Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-12-09 / 50. szám

egy igen szép, s az unitárius egyházra nézve rendkívül fontos terve az »Unitárius egyháza wUnitárius irók« és »Az unitárius eszmék« történelmének a megírása lebegett folyton szeme előtt. Ehhez a munkához is hozzá fogott és pedig legelőször is n}7

omtatott felhívást intézett a magyar s úgyszintén az angol unitáriusokhoz, hogy az általok ismert unitárius írók életéről s irodalmi munkásságáról értesítsék s kellő adatokkal lássák el. A felhívás 1875 végén bocsáttatott ki s eredménye csak a Simén élete rövidsége miatt lett kevés, mivel papjaink közül Vitális Mihály, Szentmártoni Kálmán, Koronka Antal s mások készséggel hozzájárultak a gyűjtéshez. A mű éppen csak a kezdet kezdetéig jutott el. Ereje nem volt elég, s egészsége a nagy munka miatt nem lehetett virágzó s még állandó sem. A munkakedv és kedélyhangulata mondhatni zárkózott élethez szoktatták. Tanári lakásán, a tantermen és az Ürmösi házon kívül csak különös alkalmakkor jelent meg. A tanári lakban bőv szórakozást nyújtott a theologiai művekben gazdag könyvtár tanulmányozása, s nem is maradt eredmény nélkül. A tanteremben különös kedve telt, mert a tanítást szerette. Ritka embernél van meg az a kimért pontosság, a mit ő követelt tanítványaitól, s a mivel ő végezte tanítását. Közte mint tanár és tanítványai közt ritkán fejlett ki baráti viszony, de a tisztelet és ragaszkodás mindig meg volt iránta. Mint mindig tanuló ember, nem tudta tűrni a resteskedőket, shogy a tanulni nem akarókat elejtse, attól éppen nem volt idegen. Theologiai facultásunk új korszaka össze van fűződve az ő életével. 1859-ben a zsinat meghatározza, hogy ezentúl ne a zsinati vagy főtanácsi üléseken tartassanak a papi szigorlatok, hanem az egyházi képviselő tanács kiküldött biztosa s az igazgatóság és a tanári karból alakult vizsgáló bizottság előtt tétessenek le. Ugyanakkor tétetett a theologiai cursus három évessé, s az ő tanársaga alatt a már addig is tanított tárgyak szaporíttattak s pedig különösen a dogmatörténelemmel, melyhez,*) valamint a hittanhoz kézikönyvek készítését vette munkába. Mint az Ürmösi Samu kolozsvári ügyvéd fiai nevelője kezdette meg önálló pályáját, s ebben a minőségben megmaradt mind végig. Öt derék fiúnak adott kitűnő nevelést. Ritka az a vonzalom és tisztelet, a melyben e tanítványai részesítették. A nevelőség jövedelme erősen jól fogott a szűkös tanári fizetés mellett s e nélkül bizonynyal nem állíthatott volna oly becses könyvtárt. Legjobb jóltevője s barátja Ürmösi Samu meghalt, hátrahagyván magas míveltségű és köztiszteletben álló nejét és öt gyermekét, kik közül kettő még kiskorú volt. Simén 1876-ban nőül vette az özvegyet, de a házas élet örömeit sem sokáig élvezhette, mivel neje, már egy hónap múlva meghalt. A többféle csapás és a sok munka megrázta idegzetét s különben is gyenge ereje lankadni kezdett s a végzetessé vált betegség a tüdővész annál inkább kezdette környékezni, mivel a munkában szünetet tartani nem tudott. »Betegen húztam át az 1877-ik év nyarát, irja ismét emlékiratában. Még nagyon beteg voltam, mindőn az ez évi szept. 2-án tartandó főtanács bekövetkezett. E főtanács egyházi főjegyzőnek választott. Én e választást megköszönve, lemondottam kétszer is, de a főtanács lemondásomat nem fogadta el, sőt azt határozta, hogy mindaddig pótoltassék helyettes által, a míg egészségemet visszanyerem. Ugyané főtanács egyúttal felmentett a könyvtárnokság alól, s azt Pap Mózsira ruházta. A ; főtanács alatt s általán egész szeptemberben nagyon gyenge voltam, mind a mellett határozott szándékom volt rendes előadásaimra feljárni. Azonban e határozatomat egy körülmény meghiúsította. Ugyanis tanártársaim tudtom nélkül egy szeptember elején tartott, igazgatósági gyűlésen, irántami való jó indulatok által vezettetve, tantárgyai mat, a zsidón kívül, egymás közt felosztak és tanítani kezdették. Miután Kolozsvártt, rajtok kívül is, majdnem minden unitárius ember tiltakozott előadásra járásomellen, kénytelen voltam sorsomba bele nyugodni.« »Valóban oly megható volt reám nézve tanár társaim figyelme, hogy megindulás nélkül ma sem tudok reá gondolni. így tanítottak ők a szüreti szünidőig. A szüreti szünidő után, november elején, már annyi javulást éreztem, hogy megköszönve jóságukat, magam is megkezdettem az előadást. Ezt főleg azért is tettem, hogy miután a zsidó nyelvet egyik sem vállalta el, nehogy ebben tanítványaim hátramaradást szenvedjenek.® Egy kis derű meglátszott homlokán még egyszer, de ez az őszi nap halvány sugara volt. »Már azt hittem, hogy a csapások elmultak, írja emlékirata végén — és egészségem lassanként helyre áll. De a sors könyvében másként lett megírva. Egészségem helyre nem állt. Azonkívül 1878 január elsején újabb csapás ért. Apám Simén János, alsó-siménfalvi pap, e hó 2-án 70 éves korában meghalt. Még nagyobb fájdalmamra betegségem is akadályozott, hogy utolsó tisztesség tételén jelen legyek. Bár hosszas betegeskedése és az orvosok véleménye bekövetkező halálát már előre sejtették, mindazonáltal az eset mégis nagyon megrázott. Hiszen gondos, jó apát veszték el.« A mit ő, apját illetőleg, előre sejtett, azt róla már ekkor kezdették sejteni tanártársai s kik közelében voltak. Az erő meg volt törve s a munkás férfi meg kellett, hogy elégedjék a már többször említett emlékirat összeállításával s kedvenc tárgya, az unitárius eszmék történelme, irogatásával. Ez a munka keseríthette leginkább, mivel a Dávid Ferenc halála évfordulója 1879 közelgett s ő akkorra a nagy reformátor életét szerette volna megírni. 1878 nyarán a gyógyfürdőkbe vetett bizalommal Korondra ment, de onnan végzetes állapotban hozták haza ide *) az édes anya gondos karjai közé. Csupán egy néhány nap kellett már, éppen ma tiz éve, a jeles tanár, a kitűnő theologus és a köztiszteletben álló iró nem volt többé az élők között. Ritka közember halála kelt fel oly általános részvétet, mint a még csak 42 éves unitárius tanáré. A sajtó méltánylással sorolta fel sokféle munkásságát, tanár társai és tanítványai küldöttsége itt e helyen mondott neki Isten hozzádot, de nem temette el örökre. Ez a nap, ez az emlék jele annak, hogy mi nemcsak az élőket, hanem a holtakat is meg tudjuk becsülni 1878-ban egy unitárius magyar ifjú volt Londonban ugyanazon theologiai akadémián, a melyen először Simén tanult. Szept. 18-án egy gyászjelentés akadt kezébe, és az a gyászjelentés vészt és óriási veszteséget tárt fel előtte, mely az egész unitárius egyház vesztesége volt, s melyet az ifjú naplójába ilyen szavakkal irt be: »Rajta pihentem évek óta. Példánykép volt előttem. Oly boldognak, oly biztosnak hittem a jövőt csak rá gondolva is, habár oly távolban voltam tőle. *) Csak a 3 első száz. tört. készült eh *) Célzás Kis-Kadácsra, hol az emlékkő felállíttatott folyó évi szept. 9-én.