Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-18 / 47. szám

nek vezetésében szemlélték az Isten hatalmát. _ Igy voltak a zsidók is. Már a dekalog így kezdődik : »Én vagyok a te Urad Istened, ki tégedet kihoztalak Egyiptomból.« S később is mindig, ha a zsidók győztek, Isten adta kezökbe az ellenséget, ha ellenkezőleg, legyőzettek, Isten adta őket az ellenség kezébe. Egy szóval, Izráel politikáját igazi jáhvista felfogás szerint Jehováhnak kell vezetnie. Mivel pedig a próféták Jehováh követei voltak, könnyű elgondolni, hogy ők a politikában nagy szerepet játszottak. A politikában a gondos előrelátás megfizethetetlen; már pedig kik láthattak be inkább a jövőbe, mint a próféták, kiknek Isten előre megjelenti minden titkát: »Mert semmi dolgot nem cselekszik addig az Úr Isten, mígnem megjelenti az ő titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak.« Ez a felfogás csak emelhette szavoknak súlyát. Politika és vallás szorosan összefüggvén, a próféták, mint a Jahve követei vallás-erkölcsi tekintetben, minden külön elhivatás vagy felhatalmazás nélkül úgy lépnek fel, mint egyszersmind politikai követek is. Ezt tehették két szempontból. a) Izráel sorsa a Jehovához való hűségétől függött. Ha ragaszkodott az ő Urához Istenéhez, akkor jól ment dolga. »Mikor még gyermek vala az Izráel, kedvelém őtet; és Egyiptomból hívám ki az én fiamat.« Ha pedig hűtelen volt a Jehovához, akár az által, hogy a bálványokhoz hajlott, akár az által, hogy megszegte a parancsolatokat, akkor az Úr büntetését vonta magára. Classicus kifejezését találjuk ennek Hózs. 13, i.-ben: »Mikor Efraim szól vala, mindenek rettegnek vala tőle, felvette magát az Izráel népe között ; de vétkezék a Baáílal, s meghala.« Vagy ugyancsak Hózseásnál a 4. rész, 6-ik vers : »Elvesz az én népem ; mivelhogy tudomány nélkül való, mivelhogy te megvetetted az igaz tudományt: én is megvetlek tégedet, hogy papom ne légy nékem ; és mivelhogy a te Istenednek törvényéről elfelejtkeztél; én is eltelejtkezem a te fiaidról.« S általában, mivel Izráel a maga Istenével mint nép állt szemben, a csapások őt, mint népét sújtották, tehát ezek általában politikai természetűek voltak. A próféták feladatuknak tartották a népet ezen büntetésektől megóvni az által, hogy őt a bűn utairól az Isten utaira térítsék. Mivel azonban itt a büntetést felidéző okok nem politikai természetűek, a próféták politikai működése csak az általános megtérésre való intésre, s a bekövetkezendő csapások megjóslására szorítkozik. »Az is hallja meg, a ki építi a Siont vérrel, és Jeruzsálemet hamissággal. Kiknek fejedelmeik ajándékért Ítélnek, és kiknek papjaik jutalomért tanítanak, és kiknek Prófétáik pénzért jövendölnek, azonközbe az Úrhoz támaszkodnak. Annakokáért ti miattatok a Sión megszántatik, mint a szántóföld, és Jeruzsálem rakás kővé lészen, és Isten házának hegye, erdős hegygyé.« (Mikeás, 3, 10—12). Itt tehát az ő működésűk tulajdonképen vallás-erkölcsi természetű, csak a felhozott indokok politikai természetűek. Ismét csak úgy lépnek fel a próféták, mint az Isten és a nép között köttetett szövetség védői. Ha megtartjátok a szövetséget, Isten megáld benneteket, ha pedig nem, idegen nép szolgaivá lesztek, b) A Jehovához való viszony, hűség, hűtlenség szempontjából Ítéltetett meg Izráelnek más népekkel való érintkezése is, s ez az, a mi másod sorban s legfőkép alkalmat adott a prófétáknak a politikai téren való működésre, még pedig itt már tényleges működésre. Bár az az exclusiv szellem, mely a zsidókat bizonyos tekintetben ma is jellemzi, csak a fogságból hazatérés után lett olyan erőssé; mégis bizonyos az, hogy Izráel az Istennek választott népe a több népekkel való érintkezésben bizonyos tartózkodást tanúsított. Ha segítségökre szorult, soha sem tehette azt bizonyos pironkodás nélkül. Sőt, ha a politikában is mind végig, következetesen alkalmazták azt a felfogást, hogy Jehovah Izráel Istene, s Izráel az ő népe ; akkor meg épen a Jehovah iránt tartozó hűség megtagadásának tűnt fel veszedelem idején bárkiben másban bizakodni, mint egyedül a Jehovában. Ebbe a bűnbe pedig a zsidók többször bele estek. Bele estek, mikor saját erejökben, lovaikban, szekereikben bizakodtak, s bele estek, mikor idegen népek szövetségében kerestek menedéket. Ekkor előállnak a próféták, hogy mint az Isten követei az Isten nevében kárhoztassál a nép kevélységét s tanácsokat adjanak a fejedelmeknek, a népnek a veszély elhárítására. Ekkor folynak be tényleg a politikába. Árnós 6, 13 —14: »Örültök hiábavaló dolgokon, és ezt mondjátok: Avagy nem a mi erőnkkel szerzettünk-e ily nagy birodalmat ? De ime én támasztok ti ellenetek, óh Izráel háza, ezt mondja a Seregek Ura Istene, oly nemzetséget, mely megnyomorít titeket.« Tehát itt Ámóst azért küldte Jehova, hogy kiáltson a nép önbizalma ellen, s buzdítsa a Jehovához való bizodaiomra. Épen így Hózseás 5, 5. s a többi prófétáknál is van ilyen hely elég. De sokkal fontosabb hivatásuk volt ennél a prófétáknak, az, hogy az idegen népekkel való szövetkezést megakadályozzák, mert abban úgy sem találnak segedelmet. »Es látá Efraim a maga nyavalyáját, Júda látá a maga sebét, és Assiriába ment az Efraim, és Júda Járeb királyhoz küldött; de ő nem gyógyíthatott meg titeket, és nyavalyátokból titeket meg nem orvosolhatott. Mert én az Efraim ellen olyan leszek, mint a kegyetlen oroszlán, és a Júda háza ellen, mintáz oroszlánkölyök: én magam, én magam megszaggatom, és elmegyek; megragadom, és senki ki nem ragadhatja !« Mily erőteljes szavakkal fejezi ki, hogyha az Úr büntet, kicsoda szabadíthat meg attól, kinek segítségével kerülhetjük ki az Úr haragját? Megmondja Ámós mindjárt a következőkben (6, 1): »Jertek el, térjünk vissza az Úrhoz mert ő szaggatott meg, és ő gyógyít meg minket, megvert, és beköti a mi sebeinket.« A próféták tehát nem csak fenyegetésekkel rettentenek az idegenekkel való szövetkezéstől, hanem Ígéretekkel is hívogatnak a Jehovához. A csapások között nem kell ide-oda kapkodni, hanem megnyugodni az Isten akaratán. »Mert öröktől fogva elrendeltetett véget cselekszik az Úr, a Seregeknek Ura, mind az egész földön.« Izráel előtt ez a vég ismeretes. Neki nem lehet elveszni, neki nagygyá kell lennie, mert Jehovah megígérte ; de a hűség feltétele alatr. Ezt a tudatot folyton ébren tartani a próféták feladata. Izráel annál is inkább bizhatik az Úrban, mert azok a népek, melyek őt megtámadják, vagy a melyre ő támaszkodik, mind csak eszközök az Isten kezében, s »dicsekedik-e a fejsze az ellen, a ki azzal vág?... a vessző avagy felemeli-e magát azok ellen, a kik azt forgatják ?«... (Ézsaiás, 10, 15.) Nincs, nincs az Izráel számára más szövetséges, mint az egy Isten, a seregeknek Ura, ki erőt ad néki a küzdelemben, tanácsot a kétséges helyzetekben. Ezen tanácsadás eszközei is természetesen a próféták. Nem csak így általánosságban beszélnek tehát ők Izráel politikai magatartásáról, hanem a dolgok vezetésének részleteibe is befolynak Isten határozott parancsa folytán, s az intézőknek ők adják tudtul az Isten tanácsát. Mikor Récin és Pékah Síria és Izráel egyesült erejével megtámadta Jeruzsálemet, (Jes. 7, 1—) akkor mondá az Úr Ézsaiásnak; »Eredj eleibe most Akháznak te és a te fiad Scheár Jásub, a felső halastó csatornájának végéhez, a ruhafestők útára.« És mondd ezt néki : »Meglásd, hogy csendességben légy, ne félj, és a te szíved meg ne lágyuljon e két füstölgő üszög darab előtt...« s aztán vigasztalja őt Immánuel-