Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-11 / 46. szám

Az elnökség tehát jun. 12-ikén kijött, s 13-ikán egyházi közgyűlést tartottunk. Én elmondtam előzetesen — azt hiszem, elég világosan — hogy két fontos dologról van szó, mely azonban nem függ egymással szorosait Össze. Az iskola bérbeadása nem hozza magával a felekezeti iskolának a közösbe való beolvasztását, mert a leányiskola számára a régi kántori lakásban alkalmas hely van, a fiúknak pedig lehet bérelni vagy szerezni. A felekezeti iskola beszüntetését egészen más okok alapján, egy presbyter társunk, a városi tiszti ügyész úr, mint régi kedves eszméjét indítványozta. Méltóztassék okait és a helyzetet megvizsgálni, s tetszés szerint véleményezni. A tanítás rendszeresen foly; jár iskolába 56 fiú, 68 Icán}-. Tessék megnézni, meghallgatni. Hogy mit hallott előzetesen a küldöttség egyik vagy másik tagja mástól ? mit nem ? nem tudom. De tény, hogy mikor a gyűlésen a tiszti ügyész egy szép beszédben okadatoita indítványát: az egyházmegyei gondnok úr ö méltósága még szebb beszéddel felelt az általam és esperes úr által kifejezett aggodalmakra, sőt megdicsérte az egyházat, hogy a szabadelvű haladás terén ilyen fontos lépést tesz előre. A gyűlés pedig egyhangúlag megéljenezte a küldöttséget. Azután ebéd és magnum áldomás következett. Ugyan hol volt itt a „kényszer helyzet:" Mi gátolta az egyházmegyei elnökséget, hogy akár a bérbeadásnak, akár a közös iskolába való bemenetelnek, akár mind a kettőnek ellene mondjon ? Hiszen az alispán szavára még talán a tiszti ügyész úr is hallgatott volna, a ki tudtommal nem tudja ugyan, mit tanulnak és tudnak a mi iskolánkban a gyermekek: hanem azért cl nem hiszi nekem, hogy egy ember hat osztályt jól taníthat. Sőt kérdezem, mi akadályozta az egyházmegyét is az iskola beszüntetése ellen való tiltakozásban ? Miért kellett ott is az Írásban olvasható okok helyett a levegőből beszélni és egyebek közt azt állítani, hogy az iskola most hanyatlott el, a szándék nem volt előre oejelentve stb ? Azt csak a mindentudó tudja. De végre is tény, hogy az iskoia ideiglenes beszüntetését az egyházmegye helyben hagyta. Az egyházmegye jegyzőkönyvét én a presbyterium elé terjesztettem. Indítványoztam, hogy előzzük meg az egyházkerületi gyűlést, nyissuk meg iskolánkat rendes időben. De a presbyterium egyhangúlag azt határozta, hogy be kell várni, mit mond az egyházkerület. És mit mondott? Ugy látszik, engem kárhoztatott. Összefoglalta a kétféle ügyet még egy harmadikkal, a misszió-ügygyel, és valószínű, hogy e miatt csakugyan nem lesz Nagybánya körül missziói kör. Mintha ezt bánnák a bányai urak, a kik az egyházkerületi végzésre is azt mondták: mit gondolnának a katholikusok, ha meg nem próbálnók e határozatot fellebbezni ? Fellebbezik tehát a konventre. Én bejegyeztettem a jegyzőkönyvbe, hogy ezt nem kívánom ; feljegyeztettem a szavazók neveit és jelentést teszek az esperes úrhoz. így áll a dolog. Ezekből Ítéljék meg lelkésztársaim, vagy legalább ismerőseim: hol az a törvényellenes cselekedet, a miről a főtiszteletű egyházkerület értesülhetett ? Mi a hiba ? Az iskolaépület bérbeadása? Hiszen annak jó része eddig is bérben volt, és nem volt miatta semmi baj; most pedig egészen megujult, megbővült és emelkedett az értéke egy néhány ezer frttal. A közös iskolába való bemenetel ? Hiszen oda eddig is jártak a mi gyermekeink, csak mi nem jártunk vallást tanítani, és nem volt miatta semmi szó. Árad, Nagyvárad, meg több város régóta nem tart felekezeti iskolát, és nem bántja őket érte senki. Itt meg ugyanaz csak szándékoltatott, csak próbáúl, csak ideiglenesen; és bezzeg van baj ! De ismétlem, hogy ez függő kérdés. Meg lehet oldani alkalmasint szépen. Azonban a megoldás módja az én csekély véleményem szerint nem az, hogy fogjunk rá fűt-fát a papra; veszítsük össze híveivel, ismerősivel; s kiáltsuk ki országvilág előtt, hogy nem lehet rá missziót bízni. Hanem ajánlok egy más módot. Legyen kegyes a főtiszteletű egyházkerület egy jóakaró szives választ adni arra az alázatos kérelemre, melyet a mult év aug. 14-ikén, tehát több, mint egy éve, beküldtünk, melyben a nagybányai egyház „előzetesen feltárta a maga helyzetétés kérve kérte nem annyira a segedelmet, mint annak őszinte kijelentését, hogy a főiskola javára tett régi ajánlati tartozás felől miként méltóztatik intézkedni ? Mert azt hiszem, hogy ha én egyszer azt mondhatnám az én híveimnek: ime, nem vagyunk többé fülig adósok ! a szigeti iskolát már kifizettétek ; a katholikus káptalant a télen a bál jövedelméből kifizettük; a debreceni iskolára kell még ennyi vagy annyi; kerítsük ki valahogy azt is ! azután próbáljunk szerezni egy kis. tőkét, mint a lutheránus atyafiak, aztán hozzunk egy nőtanítót, a ki kézimunkát is tanítson stb. 1 akkor, úgv gondolom, megnyílnék a hívek jobbjainak nemcsak szíve, hanem erszénye is, és lehetne iskolánk, felekezeti is, virágzó is. így azonban mindenre csak az a válasz : »nincs pénz.« Husz percent egyházi adót fizet ki-ki, még se lehet kivetni csak 800 frtot. Ajánlat gyűjtésre nincs kilátás, mert félni kell az executiótól. Népességünk, úgy látszik fogyton fogy ; az oláhság száma nőttön nő; a katholikusok alapítják az egyleteket; az új püspök már megjegyezte, hogy a zárdát nem Felsőbányára, hanem ide kellet volna építtetni; s vájjon nem építtethet-e ide is? És én itt állok, a protestántismus és magyarság egyik végpontján, a reformáció ős földén, a »nagy és szent« Kopácsi helyén, teljes tudatával és érzetével hivatásomnak. Elkezdem a rám váró munkát, az egyház anyagi ügyeinek rendezésével, az adósságok törlesztésével, a hátralékok behajtatásával. Azután legfőbb gondom a nevelés-ügy, különösen a vallástanítás. Béjárok a gymnasiumba ; beviszem a vallástanítást a magán nőnevelő intézetekbe, hogy a kik sárban vagy hidegben vagy egyéb okból talán nem jöhetnének hozzánk, helyben találjanak bennünket. Felkeresem feleségemmel együtt híveinket, a szegényeket, a betegeket. Kimegyek a hegyre prédikálni; isteni tiszteletet tartok a jó távol eső Erdőszádán, összeszámítom a szórványokban élő lelkeket; tervet, térképet készítek a misszió-ügyről az egész egyházmegye területére; munkálkodom abban, hogy a vármegye területén levő közművelődési egyesület lássa el az egész egyházmegye szegényebb iskoláit felszereléssel, tanszerekkel; vezetem a tanügyi statisztikát; a helybeli fiú- és leányiskolával pedig a tanév végén olyan sikert mutattatok fel, a minőre régóta nem emlékeznek stb. S mi a jutalom ? íme, országvilág előtt ki van mondva, sőt nemcsak mondva, hanem Írva, hogy nem lehet rám missziót bízni, mert közös iskolát akarok, holott ott van a tiszti ügyész saját keze irta indítványa, melyből világos, hogy nem én akarom, hanem ő akarja. Én nem tettem vele egyebet, mint hogy beküldtem az esperes úrhoz. Hanem azért én tettem, a mit tehetek. Hű maradok hivatalomhoz és egyházam ügyéhez mind halálig. Nagybányán, 1888. okt. 25. Gergely Károly, ref. lelké'z.