké lettél, sőt nem is főleg ez, hanem egy másik tulajdonod az, a mi az én becsülésemet megnyerte s neked akkor is biztosította, mikor a tieidtől talán ellenkező nézeteket tápláltam. S ez a te valódi protestáns szellemed, mondhatnám — ha a szó annyira elkoptatott nem volna s azzal annyian és annyiszor vissza nem éltek volna — igazi szabadelvűséged\ épen az ellenkező vélemények irányában is. Te ezeknek mindig készséggel nyitottál tért, engedted szóhoz jutni saját házadban, még ha ellened nyilatkoztak is. Nem tértél ki sem a különböző nézetek, sőt elvek vitatása, sem a személyes megtámadások elől. Sokan ezért latitudinarismussal sőt elvtelenséggel is vádoltak; de én mindig úgy éreztem, hogy az egyes és részletes elvek fölött van egy maga-