Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)
1888-12-02 / 49. szám
nagy munkájának megkezdhetésére s keresztülvitelének könnyítésére;« remélve, hogy a magyarhoni testvéregyház tárgyavatottjai kísérletét »fehivásnak tekintendik, hasonló közremunkálási kötelesség teljesítésére.« S nem csalódott! Mert a magyarhoni ref. egyházban is érlelődni kezdett az ügy s 1877-ben a kerületek egyhangúlag elfogadták a tiszántúli egyházkerület javaslatát, egy tisztán a zsinati előmunkálatok elkészítésére hivatott egyetemes értekezlet tartására vonatkozólag, minek folytán 1877. november 15—17. napjain összeült az értekezlet, bizottság által alkotmánytervezetet készíttetett, a következő években azt alaposan megvitatván, a zsinattartás ügyét teljesen előkészítette. Nem volt egyébb hátra, mint a felséghez folyamodni a szükséges engedélyért, ami 1880. december 27-kén megtörtént. S a király ajtaja nem záratott el a protestánsok kérelme elől, mint a lefolyt századokban oly számtalanszor. 179°/n 1 - évi 26. tcikk kimondotta a protestánsok zsinattarthatási jogát, a felébredt alkotmányos szellem biztosította azr. Lelohadt a vallási fanatismus tüze, mely oly kínos emlékeket hagyott maga után országunk történetében; az alkotmányos király belátta, hogy nem tagadhatja meg a református egyháztól természetes jogait; belátta azt is, hogy a református egyház egységes szervezkedése az államra nézve ép oly fontos, mint magára az egyházra; valamint megértette azt is, hogy a ref. egyház Magyarországon nem ellensége sem az államnak, sem az uralkodó dinasztiának, sőt ezeknek legerősebb támasza, ha jogaiba visszahelyeztetik s azok gyakorlásában nem gátoltatik, mert elve épen összeolvadni a népélettel s az állammal vállvetve előmozdítani a nemzet jólétét és virágzását. Ily felfogás mellett, midőn a ref. egyház az 179°/( n . évi 26. tc. 4. §-a értelmében zsinattarthatásáért folyamodott, a válasz a legkegyelmesebb királyi engedély lett, mety még az idézett törvénycikkben a király számára fenntartott s biztos kirendelésre vonatkozó jogot sem tartotta szükségesnek érvényesíteni. (Miniszt. leirat 4724/81. szám.) Ez általános politikai viszonyokon, vagy inkább hangulaton kívül figyelembe kell vennünk azon theologiai mozgalmakat is, amelyek a zsinat előtt közvetlenül foglalkoztatták egyházunk gondolkodó férfiait. E téren két párttal vagy irányzattal találjuk szemben magunkat, a conservativ és reformpárttal, vagy az úgynevezett orthodoxokkal és a reformerekkel. Mindkettőnek neve megmagyarázza irányzatát is. A főszerepet egyfelől a pesti, nagyenyedi és pataki, másfelől a debreceni theologiai fakultások vitték. Amazok a reform eszméjét írván zászlójukra, a külföldi szabad theologiai irány szellemében kezdették meg működésöket s a theol. tudományok minden ágában a szabad vizsgálódás jogosultságát vitatták s úgy a dogmák, mint a bibliamagyarázati elvek s egyháztörténelmi kérdések dolgában, jórészt szakítva a hagyományos nézetekkel, az újabb kor tudományosságának megfelelő elveket s nézeteket hangoztattak. Ellenben az orthodoxok — élükön a nagytudományú Révész Imrével — a prot. egyház régi alapjait féltve az új szellem tagadhatlanul romboló, de egyszersmind építő munkájától, szenvedélylyel szállottak ki a hagyományos nézetek védelmére. A megindult vita, bar nem ritkán elment a »szeretetlenség ne továbbjáig,« mégis üdvös hatást szült. Az íróknak egész sora állott fel, úgy egyik, mint másik oldalról, s a theol. tudományok oly szép virágzásnak indultak, amilyennel a magyar ref. egyház történetében — a XVI. századot kivéve — nem találkozunk. — Élet, elevenség uralkodott mindenütt, mígnem a szervezkedési mozgalmak másfelé fordították a vezérférfiak figyelmét s a közöttük volt éles ellentéteket ha ki nem egyenlítették is, de egyidőre elhallgattatták. Bármily nagy volt is közöttük a különbség, egy dologban egyet értettek, hogy t. i. égető szükség szilárd alapot, egységes alkotmányt adni a ref. egyháznak hazánkban. De az alapgondolat egysége mellett volt mégis eltérés közöttük az egyházszervezeti kérdésekben is. A reformpárt törekvésein nagy mértékben észrevehető az 1865-ben alakult »Német Prot. Egylet« befolyása, úgy a gyülekezeti elv újabb követelményeinek, az egyház államhoz való viszonyának meghatározásában, mint az azelőtt mintegy külön tartományi egyházakat képező egyházkerületeknek egységes nemzeti egyházzá forrasztásának kívánásában. Egyházunk alkotmányát tehát teljesen ezen elvek alapján óhajtották megalkotni. Az orthodox párt sem kerülhette ki a fentebbi alapelvek hatását, miután azok épen az ősreformátori egyházalkotmányi elvek valának, megtisztulva a századok küzdelmeiben. De ezek gyakorlati alkalmazásában s intézményekké valósításában meglehetősen eltértek ellenfeleiktől. A reform-pártot e téren a viszonyokkal való könnyebb megalkuvás, a célszerűség elvének a hagyományok fölé emelése s különösen az egység teljes megvalósítására irányzott törekvés jellemzi; míg ellenben az orthodox párt folyvást a történeti traditiókra, a törvényeken alapuló formákra hivatkozott s bár elvben törekedett az egységre, de a gyakorlatban a traditiók kedveért kész volt feláldozni azt, aminthogy Erdélylyel szemben tényleg fel is áldozta, s az egység orgánumát inkább csak a törvényhozó zsinatban, mint a kormányzó konventben akarta szemlélni, s csak nagy nehezen tudott megbarátkozni azon gondolattal, melyre már Péchy Imre törekedett, hogy a konvent legfőbb határozati joggal biró egyetemes kormányzó közeg legyen. Még akkor is, midőn zsinat tartására hívják fel az egyházkerületeket, a konventet csak ad hoc kívánják összehivatni az előmunkálatok elkészítése végett. (1877. debreceni egyházkerületi jegyzőkönyv 18. sz.) A régi traditió s az újabb kor követelménye kelt hát harcra egymás ellen az egyházszervezeti kérdésekben, különösen a zsinatot megelőzött években; de amely harc a zsinaton is éreztette, hol káros, hol jótékony hatását; amennyiben az egyik párt konzervatizmusa mérséklőleg hatott a másik radikális törekvéseire, s emennek a jelen kor követelményei iránt való élénk ragaszkodása meggátolta amannak túlságos konzervatív törekvéseit; ennyiben jótékony hatású volt a két párt küzdelme, de kártékony annyiban, hogy a béke kedveért számos célszerű intézkedésről le kellett mondani. Ez nyilvánul különösen abban, hogy a zsinat határozatai túlságosan az általánosságokban maradnak s igen sok eltérést megengednek az egyes intézményekre nézve a különböző vidékeken. Ily történelmi — bár csak fő vonásaiban vázolt — előzmények, s politikai viszonyok mellett, az érintett theologiai mozgalmak s egyházjogi viták hatása alatt ült össze a debreceni zsinat az 188r. év október 31-én s 25 napi együtt ülése, majd a királyi felség altal kívánt módosítások megtétele végett 1882-ben néhány napi ülésezése után megalkotta, a református egyház alkotmányos szervezetét, mely O Felsége által 1882. október 11-kén megerősíttetvén, alkotja a magyar ref. egyháznak alaptörvénykönyvét, amelyre oly igen szükség volt már ősidők óta. E törvénykönyv alapján kívánom kritikailag fölmutatni a hazai református egyházalkotmány néhány főbb pontját. Hamar Andor.
