Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-11-04 / 45. szám

zások ellenében. Kötelességünk e részben jó példát nyújtani és elfogadni. Mert példa segíti a jellem fejlődését, ez az emberiség valódi iskolája. Jóban és rosszban egyiránt. Kötelessége főkép a fogékony ifjú kornak, melynek körében kárhozatos pusztítást vihet végbe a rossz példa könnyen terjedő pestise. Kötelességünk meghallgatni és elfogadni a jó indulat tanácsadását; mert belőle a tapasztalás, az élet- és emberismeret hangja szól. A ki elfordul az emberektől, szeretetlenül és önzőleg magányába zárkózik : érzékenyen bűnhődik majd, ha kénytelen lesz tapasztalni, hogy ép úgy elfordultak tőle az emberek, élni és halni hagyják egyedül. Cicero részletes szabályokat is közöl az élet különféle viszonyaira, hogyan valósuljon bennük a deeorum. Hogv a játék és tréfa fűszere legyen a tisztességes vidámságnak, éltetője a szellem friseségének; de ne legyen iskolája a szerénytelenségnek. Hogy az ifjú kor testi és lelki ereje edzésében keresse munkáját; fékezze hevességét; őrizze józanságát; tisztelje az idősebbeket; hogy szerénységével tetszést szerezni iparkodjék; legyen ez a kor előkészület az élet későbbi feladatainak teljesítésére. Hogy az öreg tapasztalatával gyámölítsa az ifjúságot, bölcseségével vezesse a közügyeket; tartsa fenn higgadtságát az örömben, tetterejét az üdvös munkában. Hogy a hivatalnokok lelkiismeretesen viseljék tisztjüket; kiérdemeljék a polgárok bizalmát, s a mit becsületességükre bíztak, elvégezzék. Hogy ne tegyünk semmit, a minek elfogadható okát nem tudjuk adni; megválaszszuk, mi való minden helyzethez, minden körülményhez. Hogy jártunkban-keltünkben, evés és szórakozás közben, beszédünkben és tekintetünkben, nyugalomban és mozdulatunkban mindig ügyeljünk arra, a mit a józan aesthetikus tőlünk megkövetel. Még az életfoglalkozásokat is megvizsgálja, melyikben van és melyikben nincsen decorum. Abban egyetértünk vele, hogy olyan foglalkozást, a mely az embertársak kárán táplálkozik, vagy az emberi méltóságot lealázzá, el kell ítélnünk. De egyebekben örömmel láthatjuk, hogy a class. iró felfogását, a ki a kézművesek mesterségében már nem talál decorumot, meghaladtuk. A munka tisztesség : ez az imádságunk, ez az első kötelességünk. Az egyik dolgozik szellemével, a másik testi erejével. S az a durva kezű napszámos, a ki napi munkával keresi kenyerét, bizonyosan több ember, mint az az elegáns gavallér, a ki bíborban született, de nem egyéb, mint utcataposó. Az első társadalmi bajunk úgyis abban van, hogy nem tudunk menekülni a múltnak egyikmásik penészes hagyományától. Ott van az a fiatal Unió, mely a munkát irta fel zászlójára, óriási léptekben előzi meg világrészünket, pedig évezredekről szólnak már hagyományaink. Csak akkor lesz igazi haladás, ha a műveltség és munkásság mellett más érdemet el nem ismerünk, ha a társadalom heréinek tartjuk mindazokat, kik egyedüli dolguknak tartják a dologtalanságot. A társadalomnak minden rendű munkásra szüksége van. Egyes ember nem felelhet meg az élet mindennemű igényeinek. Egymásra fagyunk utalva, s a munka közössége kapcsol össze mindannyiunkat egy gépezet szövedékébe. Munkások vagyunk egytől-egyig, s csak abban engedhető meg rangfokozat, hogy ki végez terhesebb, magasztosabb kötelességet, ki mozdítja elő működésével jobban az emberi és polgári érdekeket. A mi fogalmaink szerint tehát a munka csak akkor nem tisztességes, ha az emberi természetet lealacsonyítja, vagy más kárán élősködik. Egyébként a munka kérdésében decorum és indecorum megkülönböztetést nem ismerünk. Ezekben foglaltam össze Cicero gondolatait arról, hogy miben áll a temperantia, miképen képezi alapját a moderatiónak, s miképen valósul általa a decorum: az emberi méltóság külső megnyilatkozása. Lázár István. Csurgó. T A R C A. A próféták tanúságtétele hivatásukról és adományaikról. (Folytatás.) Eiiiivatás. 5. §. Álom. A jövendőmondásnak legrégibb formája az álomfejtés. A primitív népek s emberek életében igen nagy szerepet játszik ez még ma is. Tudjuk, min alapszik. Á gyermek ember azt a tüneményt, mit álomnak, vagy álomlátásnak nevezünk, megmagyarázni nem tudja, okát nem ismeri, és így, mint minden, előtte ismeretlen ok által előidézett tüneményt, úgy ezt is közvetlenül az Istenre viszi vissza. Tudjuk pedig magunkról, hogy az álom oly szeszélyes, néha bohókás jeleneteket tár fel előttünk, melyek megszégyenítik a legmerészebb fantáziát is. No már ha ezeket a furcsa, érthetetlen dolgokat az Isten mutatja nékünk, úgy ezzel bizonyosan tudtunkra akar adni valamit. Ezeknek valami értelmök van. Ha egy álomlátás után valami szokatlan dolog történt az emberrel, nem késett az mindjárt — ha nem is épen ok-okozati, de mégis a legszorosabb kapcsolatba hozni álmával, mint ezt ma is látjuk a mai utólagos álomfejtőknél: »megálmodtam én ezt!« Ebből állott elő egy csomó tapasztalat, mely aztán arra bátorított némelyeket, hogy az álmok jelentését előre megmondják. Később már nem csak egyes bekövetkezendő eseményeket jelentett az álom, hanem az egész életre kihatott néha. Tudjuk, hogy az amerikai indián úgy álmodja meg, hogy miféle állatot fogjon talizmánnak, melynek oltalma alá helyezze magát egész életén keresztül. így nem lehetetlen, hogy álom jelöljön ki valaki számára hivatást is. A mit így általában elmondottunk, áll a zsidókra is. Közöttük is voltak álomfejtők. József, Dániel stb., s Jákób álma a 1. Móz. 32, 24—29-ben nagyon hasonlít az indián talizmánt kijelölő álmához. Ezeket tudva, nem csodálkozhatunk, ha az álmot úgy is látjuk szerepelni, mint a próféták elhivatásának egyik formáját, vagy jobban mondva eszközét. S valóban van említés az ó-testamentumban arról, hogy némely próféta álmában nyerte elhivatását. Ha ezt egyszerűen mesének tartanok, vagy szószerint vennők, hogy Isten valósággal érzékelhetőleg szólott az illetőknek álmukban; mind a két esetben erősen tévednénk. Mint mesét elvetni, mielőtt megvizsgálnánk lélektani s vallástani alapját s lehetőségét, vétkes felületesség és elhamarkodás volna. Az álomról való mai felfogás pedig arra ösztönöz, hogy ne vegyük szószerint, hanem valami alapos magyarázatát keressük a dolognak. Ezt pedig megtalálhatjuk Izráel népének a Jehovahról való felfogásában s az emberi lélek természetében. Egyiknek kifejtése sem ide tartozik, tehát csak röviden mind a kettőről. Jehovah minden tulajdonságai között legfőbb a tökéletes szentség, tisztaság. Jelképe a tűz; égő csipkebokorban jelent meg Mózesnek, lángoló tűzoszlop fényességében vezette a maga választott népét, és gyarló, bűnös ember őt, a tökéletes szentséget meg