Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-04 / 45. szám

és íme mintegy tűz ábrázatjának hasonlatossága. És nyújta olyat, mint egy kéz, és foga engem — és felemele engem a lélek — és vive engem Jeruzsálembe isteni látásokban a belső templom kapujának ajtajához, a hol vala helye a bosszúság bálványának. És vive engem a pitvar ajtajához. Bemenék azért, és tekintém, és ime minden utálatos és csúszómászó oktalan állatoknak képek és az Izráel házának minden bálványai felirva valának a falon köröskörül« stb. Az ilyen előadási mód már maga ajánlja a visiót. De különben is úgy látszik, hogy Ezékiel igen nagy becset tulajdonít a visiónak, úgy, hogy szerinte e nélkül nem is érezheti magát feljogosítva senki a prófétálásra. Világosan kifejezi ezt a 13-ik fejezetben. A hamis próféták ellen küzd itt Ezékiel, s a 3—ik versben így kiált fel: »Jaj a balgatag prófétáknak, kik járnak az ő gondolatjok után, noha semmit nem láttak.« íme Ezékiel, a pap, a hamis próféták elleni haragjában kész megtagadni a magasabb inspiratiot, kész megtagadni azt, hogy az Isten lelkével eltelt próféta, habár semmit nem »iátott« is, a lélek hatása alatt képes hirdetni ez Isten akaratát. Náhum próféta munkája »az Elkósbeli Náhum látásának könyve.cc Habakuk is úgy )>látja« az ő »terhes prófétziá«-ját, és »vigyáz annak meglátására, mit szólna néki az Úr .« Ehez nem kell magyarázat. Zakariás próféta könyve is telve van látásokkal. Ha Ezékielnél, ki nem sokkal volt ifjabb Jerémiásnál, a judaizáló szellemet hoztuk fel a visiók magyarázatául, sokkal inkább tehetjük azt itt, mert a mi ott csak gyenge kezdet volt, itt már jórészt közeledett a megvalósuláshoz, sót befejezéshez. Egy Zakariás, Dárius Histaspes idejében sokkal nagyobb távolságban láthatta maga felett Jehovaht, mint egy Ezékiel a Chald hódítás korszakában. Dánielt is megtanítá Gábriel a látásra, (Dán. 8, 16) bár ő főként az álmok mestere volt, de nevezetesek apokalyptikus látomásai is. A többit mellőzve, lássuk azt a visiót, mely a 10-ik fejezetben van leirva, s különösen e fejezet első öt versét. (Jerem.) Ezékiel is említi a 3, 15 — 16-ban, hogy a Kéoár folyóvíz mellett hét napig ült álmélkodva a többi foglyok között, s akkor lett hozzá az Úr szava, és bár itt a hét napi álmélkodva ülés már némileg mesterséges eszköznek tekinthető a visió előidézésére, még is ez még nagyon távol áll a Dán. 10, 2—5-től. Ezek szerint Dániel három egész héten át sírásnak adta magát, húst nem evett, bort nem ivott, kenettel nem kente magát, és csak akkor jelenék meg néki a látás. És ez a »látás« is nem a lélekben véghez menő belső folyamat, nem a léleknek olyan állapota, melyben az, az álom és ébrenlét között, az Isteniség mélységes titkait vizsgálja; hanem ez valami olyan külsőleg megjelenő csodás jelenség, mitől a többiek megrettenve elfutnának, (7. v.) s így csak ő maga látja. Mennyivel más jelleműek az Ezékiel látásai. íme az a lélek, mely Ezékielt önként vivé az »ég és föld között,« Dánielnek csak ily nagy előkészületek után jelentett csodálatos látásokat. 7. §. Ihletés. Vissza tekintve az előbb elmondottakra, a következő eredményre jutunk. Az Isten önközlésének, s így a próféták elhivatásának is, legprimitívebb alakja, az álom a legrégibb prófétáknál szerepel, mint ilyen, a későbbiek ellene nem szólnak, de hallgatásukkal nagyon kis térre szorítják, végül ismét visszalép előbbeni jogaiba, nagyon közeli rokonságot árulva el a mágusok bölcseségével. Az álmot a visio szorította ki helyéből, s mikor az ismét egyenjogúvá lett vele, már akkor ez is hasonlított némileg a mágikus szemfényvesztéshez. Ugy látszik, hogy eleinte mind a kettő csak egyszeri ténykedésre hatalmazta fel a prófétát. Ezt ugyan így kimondva nem tanítják a próféták, de azért elég szilárd alappal bír ezen állításunk azon körülményben, hogy az álom s illetve visio mindig megjelöli a prófétai ténykedést is, melyre elhívja az illetőt, s a próféciák mindig ezen elhivás, vagy is felhatalmazás előre bocsátásával kezdődnek. És mivel a próféták a felhatalmazásnak más módjáról nem szólnak, mint ama kettőről, úgy kellene lenni, hogy minden profétia egy álom vagy visio leírásával kezdődjék, mert hiszen csak Ézsaiásnál és Jerémiásnál találjuk azt a felfogást, hogy a visio egyszer s mindenkorra szóló felhatalmazás, előttünk nem, s már Ezékielnél sem, s ő utána még kevésbbé. Azonban ha a prófétákat olvassuk, úgy találjuk, hogy a legtöbbször egyszerűen csak így kezdik próféciáikat: »Szóla az Úr és monda,« vagy pedig ezzel rekesztik be: »azt mondja az Úr« De mikor s hol mondá az Úr? Ezek a próféták tehát csak magukról prófétálnának ? Az nem lehet, hiszen tudjuk, mily rettenetes fenyegetésekkel illetik azokat, kik nem az Úr beszédét szólják, hanem minden hivatás nélkül prófétálnak. Ok maguk csak nem esnek ugyan abba a bűnbe, a mit másoknál oly keményen ostoroznak ? És ha csak üres hang, merő szólásforma volna ez a »Szóla az Úr!« és »Azt mondja az Úr!« nem tulajdonítanának neki olyan nagy nyomatékot, nem mondanák azt olyan mélyen érzett önérzettel, mint a hogyan tapasztalhatjuk. Az előadás komoly és erőteljes hangja bizonyítja, hogy az a próféta igazán és mélyen érezte, hogy igazat mond, mikor ama szavakat ajkaira veszi, s ha viszhangra talált, ha ellenséget szült beszéde, mindig azzal az öntudattal beszélt, hogy Isten akaratát hirdeti. Nem lehet másként, minthogy a próféták, ha talán szabatosan kifejezni mindnyájan nem tudták volna is, de bizonyára mélyen érezték mindnyájan, a mit az apostol mond : ^>az Isten emberei a Szent Lélek által indíttatva szólottak hajdan.« Ez az ihletés. Az álomban és a visióban is ugyanaz a Lélek indítja szólásra a prófétát, s az is csak ihlet, de annak alacsonyabb foka, tökéletlenebb formája. Ott egy nem normális állapotban van a lélek, mikor az Isten beszédét hallgatja, itt mintegy a próféta lelkében lakozik az Úrnak lelke, s az adja tudtára az Isten akaratát, és ennek átérzése a tekintélyt a hangban, a biztosságot a fellépésben. Ezért kezdi igy Jóel, ez egyik legrégibb próféta a maga profétiáját: »Az Úrnak szava ez, mely lett Jóel által.cc És mint egy megerősítő pecséttel, ezzel zárja be : »Mert én vagyok a Sionban lakó Úr!« Tökéletesen az a felfogás, mely szerint a próféta tisztán eszköz a Szent Lélek kezében. Az „Úrnak" szava ez Jóel által. A lélek által való elhívást kell értenünk Amós 7, 15, alatt is. Béthelben Jeroboám és Izráel ellen prófétált Ámós. Akkor Amásiás így szóla néki: »Te próféta, eredj el, fuss a Júda földére Béthelben pedig többé ne prófétálj« stb. Ámós előszőr tiltakozik a próféta név ellen, mert ő pásztor vala, s azután így szól: »És elhíva engem az Úr a barom mellől, és megparancsolá nékem az Úr: Eredj el, prófétálj az én népemnek az Izráelnek.« Igen jellemző aztán a hang, melylyel jövendölését kezdi a 16—ik versben: »Most azért halld meg az Úr beszédét!« Ez a történet elég világosan beszél. A szél, a hová akar fúni, fú. Az Úrnak Lelke, a kit el akar hívni, azt elhívja, s megtanítja az Isten akaratának ismeretére. Azt -emberektől nem lehet megtanulni. A próféta-iskolákból