Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-25 / 48. szám

odahatni, hogy a nép teljesítse a szövetség egyik oldalát, mert Isten csak úgy teljesíti a másikat. Tudjuk, hogy miként akarták ezt a próféták elérni. Felmutatták a nép előtt kötelességeit, s azt mondták, hogy ha ezeket megszegi, Isten meg fogja büntetni az országot természeti csapásokkal, vagy ellenséget bocsát rá, mely el fogja pusztítani, lakosait fogságra hurcolja, stb. No már ez magában véve semmi egyébb, mint jövendölés és pedig egészen biztos alapon álló jövendölés. Az a lélek, mely rajok kiöntetett, megmondta nekik, mint nekünk is, hogy törvénye áthágását az a szent Jehovah Isten nem hagyja büntetés nélkül, betöltését jutalom nélkül, És általában véve a próféták jövendölése mindig erre irányul, ezt színezik s részletezik aztán a viszonyok szerint. Élénk képzelődéssel rajzoljak a bekövetkezendő csapásokat, a támadó ellenséget, s annak pusztítását. Milyen élénk és rettentő például Jóelnél a sáskák leírása (2-ik rész): »Annak tekintete, mint a lovaknak tekintetek, és futkosnak, mint a lovagok. A hegyek tetején oly zörgéssel ugrándoznak, mint a szekerek zörgése, és mint a pozdorja emésztő lángnak csattogása; mint az ütközetre készült erős nép ! A népek elrémülnek tőle, minden orcák elfeketednek. Olyanok, mint az óriások, szélylyel futkosnak, mint az ütközetre való férfiak, a kőfalra felhágnak, és kiki szabadon jár az ő után, nem tartóztatnak meg útjokban« stb. S mily rettenetes büntetéssel fenyegeti Ezékiel a zsidókat (5, 10—14): »Az atyák megeszik fiaikat te közepetted, s a fiak megeszik az ő anyáikat... Harmadrészed döghalál miatt vész el, és éhség miatt emésztetik meg te közepetted ; és harmadrészed fegyver miatt hull el te körülted : és harmadrészedet minden szélre elhintem, és fegyvert vonszok utánnok... Fs adlak tégedet pusztaságra és gyalázatra a pogányok között... És lészen gyalázat és megutálás« stb. De aztán annál szebb színben tünteti fel ragyogó fantáziájuk a megértés után bekövetkezendő boldog jövőt, mikor Jehovah olyan lesz wlzráelnek, mint a harmat, virágzik ő, mint a liliom, gyökeret ver, mint a Libánus. Kiterjednek az ő ágai, és az ő ékessége olyan lészen mint az olajfa, és az ő szaga mint a Libánusé« stb. (Hózseás 14, 6, s köv. versek). Vagy, mikor az »Izsai gyökeréből származott csemete« uralkodik, »és lakozik a farkas a báránynyal, és a párduc a kecskefiúval fekszik,« mikor »nem ártanak, és senkit cl nem vesztenekcc stb. (Ézsaiás 11. rész). íme ilyen természetűek s jelleműek a próféták jóslatai. Hogy az előbbiek mint teljesültek, tudjuk, s hogy az utóbbiak mint alakultak át messiási jóslatokká, láttuk a fentebbiekben. A következmények ezeket is igazolták. 13. §. A prédikálás hatalma. Mikor Mózesnek hírül viszik, hogy Eldád és Médád prófétálnak, s Jósué a Nún fia indítványozza, hogy »Uram Mózes, tiltsd meg őket!« Mózes felkiált: »Vajha az Úrnak minden népe próféták volnának, és adná az Úr az ő lelkét ő beléjek!« (4. Móz. 11, 28—29). Ezzel kimondja, hogy az Úrnak lelke megszállhat bárkit is; de aztán csak az prófétálhat, a ki teljes a lélekkel. Tehát a próféták nem képeznek kasztot, de nem is tolhatja fel magát prófétának mindenki, csak az prédikálhat az Isten nevében, a kit erre felhatalmazott az Isten lelke. Röviden, vissza emlékezve azokra, a miket fentebb az elhivatásról mondottunk, a próféták adományai közé sorozhatjuk a prédikálás hatalmát is, azaz azt a jogot, melynél fogva ők fel vannak hatalmazva arra, hogy az Isten nevében prédikáljanak, és csakis ők vannak erre felhatalmazva, mert ez együtt jár a lélek ajándékával. Korholják azokat, kik hivatás nélkül prédikálnak, s folyton intik a népet, hogy ne hallgassanak az ilyenekre. A deuteronomium a hamis prófétát halálra itéli (Deut. 13, 5), és hogy a zsidók mily komoly jelentőséget tulajdonítottak ennek, mutatja a Hanániás esete. Ismeretes a történet, mely Jerémiás 27. és 28-ik fejezetében maradt ránk. Jerémiás egy fajármot vesz nyakába, s ezzel példázza a hamar bekövetkezendő fogságot. Hanániás ennek ellene mond, s elvévén a jármot Jerémiástól, összetöri azt: »így töri össze az Úr is két év alatt Nabugodonozor jármát.cc Jerémiás ekkor távozik, hanem aztán az Ür meghagyásaból, hogy újra megerősítse jóslatát, vasjárommal megy Hanániáshoz, s így szólt neki : »Halld meg most Hanániás : Nem küldött téged az Úr, és te hazugsággal biztatod e népet. Azért így szól az Úr : íme én küldelek téged e földnek színéről, ez esztendőben meghalsz : mert az Úr ellen való szót szóltál— Meghala azért Hanániás próféta ugyanazon esztendőben, hetedik hónapban.« íme ez a büntetése annak, ki prédikál az Úr nevében, holott nincs hozzá joga. Igen nagy vétek ez, mert az ilyenek a népet »elcsalják« és »elbolondítják« »hogy ne követhesse az Úrnak utát.« Annál inkább kötelessége a népnek azokat hallgatni, kiket az Úr megajándékozott a prédikálás hatalmával. Mikor a zsidók így szóltak (Jer. 18, 18—23): »Jertek el, és gondoljunk Jerémiás ellen gondolatokat... és verjük meg őtet és ne hallgassunk semmi szavaira!« Jerémiás ekkor rettenetes büntetést kér rajok Istentől, »mert ő az Isten előtt állott, hogy ő érette jót szólana, hogy ő rólok az Isten haragját elfordítaná.« A kinek az Isten e végre adta a hatalmat a prédikálásra, az megérdemli, hogy hallgassák és kövessék szavait, mert az Isten szavai azok. 14. §. A prédikáció tartalma. Ismeretes, hogy a próféták prédikációi általában így kezdődnek: »Szóla az Úr és monda,«. s közben is gyakran ismétlik : »azt mondja az Úr,« vagy néha mintegy még nagyobb bizonyságul: »mert az Úr szája szólott!« (Pl. Ézs. 1, 20). lís a próféták ezeket a beszédeket úgy is adják elő, mint a melyeket az utolsó betűig az Úr szája szólott. A" próféták beszédei általában azt a benyomást teszik reánk, a mit az idézetek, még pedig a direct, szószerinti idézetek, s magok a próféták sem akarjak azokat másoknak feltüntetni, mint szószerinti ismétléseiül azoknak a beszédeknek, a melyeket ők közvetlenül az Isten szájából hallottak. Érdekes például , Ezékiel 30, 1—2: »És lőn az Úr beszéde én hozzám, mondván: Embernek fia! Prófétálj, és mond ezt: így szól az Úr Isten : Ordítsátok, ezt mondván : »Jaj annak a napnak!« Hányszor mondja itt »lőn az Úr beszéde,« »monda,« stb. s érdekes, hogy még a szokott szólás-, formát is az Úr adta szájába: »mond ezt: így szól az Úr!« Nézzük csak ezt. (Ezek. 34, 11—31): »Azt mondja az Úr Isten : íme én magam előkeresem az én juhaimat és megkeresem őket. Miképen a pásztor megkeresi az ő nyáját, a mely napon az ő eloszlott juhai között vagyon; így keresem meg az én juhaimat, és kiszabadítom őket minden helyekről, a hová elszéledtek volt a ködnek és homalynak napjain. És kihozom őket a népek közül, és egybegyűjtöm a földekről őket, és beviszem őket az ő földökbe, és legeltetem őket az Izrael hegyein. É11 legeltetem az én juhaimat, azt mondja az Úr Isten« stb. És végig mind az egész hosszú beszéd a szószerinti idézet benyomását teszi, a próféta mindvégig első sze-