Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-25 / 48. szám

mélyben beszélteti az Urat. Az ilyen előadási mód világosan tanítja a prófétáknak azon felfogását, mely szerint ők az utolsó gondolatig az Úrnak szájából veszik azt, a mit mondanak. Tehát a prófétai prédikációk tartalma is isteni adomány. Az a lélek, melynek kitöltését az Úr megígérte (Jes. 44, 3. Jóel 2, 28—29), n

i

't

k'" is töltött a maga prófétáira, az diktálta a prófétáknak, hogy mit mondjanak. »És lélek jöve én belém, minekutánna szóla nékem, és allata engem az én lábaimra és haUám azt, a ki szól vala nékem,« mondja Ezékiel (2, 2) ki az Úr dicsőségének láttára s szavának hallatára arcra esett, és csak a Lélek állította őt lábra és tette képessé arra, hogy az Úr szavát meghallja. A lélekkel eltelve aztán teljesítheti a próféta a parancsot, hogy »szóljad az én beszédeimet nékik.a (Ezék. 2, 7.). Emlékezzünk csak Jerémiás elhivatására, mely oly szépen van leírva a Jer. i-ső részében. A próféta azzal mentegeti magát, hogy ő nem tud szólni, mert még gyermek, s az Úr így szól néki: »Ne mond ezt: Gyermek vagyok én; hanem valamire küldelek, elmenj, én valamimiket parancsolok néked, megmondjad. Ne félj tőlük: »mert veled vagyok én ... íme adom az én igémet a te szádba.« Es hogy ez alatt nem csak aféle felhatalmazást kell érteni a beszédre, hanem a beszéd egész terjedelemben való tudtuladását, mutatja (Ezékiel 2, 8—10): »Te pedig, embernek fia halld meg mikor néked szólok.. . nyisd meg szádat és edd meg a mit adok néked. És látám, és íme egy kéz küldet ék én hozzám, és íme abban összehajtott levél vala. És azt kiteríté előttem, és íme be vala írva elől és hátul; és abban valának írva sírások, nyögések és jajszók.« A következő (Ill-ik fej.) fejezetben aztán leírja, hogy megeszi a levelet, s hogy mint küldetik a zsidókhoz. Félreértenők Jerémiást, ha e leírást szószerinti értelemben vennők, vagy rá fognánk, hogy ő ezt így vette. Minden kétségen kívül áll, hogy ez képes beszéd, s Ezékiel is annak tartja, s a mit jelképez, világos. Oly részletesen adja az Úr a maga beszédeit a próféták szájába, mintha le lettek volna írva, annyira a próféták vérévé kellett azoknak lenni, mint a tápláléknak, mit megesznek, a prófétáknak, hogy úgy szóljunk, az Isten igéjével kellett táplálkozniok, s az Isten beszédeit annyira szó szerint kellett hirdetniök, mintha írásból olvasták volna. De aztán mást prédikálni, mint a mit az Isten mondott, nem volt szabad. Tudjuk, hogy mily nagy vétek az, ha valaki a »saját szívének látását szólja, s nem az Úr szájából.« Gondoljunk csak a hamis prófétákra, Hanániásra stb. Hogy a próféták mennyire nem mondottak mást, mint a mit az Úr reájok bízott, jellemző példa erre Jerémiás gyönyörű imája, mely (Jer. 14. 17 —22-ben) található. »Mondjad azért nékik e szót: Áz én szemeim sírnak (félreérthetlenül Jerémiás szemei sírnak) éjjel és nappal, és meg nem szűnnek : mert nagy sanyarúsággal megsanyargattatott az én népemnek szűz leánya, igen nagy vereséggel. Ha kimegyek a mezőre, ime a fegyver miatt megölettettek: ha bémegyek a városba, ime az éhség miatt megepedtek... Vájjon valóban megvetetted-e a Júdát ? A Siont utálja-e a te lelked? Miért vertél meg minket ? ... Esmérjük Uram, a mi vétkeinket.... Ne vess meg minket a te nevedért... ne tedd hiábavalóvá a te mivelünk tett frigyedet«... Ime e szavak a próféta kesergése népe pusztulása felett, aggódó kérdése az Úrhoz, buzgó imája segedelmeért, s még ezek is mind, mind, a legutolsó szóig az Úr szájából jövének. És ez imának elején a »Mondjad azért nékik e szót« kifejezést nem szabad csupa szólásformának tekintenünk, a mit a próféta pusztán szokásból tett volna oda, a nélkül azonban, hogy ő annak ott mélyebb jelentőséget tulajdonítana. A próféta jól tudja, hogy mit mond ő ezzel. Ki hallott még, ki mondott még igazi buzgó, szívből jövő, szívhez szóló imát valaha, a mit nem az Úrnak lelke diktált az utolsó szóig, az utolsó betűig? 15. §. A prédikáció ereje. Ha olvassuk a prófétákat, úgy állanak ők előttünk munkáikban, mint a kik mélyen n

érzik Istentől nyert méltóságuk és adományaik becsét. Ok mutatják fel a legnemesebb önérzetet, melyet nem ejt kétségbe, ha nem hisznek neki, mert bizonyosan tudja, hogy igazságot szólott, és nem rettent vissza, ha üldözik, mert bizonyosan tudja, hogy az Úr vele van. Ilyen önérzetet, csak az a páratlan erő szülhet, melyet az Úrnak lelke ád a prófétáknak. Bizony nagy erő van a próféták beszédeiben, mert különben hogyan érthetnők meg azt a nagy hatást, mit a világra gyakoroltak eleitől fogva, s fognak gyakorolni az idők végéig ? Nagy erő van a próták beszédeiben, mert hiszen ők az Isten igéjét prédikáljak, s »Nem olyan-e az én igém, minta tűz? azt mondja az Úr, és mint pöröly, mely meg rontja a kősziklát ?« (Jer. 23, 29). Ez az erő, mely egyfelől a próféták önérzetében, másfelől pedig a tényleges hatásban nyilatkozik, szintén az Isten adománya. Mert kétségtelen, hogy a próféták ereje az Isten igéjében állott, már pedig azt, mint fentebb láttuk, ők az Úrtól vették. A próféták világosan tanítják is, hogy ők ezen erőt az Istentől vették, s ő nélküle nem képesek semmire. Jerémiás a hivatás nélkül prófétálok ellen beszélvén, e szavakat adja az I Úrnak szájába (Jer. 23, 22.): »Ha az én tanácsomat fogadták volna; bizonyára megtanította volna az népemet az én igémre, és megtérítették volna az ő gonosz utókról, és az ő cselekedeteknek gonoszságáról.« Érthetjük alatta, hogy mivel pedig nem fogadták az Úrnak tanácsát, nem is téríthették meg a népet. Világosan tanítja tehát ez a vers, hogy az Isten segedelme nélkül nem tehet semmit a próréta, nincs az ő beszédének semmi ereje; az Istennel való lelki közösség pedig olyan erőt ad neki, melynél fogva képes a népet az igazságra és az erény útjára vezérelni. Ezen erőt azonban sohasem vindikálják magoknak, az Isten ereje ez, mely ő bennök és ő általok nyilatkozik. Ily értelemmel követelnek magok iránt engedelmességet. A próféták iránt való engedelmesség egy az Isten törvénye iránt való engedelmeskedéssel. »Igy szól az Úr: Ha nem fogadjátok szómat, hogy az én törvényimben járnátok, melyet néktek előtökbe vetettem; hogy engednétek a Prófétáknak az én szolgáim beszédinek Bizonyára tészem olyanná e házat mint a Siló.« És hogy az Úrnak a próféták által nyilatkozó ereje mily hatalmas, ismerjük. Ennek az erőnek közvetlenül a próféták által nyilatkozására jellemző példa Jerémiás 25, 15 és következő versek. »Ezt mondotta az Izráelnek Ura Istene nékem: Vedd el az én kezemből a harag borának poharát, és köszönd azt minden nemzetségekre, kikhez én téged küldlek. Hogy igyanak, részegüljenek meg, és bolondoskodjanak a fegyver miatt, melyet én közikbe bocsátok. És az Úr kezéből elvevém a pohárt, és köszöntém minden nemzetségekre, kikhez külde engem az Úr. Jeruzsálemre, és a Juda városaira, és az ő Királyira, és az ő Fejedelmeire hogy elpusztítanám őket, hogy tenném csudává, süvöltéssé és átokra méltóvá, a mint e mai napon vagyon.« S aztán elsorolja a városokat és országokat a melyekre köszöntött a harag borának poharát. O az Úr kezéből vette a poharat; de aztán ő köszöntötte