Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-18 / 47. szám

válasza az volt, hogy bizonyára fönáll egy szövetség, azonban csakis a békeállapot megvédése céljából, s hogy a pápa az egyházi állani nélkül is egyáltalában nincs akadályozva a lelkiekben való hivatásának gyakorlásában. S a mint a pápa j-szor is kedveit themájára tért vissza, hirtelen belépett a pápai terem előtt álló monsignórok által vissza nem tarthatott Henrik herceg, a mint a császár a pápának utolsó szavaira adandó felelet helyett öcscsét, majd a császári kíséretet mutatta be, gyorsan elkövetkezett a búcsúzás »sicherlich auf Nimmerwiedersehn !« Ha e látogatás nagy jelentőségű a császárra és pápára, úgy még inkább az Olaszországra nézve. A német császár római látogatása az olasz királyt, a német birodalomnak szövetségesét s nem a pápát illette. De miután a pápa is Rómában székel, úgy az udvariasság hozta magával azt, hogy Vilmos császár a pápát is meglátogassa. Róma, Olaszország fővárosa a császárt valóban enthusiasmussal fogadta, s mint az olasz király barátját és szövetségesét üdvözölte. Tehát nem a pápa városa fogadta a császárt, ezt szerényen be kell vallania a vátikánnak is. S a mint az angyalvári ágyúlövés a pápának is jekzte a német császár megérkezését, világi törekvésének légvárát inogni kellett látnia, s a császár diadalmas bevonulásában oly megdönthetetlen tényről kellett meggyőződnie, mely a pápára nézve is döntő jelentőséggel bír. Mi magyar protestánsok is a német császárnak olaszországi látogatásából a hármas szövetség igazságáról s arról győződtünk meg, hogy a pápa országa nem Krisztus országa, mert „e világból való l" Dákai Miklós. A spanyolországi ev. misszió köréből. Fliedner madridi lelkész 59—ik számú legújabb tudósításában mindenek előtt megemlékezik az elhunyt Frigyes német császárról és gyászszertartásáról, mely a kath. jelenlévőkre határozottan jó benyomást tett és a protestántismus ismertetésére szolgált. Szól azután a Calatrav-úton lévő Jézus-templom javításáról, miután ez a mult tél nagy havától, kivált szép üveg tetőzetén sokat szenvedett és azután áttér az iskolák és a miszszió ügyére. »Ánnyi a hálára való dolog, hogy dacára a pénztári apálynak, nem érkezünk panaszkodni.« Különösen köszöni Istennek, hogy iskoláik oly szépen gyarapodnak és hogy tanítóik oty hű munkát teljesítenek. Jóllehet a nagyobbrészt szegény szülőknek az ev. iskolákban tandíjt kell fizetniök, míg a nyilvános állami iskolák kivétel nélkül ingyenesek és a római katholikus j egyletek iskolai tanításon kívül még ruhát és élelmet is adnak, csakhogy növeljék tanítványaik számát, mégis annyira szóródnak az ev. iskolák tanítványai, hogy alig kaphatnak helyet és a nyáron kénytelenek voltak az egyik iskola ablakába e figyelmeztetést ragasztani : »Uj tanulók többé be nem fogadtatnak ;« mert akkor a reg- 1 geli órákban is alig maradhattak a tanulók a nagy hőség miatt. Csupán Madridban az elemi iskolákban 400-nál több tanuló van s ezekhez járul még az ev.' gymnasium is. Jár oda egy polgármester egy és egy falusi biró két fia, mindhárom a vidékről. A gymnasium első növendéke, mint már más alkalommal jeleztük, Saale melletti Halléban van Tholuck theologiai konvictusában. A másik, Manuel Castillo, a nyáron letette licentiátusi vizsgáját a madridi egyetemen, még pedig nagy kitüntetéssel, mi nagy örömünkre és a vezetés jelességének elismerésére szolgál. Ha Isten ugy akarja, ez is követni fogja elődét. Áttér most egy kirándulás leírására, mondván: »Gyakorta egy egyszerű séta alkalmat szolgáltat jó mag elhintésére.cc A misszió nyári lakhelyéről, az Escoriálról, éji 11 órakor indultak az egyik tanítvány atyjának Cerceda polgármesterének, Don Florencio Pesales, meglátogatására. Cerceda kis falu a Guadarrama hegylánc oldalán és Escoriáltól jó 6 órányira esik. Az útitársaság állt Fritz Fliedner lelkész, fiai Tódor, György és Jánosból és Vicenteből, a meglátogatandónak tizenkét éves fiából. Éjszaka azért utaztak, mivelhogy ott nyáron ilyen gyalogsétát a nagy hőség miatt nem lehetett volna megtenni. Csillagok fényénél haladtak el Campillo mellett, mely azelőtt — úgy mint minden kövérsége az országnak •— a papok birtoka volt. Egy óra múlva elérték az »erős házat«, ama nagy négyszegletes épületet, mely a polgári háborúk alkalmával alkalmasint erősség gyanánt szolgált. Átellenében áll a kápolna, melyet alig használ valaki. Egy lélek sem mutatkozott, csak az ebek csaholása hallatszott és ők az egykor bizonyára nevezetes, de most fűvel benőtt útnak sötét fasorában haladtak, míg egy másik, magános, félig romlatag házhoz értek, melynek neve Monasterio, klastrom, elárulja előbbeni rendeltetését/Itt egyszerre sok út kínálkozott és ezzel vége volt a biztos haladásnak. Kopogtattak tehát a ház kapuján és nem sokára kijött egy őr, ki elcsudálkozott a váratlan látogatáson és biztonság kedveért vállán puskával jelent meg. De mihelyt a társaság békés szándékairól meggyőződött, a legnyájasabban mutatta meg nekik az utat, sőt egy darabig el is kisérte őket. Jellemvonása ez a spanyoloknak, hogy még álomból felkeltetve is szolgálatra és segítésre készek. Köszönet fejében adott neki Fliedner egy Máté evangyeliomát és unokanővérei számára néhány mesekönyvet. A társaság ezután vígan haladt egy országúton és egy Segovia felé még csak a nyáron megnyitott vasúti vonalon keresztül és ott szerencséjük volt találkozni egy bikával, mely azonban az út mellékén levő falhoz húzódott. De mivelhogy az út iránt újra bizonytalanságban, de fáradtak és éhesek is voltak, letelepedtek az útszélén egy kőrakáson. Az élelem szétosztásánál jó szolgálatot tett egy János által magával hozott gyertyadarab. Evés után pedig a négy gyerek lefeküdt aludni. Azalatt a lelkész kutatta az utat és látta, hogy Alpedrete falu közelében voltak, de — világot nem látott. Végre felfedezett egyet, de ismételt kopogtatás dacára sem nyilt meg az ajtó; utóbb a kulcslyukon át láttuk, hogy az egy »hermita« vagyis házi kápolna, melyben lámpa ég. De mikor mappáján megtalálta e falut, eléggé volt tájékozva. Azért tehát, két órai álmukból felköltve őket, Fliedner a fiúkkal megindult és habár egy embert hajnalban íel kellett is költeni, hogy utat mutasson és e szolgálatért nagy hálalkodás közt, Márk evangyéliumát kapta, reggeli 6 óra táján Zalmorakban. a szeder-faluban voltak, honnan megláthatták Cerceda tornyát. Azonban alig egy félórányi távolságban ettől, Vicente hirtelen lázba esett, melyet már 2 nappal előbb Escoriálban érzett volt, de eltitkolt. De hát Fliedner vállára vette a fiút és hazaérve vele, azonnal ágyba fektették, honnan szerencsére délután ismét vígan kelt fel. Ezzel tehát sem özvegy atyjának, sem Florencia nagynénjének nem okozott gondot. A társaságot pedig az országszerte szokásos chocoláddal megvendégelték és siesta végett ágyba rendelték, hogy a 2 órai ebéd annál jobban essék. E kis faluban nyomorult állapotban, mert a papok