Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-01-29 / 5. szám

fejezik ki, a melyek mellett a tudalom egyedül lehetséges.« Mindkét idézett állításból az következnék, hogy miután értelmünk semminemű kezességet nem nyújt annak pozitív tételére vonatkozólag, a mit csak mint negatiót vagyunk képesek felfogni: egyszerűleg nem is állíthatjuk a tüneményvilágon túl bárminek a létezését sem. A milyen kikerülhetlennek látszik ezen következmény, alapjában ép oly mértékben helytelen az! Ha az előzmények helyesek volnának, kérdésen kívül helyes volna a zártétel is; csakhogy a praemissa egyáltalán nem helyes. Nem lehet ugyan tagadni, hogy ha tisztán logikai álláspontra helyezkedünk, az előzőkben kifejtett tételek megdönthetlenek maradnak, azonban ha általánossabb, psychologiai' szempontból vizsgáljuk ugyanazon problémákat, azt fogjuk találni, hogy az elért eredmény az igazságot tökéletlenül fejezi ki. Ugyanis a határozott tudalom mellett, melynek törvényeit a logika formulázza, még ott találunk egy másik alkotó elemet, a határozatlan tudalmat, mely formulákba nem szorítható. A teljes gondolatok és az olyanok mellett, melyek ugyan nem teljesek, de ilyenekké tehetők, vannak még gondolatok, amelyeknek teljessé tétele lehetetlenség és a melyek mégis reálok oly értelemben, hogy a gondolkodó tehetség normális ingerléseinek kifejezői. Első sorban is figyelembe veendő, hogy az okok, melyek által ismeretünk relativitása bizonyíttatik, világosan postulálják a relatívon túl fekvő valami létezését. Mikor azt mondom: az absolut nem megismerhető, egyúttal hallgatólag felveszem, hogy van absolut. Annak tagadása alatt, hogy az absolut mivolta általunk megismerhető lenne, ép az az előfeltétel rejlik, hogy ezen megismerhetlen létezik; és az által, hogy azt előfeltételül állítjuk, bizonyítjuk, miszerint az absolut a szellemnek nem mint semmi, hanem mint valami jelenik meg. Egyáltalán nem vagyunk tehát jogosítva azon előzményekből, a melyek az absolut megismerhetlenséget bizonyítják, azon következményt vonni ki, hogy róla való tudalmunk tisztán negatív. Azon bizonyítás, mely éppen azon alapul, hogy egy bizonyos kifejezés egészen határozott jelentéssel bír s a mely azon kijelentéssel végződik, hogy az illető kifejezés azon kijelentéssel nem bir hat: ezen eredmény által a saját halálos Ítéletét mondotta ki. A tényállás egyszerűen az, hogy annak bebizonyítása, miszerint az absolutról határozott tudalommal bírnunk lehetetlenség, azon elkerülhetetlen előfeltételen alapszik hogy arról határozatlan tudalmunk van. Annak, kimutatására, hogy a gondolkozás szükségszerű feltételei által kénytelenek vagyunk positiv, habár határozatlan tudalmat formálni arról, a mi a tiszta tudalom határain túl van: a leghelyesebb út leend a relatív és absolut közötti elentétről való képzetünk vizsgálata. Senki sem fogja tagadásba venni azon állítást, hogy a gondolkozás olynemű antinómiái, a minők az egész és a rész, az egyenlő és nem egyenlő, az egyes és többszerű, szükségképen correlativumok gyanánt gondolandók ; a rész képzete nem állhat meg az egész, az egyenlőség eszméje az egyenlőtlensége nélkül. Hasonlóképen a relatív mint ilyen, csak az absoluttal ellentétben gondolható. Vegyük p. o. a határolt és a határtalan fogalmait. A határokról való eszménk két elemet foglal magában, u. m. a lét bizonyos módjáról való tudalmat és azon határokról való tudalmat, a melvek között a megismerés történik. A határtalan ellentétes eszméjében nincs meg a határról, de igenis a létezés bizonyos módjáról való tudalom. Tökéletesen igaz, hogy ott, a hol a határoltság képzete hiányzik, megszűnik a tudalom az lenni, a mit sajátlag képzetnek nevezünk; de nem kevésbe igaz, hogy a tudalom bizonyos neme mégis fennmarad. A téve dés tehát azon felvételben rejlik, hogy a tudalom nem tartalmaz egyebet, mint határokat és feltételeket s hogy ezen felvétel azt, a mi nem határolt és feltételezett, teljesen figyelmen kívül hagyja. Ezen felvétel egészen megfeledkezik arról, hogy van valami, a mi mialatt a határozott tudalom nyers anyagát képezi, még azután is fennálland, a mikor már a határozott alak, melyet annak a gondolkodás kölcsönözött, teljesen szétfoszlott. Ugyanez csaknem szószerint alkalmazható ezen antinómiák legvégsőjére és legmagosabbjára, a relatív és nem relatív viszonyára. Az az, ha azon határoktól és feltétektől, a melyek mellett a relatív tudalmunkba jut, abstraháltunk, akkor, miután csakis ezektől abstraháltunk, kell még valaminek fennmaradni, a mi már határ és feltétel nélkül való s ez éppen az, a mit nem relatívnek, absolutnak nevezünk. Akármennyire lehetetlen is ezen tudalomnak bármily qualitativ vagy quantitativ kifejezést adni, mégis nem kevésbé bizonyos, hogy az ránk nézve mint positiv és megsemmisíthetlen gondolatelem mindig fennmarad. Hogy ez csakugyan így van, már abból is kiviláglik, miszerint maga a relatív üres, semmivé válnék az absolut puszta negativitása mellett, miután a relatív, mint viszonyos fogalom, csak ellentettjével, az absoluttal való összehasonlítás által lesz megfoghatóvá; már pedig az összehasonlítás csak azon feltétel mellett történhetik, hogy az összehasonlítandó dolgok mindegyike, tehát a jelen esetben az absolut is, a tudalomban adva van. A feltétlenről való tudalmunknak tisztán pozitív természete még inkább kitűnik, ha a gondolkozás processussát vesszük vizsgálat alá. A miként a tért és időt sem végesnek, sem végetlennek nem képzelhetjük, épúgy képtelenek vagyunk az okról élesen körvonalozott fogalmat alkotni. Ep oly módon, a mint határolt tér képzetével együtt azonnal felmerül a határon túli létnek a képzete : mihelyt valamely határozott okra gondolunk, annak hátterében azonnal valamely rejtett ok tudalma támad bennünk, és ezen támadó tudalom tartalmilag azonos azzal, a mely létrejöttének oka volt, habár határozott alak nélküli. Csakhogy ezen eredmény a legnagyobb nehézséggel állít szembe bennünket. Miként képződhetik ugyanis bennünk tudalom az alak és határ nélküliről, a midőn a tudalom lényegénél fogva csak alak és határ között lehetséges ? Ha a létezésről való minden tudalom feltételes létről való tudalom, miként maradhat hátra valami, ha ezen feltételek megsemmisíttetnek ? Nyilvánvaló, hogy ezen talánynak kell megoldásának lenni, miután magok azok, a kik ezt elibünk adják, elismerik, hogy ilyen tudalommal bírunk : és ezen megoldás csak az imént jelzett lehet. Az ilynemű tudalom nem egyetlen szellemi actus által képeztetik, hanem számos actusnak az eredménye. Minden képzet bizonyos állandó elemet tartalmaz. Ép oly lehetetlen, hogy ezen elem a tudalomból hiányozzék, mint a milyen lehetetlen az, hogy egymagában legyen meg tudalmunkban. Mindkét esetben tudalmatlanságnak kellene előállani, az egyik esetben az anyag, a másik esetben az alak hiánya miatt. Ezen elemnek állandósága és tartóssága, mely minden változások dacára is folyton érvényesül tudalmunkban, szükségképen bizonyos érzelmet teremt bennünk, a melyben az absolut mint a feltételektől különböző és azoktól független jelenik meg. Ezen érzelemtől, a melynek tanúsága szerint minden gondolásban valami