Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-11 / 46. szám

TARC A. A próféták tanúságtétele hivatásukról és adományaikról. (Folytatás.) H i v a t á s. 8. §. A próféták működése a vallás terén. Az elhivatás mellett a próféták mindig újra kijelentésben részesülnek, valahányszor mint ilyenek akarnak nyilatkozni. Mikor egyszer Jeremiáshoz mennek, hogy megtudják tőle Jehovah tanácsát, ő megnyugtatva bocsátja el őket, hogv majd megkérdi Jehováht, s tudtokra adja. Tehát várta az isteni kijelentést. E kijelentés aztán mindig megmondta a prófétáknak, hogy mikor s mit tegyenek, hova menjenek, mit szóljanak. Tehát a próféták azt tanítják, hogy Isten számukra mindig pontosan körülírja a feladatokat, a tért, melyre állítja őket, szóval kijelöli számukra a hivatáskört, melyben mozogjanak. Nagyon természetes, hogy első sorban és mindenekfelett a vallást jelöli ki számukra, mint működési tért. Igen de minden vallási functio a Lévi fiainak kezében volt, s így abból minden más, tehát a próféták is ki voltak zárva. Mindazáltal ők igen nagy tevékenységet fejthettek ki, ott maradt még számukra egy hatalmas eszköz. Az Úr nem is biz reájok mást, mint hogy prédikáljanak. »Menj el, mondd meg az én népemnek,« vagy »kiálts e város ellen,« stb. Ugy tűnnek hát fel előttünk, mint megannyi hatalmas prédikátor, s azon elvet képviselte a levitái papsággal szemben, a mit ma a protestáns papság a katholikus áldozárok ordójával szemben. Hogy a Jahvismus kifejlődésére s megerősödésére nagyobb hatással voltak, mint a Lévi fiai, könnyen elgondolható. Prédikációik úgy mutatják be nékünk a prófétákat, mint minden korszakban a legtisztább Jahvismus képviselőit. Lelkes szószólói ők a Jehovah iránti hűségnek, félelmes ellenségei mind annak, a mi a jahvismussal ellenkezik. Nem szűnnek meg dörgő hangon fenyegetn: a bálványimádókat, a Jehova-cultus elhanyagolok, lelkes szavakkal buzdítnak Jehova szeretetére, a hozzá való ragaszkodásra, s komoly szavakkal kötik hallgatóik szivére a levitái cultust, mint az ősök szenthagyománya s a választott nép fen tartásának egyedüli eszközét. Ezek képezik a prédikációk tárgyát, de természetesen hol egyik, hol másik elem van túlságban a korok és körülmények szerint. A jahvismus történetében három fázist különböztethetünk meg: fejlődés, virágzás és hanyatlás. Engedjük meg, hogy Mózesnek oly tiszta fogalmai voltak Jehováhról, mint a későbbi nagy prófétáknak; de azt már képzelni sem lehet, hogy azt a Jehova eszmét úgy, a mint az a nagy pióféta lelkében élt, Izráel minden fia felfogni képes lett volna. Minden kétséget kizáró adataink vannak rá, hogy a zsidó nép nagy tömege nem csak hogy nem a legtisztább fogalmakkal bírt Izráel Istenéről, hanem részben még el sem ismerte ilyennek, s tényleg más isteneknek hódolt, vagy Jahvét arany borjú alakjában imádta. Maguk a próféták is ugy fogták fel őt, mint kizárólag Izráel Istenét, s kivált eleintén mint csak egyet, bár legdicsőbbet a többi Istenek között. Később a fogalmak változtak. A bálványimádás lassanlassan megszűnt, Izráel Istene lassanként minden zsidó szívét meghódította, s a mint a pogány istenek tekintélye fokozatosan szállott alá az Izráel szemeiben, úgy emelkedett a Jehováé. Jesajah már megitélteti Egyiptom isteneit Jehovával, s tudjuk, hogy a deuteronomium mily megvetőleg szól a pogányok isteneiről, s végűi ismeretes Jónás könyve s annak jelentése. Mikor a jahvismus a profetismussal együtt a virágzás csúcspontján állott, akkor élte a zsidó nép legválságosabb napjait. A bukás csakugyan bekövetkezett, idegen nagy népek beolvasztással fenyegették a kis nemzetet, s az idegen áramlat ellen ez az ősök szent hagyományaival sáncolta magát körül szilárdúl, mereven. Ez már maghanyatlás. Ez elmondott körülmények szabják meg a prófétai prédikáció tárgyát. Az első korszak prófétái úgy tűnnek fel, mint a bálványimádás ostorozói; s sürgetik a Jehovához szív szerint való megtérést. »Térjetek meg én hozzám, teljes szívetek szerint böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is« (Jóel. 2, 12). Ámos küzd Babilon lányainak itt is elharapódzott isteni tisztelete ellen »a megesett embereknek bírságokból az ő Isteneiknek házokban borral lakoztak,« szemökre veti a zsidóknak, hogy a prófétákat nem tartják tiszteletben (2, 12), és int, hogy »ne keressétek Béthelt, Gilgálba se menjetek, Bersebába se menjetek által: mert Gilgál kétség nélkül fogságra megyen, és Béthel sémivé lészen. Keressétek az Urat, és éltek.« Itt a próféta a tiszta mozaismus szószólója. Legjellemzőbb e korszakban Hóseás. O az 1, 2-ben így szól: »Először így szól az Űr Hóseás által, és monda az Úr Hóseásnak: »menj el, végy feleségül magadnak paráznát.« S ő aztán Izráel bálványozását a feleség paráznaságához hasonlítja, s így az Izráel és Isten közt levő viszonyt a házastársak viszonyához. A próféta azért küldetett, hogy ostorozza az Izráelt paráznaságaért s ösztönözze a tartozó hűségre. E felfogás egy felől nag}^obb bensőséget feltételez a nép és Isten viszonyában; de más felől azt is mutatja, hogy Jehovah kizárólag Izráel Istene, s Izráel az ő népe. Itt a próféták a hűség védői. A hűtlenség abban áll, hogy a zsidók a bálványok előtt hajtanak térdet, a próféták feladata itt, hogy ezek ellen küzdjenek. A következő korszakban is csak a hűség védői a próféták, de már ők egészen másban keresik a hűséget, mert nekik már sokkal tisztultabb, tökéletesebb fogalmaik vannak Jehováról. E mozgalmas korszakban, midőn annyi veszély fenyegeté a kicsiny országot, a Jehovah kemény büntetéseitől, rettentő fenyegetéseitől megrettent nép bőven ellátja már az oltárt áldozati barommal, fényes ünnepeket szentel az Úrnak a Jehovah szent helyén, s a többi szent helyek elhanyagoltainak ; de mind ez nem elég... »Mit teszek én a ti sok áldozatitokkal, azt mondja az Úr... a tulkoknak, bárányoknak s bakoknak vérekben nem gyönyörködöm ... ne áldozzazatok ezután hiábavaló áldozattal; a jó illattétel utálatos én előttem.... A ti uj holdatoknak ünnepét, és a tőletek rendeltetett ünnepeket gyűlöli az én lelkem Mosódjatok meg, tisztuljatok meg.« Tehát Jehováht tiszta szívben kell imádni, s őt szeretni kell: wSzeressed azért a te Uradat Istenedet teljes szivedből, teljes lelkedből és teljes erődből.« Feltétlen bizalommal kell hozzá viseltetni. Kárhoztatják a próféták Izráelt, hogy idegen nemzetek szövetséget keresi. Nincs szükség más szövetségesre, mert hiszen ő bocsátott csapást népére, s a mikor akarja, leveszi róla. »Avagy dicsekedik-e a fejsze az ellen a ki azzal vág ?« »Ne félj én népem, Sionnak lakosa!« ... A mitől a nép jobbjai rettegtek, még is bekövetkezett. Elesett a Juda koronája... De az Ígéretek még éltek, s buzdították a népet a Jahvéhoz való ragaszkodásra. Ez a ragaszkodás azonban már egy volt a lévitai cultushoz való ragaszkodással. A judaismus lassanlassan megölte a profetismust.