Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-10-28 / 44. szám

merve; Reusck, a tudós kutató a dogmatika-morális, Írásmagyarázat és katekhetika tanára; Langen az egyháztörténet és segédtudományainak tanára, végül Birlinger a liturgiának s a többi ide vágó gyakorlati dolgoknak előadója. E férfiak előadásmódja amellett tesz bizonyságot, hogy az ó-katholicismus a vallásos lelkiismeretben gyökredzik, s keletkezését tekintve korántsem mondható némely akadémikusok egyháztörténeti protestátiójának, a minek még némely elfogult prot. körök is tartják az ó-kath. mozgalmat. Valóban tisztelet ily lelkiismereti reactiónak, oly vallásos-erkölcsi érzületnek s ker. hűségnek és szabadságnak Rómának mindent lebilincselő hierarchiai tekintélyével szemben ! Mennyire különbözik a férfiak katholicismusa a dogmatikai vatikanismustól s a politikai ultrainontanismustól! Elénk bizonyságot tesz amellett, hogy a katholicismus még nem mindig viseli magán a jezuitismus bélyegét, s csakis a római egyház az, mely mindnyájunk szerető atyja helyére a vatikáni „szentséges átyát" J. Krisztus helyére annak anyját, s a szent lélek helyére az egyházat s annak hierarchiáját helyezte, s a hol a valódi katholicismusnak, az igazi traditió elvének utolsó nyoma is eltűnt. Beyschlag finom vonásokkal ecseteli a római s az ó-kathol. egyház közötti mélyreható különbséget, de a közönyösségnek egynémely indokait is, a melyekkel e mozgalom még prot. részről is találkozik. Az ó-kath. theologusok tudományossága íőleg az Írásmagyarázati s történeti theologia terén valóban követésre méltó. Az írás náluk is a ker. vallásos-erkölcsi igazságok legfőbb normája és forrása, s e téren Reuscli és Langen ó- és új-szövetségi tanulmányai eléggé ismeretesek. »Bevezetéseiket« prot. theologus is tanulmányozhatja, s a római theologusoknak scholastikus apparátusának semmi nyoma. A római casuistikus ethika s annak jezsuita elferdítése számára nincs ott hely, s Gury és mások casuistikáit teljesen kiszorította Sailer, IVessenberg és Hirscher valóban evangy. ethikai szelleme. A ó-kath. theol. studiumot a bonni fakultáson az 1887. megnyilt s prot. fillérekkel is segélyezett ama konviktus mozdítja elő, a melyre az előirányzott évi 6000 márkányi államsegély a porosz képviselőház által törölve lett. A képviselőháznak eme felekezeti szűkkeblűsége gazdagon kárpótolva lőn egy ó-kath. nőnek 60 ezer márkát tevő alapítványa által. Az ó-kath. theologusok benső viszonyban élnek a prot. komilitónokkal vagy a többi fakultások hallgatóival, míg a római theologusok maguk között tósztoznak a pápára s a Vatikánban hangzanak vissza a salamanderek. Áz ó-kath. theologusok jó hazafiak, a kiknél az ultramontanismus s a patriotismus közötti Syllabus-féle ellentétről szó sem lehet, s teljes tudatában vannak annak, mily nehéz harcot kell egykor megharcolniok a pápával, az egyházzal, s az állammal szemben. Az ó-kath. mozgalomnak emez ideális evangy. irányát s egészséges egyházi-vallásos életét mutatja a Heidelbergben szept. 1—4. napjain tartott (9-ik) ó-kath. kongresszus is. Ez alkalommal a derék müncheni Gatzenmaier az ősz Döllingerről értekezett, kiemelvén azt, hogy e híres történész soha sem volt ultramontán, soha a jezsuitáknak uszályhordozója vagy a protestánsok ellensége, mi mellett birálatilag csak azt jegyezzük meg, hogy nagy különbség van a reformáció történetének vagy a „Kire he u. Kir elten" egyházirója s a mai Pöllinger között, ki ma Luther művében az isteni gondviselésnek kiváló ténykedését látja, s az egyes egyházfelekezeteknek charismatikus működését az Isten országára nézve előnyösnek és üdvösnek tartja. Egy másik szónok az ó-katholikusokat a modern eszmevilág követőinek, jó hazafiaknak s türelmes keresztyéneknek tüntette íöl: mind olyan dolgok, a melyek a mai romanismussal homlokegyenest ellenkeznek. Schulte a reformmozgalom benső viszonyait ecsetelte, mely mozgalomnak íőtörekvése a gyülekezeti élet megteremtése s nem az 1870. dogma elleni tudományos theol. oppositió hívta ki annyira az ultramontánok ádáz gyűlöletét. Róma rettenetes haragja élő bizonyság az ó-katholicismus életrevalósága mellett, mert egy haldokló egyházra a római sereg soha sem haragudnék, mi mellett az egyesek s a gyülekezetek páratlan áldozatkészsége is bizonyít a mellett, hogy itt egy szép jövővel és eszményi ker. hivatással biró kath. egyházi reformmozgalommal van dolgunk. Az ó-kath. sajtó s az ó-kath. szellemű népirodalom fejlesztésének ügyében egy ó-kath. egylet keletkezett, a mi hasonlóan élénk egyházi érdeklődésről tesz bizonyságot. A jövő kongresszusnak helyéül Köln városa tüzetett ki, s a püspök azzal bízatott meg, hogy Németalföld és Svájc püspökeivel érintkezésbe lépjen a jövő kongresszuson való egyesült megjelenés céljából. Érdekes párhuzamot vont Renikens püspök, az egyháztörténetnek egykori boroszlói tanára egyik nyilvános ülésen IX. Pius és XIV. Lajos között, a melynek főbb gondolatait Beyschlag kék füzetei után ide igtatjuk. Mindketten — úgymond Reinkens — igen hiányos nevelésben részesültek. Anno 1868 arról biztosította a püspököt a kúria egyik előkelő tagja, hogy a pápa 20 év óta még csak meg sem kisértette valamely könyvnek tanulmányozását, s e hiú embernek a theologiában való járatlansága köztudomású dolog. Ugy Pius, mint Lajos a jezsuiták s a vallást és a politikát összezavaró rendszerűk uralma alatt állott, s mindkettő a közvéleményt hajhászta, a melynek egyes hízelgőik az igazság rovására adtak kifejezést. Mindkettő gyönyörködött a személyiséget dicsőítő tüntetésekben s költséges hódolat bemutatásban, mely öntetszelgésben teljesen eltűnt mindkettőnek személyes gyarlósága ; s végül mindkettő a szent szűznek inspirátiójára alapította a maga tökéletlenségeit. A következmény az volt, hogy mindkettő ragaszkodott az absolitismushoz s az alattvalók vak engedelmességéhez, s a legszélsőbb türelmetlenségben kulminált az ő ideáljuk, úgy hogy a „l'état c'est moiu

teljesen megfelel ama hiú Pius-féle szózatnak : „a traditió én vagyok." Az egyik az összes francia lakosok és birtokok, a másik az egész világ mindenható urának tartotta magát. Mindkettő nyílt ellentétben állott az igazsággal. Három esetben tudtára adatott Piusnak a 8—ik parancsolat notorius áthágása, s míg Lajos az államot, addig Pius az egyházat aláásta és megrontotta. Végül Schulte XIII. Leo Pápa személyét, világnézetét és ismeretes egyházpolitikai törekvéseit ismertette annak encylikái alapján, mely ismertetésben élénk szinekkel festette »békepápának« sokak által félreismert békepolitikáját.« Mi más a kongresszus, mint a Windthorst befolyása alatt álló freiburgi egyet. kath. értekezlet, hol a pápa világi hatalmának visszaállítása, az olasz kormánynak állítólagos erőszakoskodása s az iskoláknak szigorúan felekezeti, rendi jellege képezte a megvitatás tárgyát. Pedig a pápa világi uralmáról többé szó sem lehet, mert magok a római lapok is azzal üdvözölték legújabban az ifjú német császárt, hogy Róma csak Olaszországé lehet s a pápa átkainak többé nincs helye a modern korszellemben. A mi az ó-katholicismusnak benső szervezetét illeti, itt a gyülekezet elve keresztül van víve, s nála sem állami egyházról, sem pedig sektáról szó