Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-18 / 47. szám

nek születésével. A történet ismeretes. Jellemző az egészben, hogy Ézsaiást Isten küldi a maga izenetével a királyhoz a táborba, s az a hang, melyen a próféta előadja az Isten szavait. Nem vigasztal, nem bátorít itt, hanem parancsol: »Meglásd, hogy csendességben légv, ne félj.« S a vége itt is csak az a dolognak, hogy akkor Isten megszabadít. A kiráty nem szólítja fel, a próféta mégis elmegy hozzá Isten tanácsával. Oly fontos tényező különben is a próféta, hogy az ő megkérdezése nélkül nem lehet semmjbe kezdeni. »Jaj az engedetlen fiaknak, azt mondja az Úr, kik tanácsot tartanak nálam nélkül, és oltalmat keresnek maguknak az én lelkem nélkül.,.. Kik Egyiptomba törekednek menni , holott az én számtól tanácsot nem kérdettek.« Az a lélek pedig a ptófétákban lakozik, és az Úrnak szája a próféták ellen szól. S hogy ezt néha mennyire elismerték, világos példa rá Hiskias és Rabsaké története. (Ézsaiás 36. és 37. fejezete). Midőn az assir király fővezére Rabsaké egy hatalmas nagy sereggel és egy, a zsidók között nagy viszhangra talált beszéddel nagyon megrendítette a Jehovában vetett hitet, s nagyon kétségbe ejtette Hiskiást, e hű jávista királyt,« Ezékiás király meghasogatá ruháit, és gyászruhába öltözvén bémene az Úr házába; és elküldé Eliákimot, az ő házának gondviselőjét, és Sebnát az íródeákot, és a papoknak véneit gyászruhába öltöztetvén, Esaiás prófétához « És kérette a prófétát, hogy imádkozzék a népért. A próféta megvigasztalja őket. Ezt mondja az Úr: »Ne félj a beszédektől, melyeket hallottál, melyekkel káromlottak engem az Assiriabeli király szolgái.... íme ... levágatom őtet fegyverrel az ő földében.« És valahányszor felhangzott a választott nép jajszava a nehéz járom alatt, mindig megzendült a próféták ajkain is a vigasztaló szó : »Ne félj, én vagyok a te Istened, te vagy az én népem ! Ne félj !« És ha a népnek jobbjai könyeket hullattak az elpusztult ország romjain, és megszaggatott ruhákkal gyászolták a Dávid feldöntött thrónusát; mindig felhangzott a próféták szava: »Ne félj ! Az az ország nagyobb lesz, mint volt, az a királyi szék fényes dicsőségben fog ragyogni — a Messiás dicső uralkodása alatt!« A nagy Jósiás gyászos esete megrendítette talán a Jehovában vetett bizodalmat a legnagyobb Jahvistákban is; de a próféták csak hamar visszaállították azt a nép jobbjaiban. Ki tudja, mi célja volt ezzel Jehovának, ki állott az ő tanácsában ? Az Úrnak utai végére mehetetlenek, nyugodjunk rneg az ő akaratán, mint Jób. Majd — ugyancsak az igaz szenvedéseinek megmagyarázására, a fogság alatt kifejtették a Jáhvé szenvedő szolgájáról szóló tan. így élesztgették folyton az el-elbaló reményt, így tartották fen annyi ezer csapás között azt a népet, melyre oly nagy, felséges misszió bízatott. Bizony, nagy feladat bízatott a prófétákra, de megfeleltek neki. Az Izraelt ők tartották meg... és íme, annak birodalma csakugyan nagy és dicső lett, és a Dávid házából származott nagy király dicsőségesen uralkodik most is, és mind örökké 1 (Vége köv.) Kecskeméthy István. KÜLFÖLD. Vilmos császár Rómában. Bizonyos lelki örömmel és meleg érdeklődéssel kisértük mi protestánsok is II. Vilmos német császárnak római útját, a Quirinálban s a Vatikánban tett látogatását. Quvinál és Vatikán! mily sokat mondó két fogalom ez, a melyhez — a római szent német császári birodalmat is hozzá véve — az egész középkori pápaságnak története fűződik. E »szent birodalomnak« plátoni képzete temérdek véráldozatot kívánt, s a történelem bizonyítja, hogy a középkori német császárok e »szent« jogok kivívásaért többször is átkeltek az alpeseken, sőt bizonyítja, hogy az állam s az egyház közötti véres küzdelem a hohenstaufi ház egyik végső sarjadékának vértanúi halálába is került. Az állam és az egyház, a császá/i s a pápai hatalom elvi küzdelme képezi a középkornak állandó, uj meg uj alakban ismétlődő thémáját, mígnem francia Fülöp megtalálta a pápai mindenható s a napnak fényességével bíró hatalom megtörésének a nyitját, a nemzeti öntudat felébresztésében, mely aztán a pápaságnak avignoni fogságával s az azzal természetszerűleg összefüggő schismával végződött. Drága véraldozatokba került a pápaságnak e megalázása, N. Károly szellemi és politikai örökösei, a német római császárok legjobb erejöket fordították nagyszerű egyetemes eszményi célúk megvalósítására, mert egyedül a physikai erő túlsúlya vállalkozhatik ily óriási tervnek a keresztülvitelére. Ma nagyot fordult a világ kereke. A vörös inges hősök megteremtették az egységes Olaszországot. A Quirinál s a prot. császári ház szövetséget kötöttek — ha kell, az »elrabolt« egyházi állam olasz nemzeti megvédése céljából is, s a német császárok többé aligha közelednek fegyveres erővel az »örök város« felé. A »tüzes szemű ördög« kocsiján — mint Pius pápa a vasutakat nevezé — ellátogatott legközelebb Vilmos császár is Rómába, »mely csak Olaszországé lehet«, s a legkedvezőbb fogadtatásban részesült a kir. ház, a hazafias olasz nemzet s a sajtó részéről. Ellátogatott a századokon keresztül rémületet gerjesztő Vatikánba is, a honnan bizonyára gazdag benyomásokkal és tapasztalatokkal sietett vissza »saját kocsiján« a Quirinálnak »elátkozott családjábacc — koccintani Crispivel! Bizony nagyot fordult a világ kereke, hatástalanok ma már a pápai átokbullák, az inquisitiónak embertelen rémei! Mégis csak gonosz hatalom az a prot. világnézet s annak szülőgyermeke a modern eszmevilág, mely oly nagyot lendített az államok és népeinek közgondolkozásán! De nem is egyháztörteneti ismétlésekbe akarunk itt bocsátkozni, hanem az »Alig. Ev. K.-Z.« egyik eredeti tudósítása nyomán a német császárnak vatikáni látogatása alkalmával nyert benyomásaira akarjuk itt fölhívni olvasóink szíves figyelmét. 1769-ben történt, hogy II. József, a német nemzeti római birodalom császára ellátogatott Rómába, a hol incognito gróf Falkenstein álnév alatt a »Medici« című villába beszállott. Meglátogatta a könyvtárakat, muzeumokat s a templomokat, és pedig oly nagy buzgósággal, hogy Rómában Telemachnak nevezték. Időközileg interregnum állott be Rómában; a pápa elhalálozván, Rómát s az egyházi államot 3 biboros, Krisztus urunk amaz egyszerű, méltatlan szolgái kormányozták, a kik mindenképen azon voltak, hogy a fiatal uralkodót lehetőleg világias értelemben gyönyörködtessék. Különféle játékokat rendeztek (az angyalvárban is) az ő tiszteletére, az egyházi fejedelmek gazdagon megrakott vendégségére meghívták, s elég alkalmat adtak arra, hogy a pápai udvar elvilágiasodásáról közvetlenül meggyőződjék, s a hol csak megjelent, mindenütt díszesen, szinte pazar fénynyel kiállított emlékkövek jelezték ünnepi megjelenését. József császárnak római tartózkodása elég alkalmat szolgáltatott az egyházi államnak jogi szervezetebe és közigazgatásába való mélyebb betekintésre. Ugyanis a három kardinálisnak időközi kormánya elrendelte, hogy a pápai szék