Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-12-16 / 51. szám

főiskolai önképző-kör az ily alkalmakon kívül is élénk szintere volt irodalmi tevékenységűk és sikereiknek. Ez ifjúi kísérleteknek, melyek különben főleg Kovács Gyula részéről az e nembeli munkálatok színvonalánál jóval magasabbra emelkedtek, becsét és helyi értékét nem szabad kicsiny leni. Egy százakból álló érettebb korú ifjúság szellemirányának és gondolkozásának voltak azok kifejezői és nyomjelzői egyaránt. Az a jó debreceni polgárság és a városi kaszinóban tömörülő intelligentía pedig, mely .1 Csokonay és Nagy Imre cultusában nőtt föJ, ismerte és méltányolta az ilyen ifjakat; buzdította, csaknem tenyerén hordozta őket; a maga körébe vonta ; megkönnyíté és kellemesebbé tette anyagi exsistentiájokat. Nem tudom, hogy valamely más főiskolánk életében voltak-e ily korszakok ; de azt merem állítani, hogy a debreceni kollégiumban azon hét év alatt, melyre az én vissszaemlékezésem vonatkozik, az olv költői szellemű ifjak működése, a milyen Bihari is kiválólag volt, határozottan szelídítette és csiszolta az ifjúságnak egyébként meglehetősen érdes erkölcseit, és egy kedves köteléket font a tanulóság és a polgárság között. Biharinak irodalmi tevékenysége egyébiránt felsőbb tanulói évei alatt sem szorítkozott már a főiskola falai közé. Verses és prózai munkái jelentek meg úgy az ottani lap hasábjain, mint külön kiadásokban is. Az 1862. évben közrebocsátá barátjának Kovács Gyulának hátrahagyott költeményeit, az elhunyt költő életrajzával együtt. Azokat a magasröptű dalokat, melyek e kis kötetben olvashatók, egy 18—19 éves gyermek-ifjú költötte; az a szép életrajz pedig, melynek tömör stylusa máimegállapodott jelleggel bir, melyben annyi komoly tanulmány és ismeret van lefektetve, egy 22 éves ifjúnak igazán becsületére válik. A debreceni főiskolaban nem csak elvégezte a theologiát Bihari, hanem még évekig működött ott mint köztanító, esküdt-felügyelő, contrascriba és senior, hogy megszerezze a szükséges pénzeszközöket a külfödi egyetemek látogatására. De nem papi pályára készült; a tanári pálya volt eleitől fogva kitűzött életcélja, s erre irányozta tanulmányait is. Kiváló jártassággal bírt a mathematicai tárgyakban, kedvelte a görög és római classicusokat; Horatiust már ez időben csaknem egészen lefordította magyarra ; tanulmányozta a német irodalmat is; Schiller drámáiból példányszerű fordításokat eszközölt; bölcselő eszének pedig tanúságait szolgáltatják azok az epigrammszerű sententiák, melyekben minden nap számot adott magának élettapasztalatairól, vagy fölbukkant eszméit fejezte ki, és a melyekből — tudomásom szerint — egész kötetre valót írt lassanként össze. Már contrascribai hivatalának elfoglalása előtt egy félévre kiment a bécsi egyetemre, hol bölcseleti tanulmányokkal foglalkozott vala. Seniori hivatala bevégeztével pedig, az 1866. év tavaszán hosszabb ideig tartó külföldi útra indult. Ekkor kereste föl e sorok iróját Berlinben, honnan aztán együtt utaztunk tovább Hamburgon és az északi tengeren keresztül Hollandiába, melynek városait az Utrechtben hozzánk csatlakozott Tóth Sámuel és Szász Béla társaságában bejárván, míg én Rotterdámból Németországba tértem vissza, hogy a heidelbergi egyetemen iratkozzam be a második félévre : addig ők hárman a nevezett város kikötőjéből Londonba hajóztak át. Itt csak pár hónapot időzött Bihari, s azután Párisba ment, hol két féléven át halgatta a Sorbonneban az előadásokat. Majd az utrechti egyetemen nyervén stipendiumot, ott is két félévet töltött el, s hazajövetele előtt még néhány német egyetemet is meglátogatott. . Harmadfél, sőt a bécsi egyetemen már előbb eltöltött idő beszámításával három évi egyetemi tanulását kitűnő szorgalommal értékesíté Bihari a maga ismeretei gyarapítására; a nagy kulturai nyelvek birtokában megismerkedett ezek irodalmával, s különösen alapos tanulmányokat tett a philosophia összes vidékein. Jogosan lehet mondani, hogy a külföldi főiskolákat látogató ifjaink közül csak kevés jött haza oly széles körű és mélyreható tudományos készültséggel, mint a milyennel Bihari az 1868. év őszén elfoglalta a szatmári kis gymnasiumban tanári állását, melyre őt ez iskola elöljárósága megválasztá. Sőt bizonyos, hogy e munkatér kerete nagyon szűk vala az ő tudományos egyéniségének, s nem elégíté ki ambitióját, Es mégis a Szatmáron töltött öt év — a mint erre vonatkozó beszélgetéseiből meggyőződni alkalmam volt — viszonylag legboldogabb szakát képezte az ő életének. Bár tudott, mint előbb a külföldön s később a fővárosban is, hónapokig csöndes munkásságban visszavonulva élni ; mégis kedvelte a társas életet, és sok élvezetet talált azon szórakozásokban, melyeket egy kisebb város társadalma napról-napra kinál. Női és férfikörök egyaránt szívesen látták maguk közt a szellemes fiatal tanárt. Alapjában véve lágy és sensitiv kedélyének húrjait rokonszenvesebben érintette a nők társasága, mint a férfiaké; míg emezeket viszont ő tudta élces I ötleteivel, csapongó jókedvével vonzani és megnyerni Említeni is szükségtelen, hogy a magasabb értelmiségű emberek nagyra becsülték őt tudományos műveltségeért is, melyet pedig fitogtatni egyátalában nem szokott. A társas élet kultiválása s tanári kötelességeinek pontos és lelkiismeretes teljesítése mellett folyvást gyarapította tudományos ismereteit is; rendezte jegyzeteit, aesthetikai tanulmányokon dolgozott, és mindezen kívül szerkeszté a »Szamos« című helybeli lapot, melynek gyakran egész számát maga irta tele. Itt kell megemlékeznem arról, hogy gyermeki kötelességeinek is mily nemesen tett eleget. Edes anyját korán elvesztette; atyja — később berek-böszörményi tanító — még Biharinak debreceni tanulósága idején halt el, második nejét számos kiskorú gyermekekkel hagyván hátra. Ez időtől kezdve s még pesti tanárkodása első éveiben is, Péter folyvást segélyezte mostoha anyját és testvéreit; s e kedves kötelességének nemesen és panasz nélkül való teljesítése majdnem állandó forrását képezte az ő anyagi zavarainak; bármily egyszerűen és takarékosan élt is ő maga. Midőn 1873-ban szegény Dömötör János eltávoz -tával a budapesti ref. főiskola bölcsészeti tanszéke megürült, Bihari fővárosi barátainak figyelmeztetése folytán őt hívta meg Török püspök e tanári állásra. Örömmel fogadta a meghívást egy oly tanszékre, melylyel a gymnasium két felső osztalyában a bölcsészeti elő tanok, a theologiaban pedig a bölcsészet és neveléstan — az ő kedvelt stúdiumainak — előadása volt összekötve. És itt kezdődik Bihari tevékenységének leggazdagabb, egyúttal leghizasabb korszaka. Zaklatott tizenöt év, melyet megerőltető tanári foglalkozásán kívül sokfelé terjengő irodalmi működés, s kezdetben az ambitio, későbben a kereset beteges vágya által véresre sarkantyúzott munkásság tett oly gyászos kimenetelűvé. A fővárosba történt átköltözése után, az 1874. év végén, bölcsészettudori szigorlatot tett az egyetemen s magántanárrá habilitáltatta magát. De nemcsak a gymnasiumban, a theologián és az egyetemen tartott elő-