Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-01-01 / 1. szám
ságos helyzetben, mint ma. A katholikus hierarchia ugyancsak érezteti hazánkban a maga befolyását és hatalmát. Hatalmasan szerveszkedett ellenünk úgy a politikai, mint különösen a társadalmi élet harcmezején. És mi minden lépten-nyomon érezzük, hogy a gyengébb, a készületlenebb fél mi vagyunk. Amit Hörk József tisztelt hittestvérünk e lap 51. számában mond, tökéletesen igaz. Magunkra állunk, elhagyatva Magyaroiszág közvéleményének rokonszenves támogatásától, amiben eddig erőnk forrását, irányadó működésünk kútfejét birtuk vala. Vesztünk folyvást erkölcsi súlyban és befolyásban. A pápistaság aláaknázta védműveinket és mi annak dacára is széthúzunk, különválva élünk, kölcsönösen zsibbasztva egymás • erejét és nagyobbá téve a katholicizmus különben s nagy és veszedelmes hatalmát. Oh, unió, protestáns unió, mikor jő el már a te országod ! ?.... De nem folytatom tovább már is hosszúra nyúlt feleletemet. Ennyit sem irtani volna, ha igazságom érzete s az Eötvös úr ellentmondó válasza nem kényszerítettek volna tollat ragadnom pro domo et veritate. Csupán egy megjegyzése van még tisztelt ellenfelemnek, amire nézve őt felvilágosítani kötelességem. Ez az ő argumentatiója ad personám, mit bizonyára nem használ vala ellenem, ha tudja a dévai állami népiskolák felállításának előzményeit és az én egyházközségem nyomorúságos anyagi viszonyait. A dévai református ekklézsia hajdan, a XVII. században népes és virágzó állapotban volt. Két papi állomást és egy 5 tanítóval bíró iskolát tartott fenn a nemzeti fejedelmek által rendelt donatiók és a kir. fiscustól járt egyéb beneficiumok segélyével. Mindezen donatiok és beneficiumok Erdélynek a Habsburg-ház uralma alá jutásakor elvonattak tőle, nemcsak, hanem gyülekezetének számos tagjai a XVIII. százzad folyamán áttértek a róm. kath. hitre. Ezek tolytán az egyik papi állomása mindjárt a beneficiumok elvonása után beszüntettetett, iskolája pedig, melyben egykor poesist és logicát is tanítottak, lassanként egy-egy tanítóval biró egyszerű népiskolává zsugorodott össze, melynek e század 5. és 6. évtizedében igen sokszor még tanítója sem akadott, minthogy 200 forintot tevő fizetése sem volt az egyház pénztárából pontosan kiadható. 1874-ben egyházközségem minden erejét megfeszítette, hogy iskoláját a törvény kívánalmainak és saját felekezeti és kulturális érdekeinek megfelelőleg jobb állapotba helyezze. E végből egy új iskolatermet épített kölcsön pénzből, továbbá a tanító fizetését 400 frtra emelte s hogy ezt megadhassa, a hívek egyházi adóját 25% kai megnövelte s a törvény által megengedett 50 /O os iskolai adót a gyülekezett tagjaira kirótta. Végre 1882-ben a női munkák tanítására a tanító nejét felfogadta évi 30 frt tiszteletdíj mellett. E közben az állam és Déva városa is folyvást emelvén az egyházközség adóit és rovatalait, oda jutottunk, hogy a dévai ekklézsia költségvetésében évenként 250—300 frt deficit mutatkozott, melynek további fedezése csupán az egyház tőkevagyonának elköltése mellett lett volna lehetséges. Másfelől pedig tanköteles gyermekeink száma, nagy örömünkre, annyira felszaporodott, hogy iskola termünk elégtelenné vált befogadásukra s tanítónk képtelenné valamennyinek tanítására. Évenként 30—40 növendékünk a róm. katholikus és a görög keleti iskolába kényszerült járni, veszélyeztetve ekként úgy felekezeti mint nemzeti érdekeinket. Ekkor történt az, hogy Hunyadmegye nagyérdemű tanfelügyelője, Réthi Lajos, ki egyszersmind református egyházunknak is kiváló buzgalmú fia, értesülvén arról, hogy a hunyadmegyei nőegylet által addig fenntartott leányiskola anyagi erő hiányában tovább fenn nem állhat, 1884-ben megpendítette az eszmét, hogy Déván egy hatalmas állami fiú- és leányiskola állítassék fel. Egyházközségem ezt megtudva egy alternatív kéréssel járult az erdélyi egyházkerület igazgató tanácsához, kérve első sorban azt, hogy gyülekezetünknek egy új iskola terem építésére egyszer mindenkorra 1700 frt, annak utána pedig egy tanítónői állomás szervezésére és a deficit elenyésztetésére évenként 700 frt segedelmet nyújtani kegyeskedjék, ha pedig ezt a segedelmet meg nem adhatná, engedje meg, hogy felekezeti iskolánkat állami iskola felállítása esetén ideiglenesen beszüntessük s ez által gyülekezetünket a vagyoni bukás biztos veszélyétől megmentsük. Egyházi főhatóságunk nem adott, mert nem adhatott nekünk segedelmet; az állami iskola felállíttatott városunkban 5 nő- és 2 fitanítóval s azóta derekasan működik is nemzeti közművelődésünk nagy hasznára és a dévai gyülekezet a financialis bukástói megmenekülve ma egy jobb és boldogabb időnek néz elé ' '<•:•') így történt ez, uram, pontról-pontra, szórói-szóra. Feladtuk iskolánkat, mert tovább is fenntartani és kibővíteni nem volt elég anyagi erőnk — és készséggel támogattuk és támogatjuk az állami iskolát, mert gyermekeinket más, ennél jobb iskolába nem adhatjuk. De szerelmesek az állami iskolák rendszerébe soha sem voltunk és nem leszünk, míg vallási iránya és szelleme meg nem változik. 1 Es most pax nobis. Az igaz ügy barátai megértik egymást, mert tudják, hogy mind a ketten jót akarnak, jóllehet, hogy nézeteik különbözők. A háromszékmegyei tanítók határozatáért, mint kivételes és valóban dicséretes tényért fogadja a m. tisztelt tanfelügyelő úr őszinte elismerésemet és köszönete-, met. Szíves üdvözlettel Déva, 1887. december hó. Szó'ts Sándor, ref. lelkész. TARCA. A protestantismus jelentősége a philosophiában. • Részlet szerzőnek »Bölcsészettörténet*. *) c. kiadásra szánt tankönyvéből. A protestantismus Tigyanazon szellemnek" a lénye-; géből indult ki, mint az újabb időnek bölcsészete, s mindkettő a lehető legbensőbb vonatkozásban áll egymással, habár a szellem külön mint vallási és mint tudományos elv érvényesült, mely aztán a maga fejlődésében folyvást párhuzamosan haladott egymás mellett. A tudományos műveltségnek a scholasticismusról a régi klasszikus római' és görög irodalomra való visszatérése analóg a vallási tudatnak az egyházi tanról az irásra, mint a kijelentés történeti okmanyára való visszatérésével. S a midőn úgy a vallási, mint a tudományos szellem szakított a traditióval, az eredeti tűnt föl a maga tisztaságában, épségé*) A legrégibb időktől napjainkig (Thales — Schopenhauer — Lotzeig) terjedő *Bölcsészettörténeti. c. művem megírására, m. t. olvasóim, kiválóan azon gyakorlati szükség vezet, hogy az akad. ifjúság kezében nincs oly magyar nyelven irott bölcsészettört. mű, a melyet az akad.t előadásokhoz vezérfonalul használhatna, mely hiánynak nehézségeit magam is tapasztaltam. lVarga régebbi Schweglerje már sok helyütt el-