Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-10-21 / 43. szám

választ, hanem a választásra nézve intézkedik t. i. azt elrendeli, a szavazatok beadásának határidejét kitűzi stb.; ez tehát bármi erőltetéssel nem foglalja magában a konventi tagoknak az egyházkerületi gyűlés által közvetlenül megejthető választását, miként ez a püspök, főgondnok, tanáesbirák, jegyzők előállításánál gyakorlatba vétetni mindeddig meg sem kiséreltetett. Aki ezt nem értené, olvassa tovább ezt a pontot: »levéltárnokot, ügyvédet, számvevőt s minden más egyházkerületi hivatalnokot választ" azonnal megnyeri a pont világos és elmagyarázhatlan értelmét, s fajdalmasan, sőt méltó haraggal győződik meg arról, hogy a konventi tagok egyházkerületi választásának erőltetésébe, midőn a megtörtént szavazásból láthatólag a békés-bánáti esperes és képkiselők is odaengedik magukat, a zsinati törvények világos pontján akarva követnek el sérelmet; mert azt senki nem teheti fel, hogy 0I3' értelmes fők az igen egyszerű szövegezést valóban nem értenék; de hát ez nálunk nem is rendkívüli akkor, midőn azon pontot, még a szövegező főjegyző Tóth Sámuel úr sem érti úgy, mint a törvénykönyvben, az ő tollából kifolyva fekszik, mert különben az elmagyarázáson alapuló kérdés eldöntésénél nem szavazna s épen arra, aminek a törvény határozottan ellene mond. Törvénysértés, a törvény őréül választott hatóság kebelében! Bizony, bizony ... »rothad Dániában !« Távol legyen tőlem, hogy az egyházkerületünkön történt szenvedélyes vitát, azon magyar gyönyörért történőnek tartsam, melyet a pártok nagy és kis férfiai éreznek mindenkor, ha jó vagy rosz elveiknek diadalt szerezve, egymást megverhetik. Ez csak szomorú nyilatkozása lehet a sokkal mélyebben fekvő és sokkal szomorúbb oknak. Annyi bizonyos, hogy pártok léteznek, s működésük nagy tevékenységre mutat, de egyszersmind önmagukkal ellenkezést is bizonyít, Istenben épülést azonban épen nem. Egyszer az egyik párt az unitáriusok prot. irodalmi társulatból kizárásával ejt csorbát a szabadelvűségen; másszor az ellenpárt üti vissza a tromfot, a presbyteriumok törvényadta jogainak megcsonkításával mélyen sértvén az ev. ref. egyház legszélesebb, a nagy alkotó elem, a súlyos terheket legérzékenyebben hordozó nép érdekét. Nem boncolgatom a személyekben rejlő indokokat, hanem rámutatok az intézményünkben gyökeredző anomalis helyzetre, mely et mi egyházkerületünk nagy, népes és gazdag, s ezzel ellentétben kis néptelen és szegény egyházakbél álló egyházmegyékből alakults ágában rejlik. Amazok lefoglalni szeretnek maguknak a hegemóniát, lélekszám többségüknél fogva; emezek nem maguknak visszafoglalni, hanem történeti jog és az önfentartás súlyos terhei viselésénél fogva megfelelő befolyásukat, mely egyszersmind még mindig irott jog is, követelik elismertetni, s gyakorlásáról lemondani nem akarnak. Es nem azért, mivel az isteni intézkedés itt mutatta ki lakásomat, ez utóbbiaknak adom a jogosultságot, mert valóban az a küzdelem, melyet a prot. egyház ez egyedei, ezen apró, néptelen és vagyontalan egyházak a létért, s az ezzel egybefüggő felvilágosodási és nemzeti érdekekért folytatnak, e korban, midőn a munkásság minden produktuma annyi oldalról igénybevéve van, sőt kizsákmányoltatik : erőt meghaladó ; s a legkezdetlegesebb jog-érzék is elismerheti azt, a mely különben természetes is, hogy a kitől több kéretik, több is adassék annak. E nép pedig, miként az adakozó özvegy két fillérével többet ad, mert mindenét adja magyar ref. egyházáért ! Tudom, hogy a másik fél nem adja fel, már hosszú idő óta elfoglalva tartott álláspontját, a lélekszámtöbbség követelte tulnyomóságot, mert ha azt tenni akarná tekintené a nehéz teherviselés méltányosságát, s nem sértené oly szembeszökőleg az ezt elismerő törvényt. Nincs, nem lehet más hátra, ha az anomalis helyzetből kibontakozni akarunk, mint az, amire már a hetvenes években is mutatva volt; hogy egymáselleni magasabb indok nélküli küzdelmünkkel ne rontsuk a közügyet, az egyház komoly célzatát.... oszoljék fel egyházkei illetünk egymással heterogen, egymástól elválva homogén alkotó elemeire, s mint két külön egyházkeiület töltse be mindenik mis zs sióját, pái toskodás helyett egyakai áttal. Nem kétségeskedem aziránt, hogy miként a hetvenes években ezen eszme felvetőjét, úgy most vereséggel fogjak illetni megújítóját is azok, kik uralkodni vágynak, mert kit ez a szenvedély megkapott, az azt m-inél tagabb körben akarja gyakorolni, s az erőtleneken az mindig könnyebben sikerül; de hát én is azt mondom: »üss, csak hallgass meg!« Nem szenvedély szól belőlem, s nem is örömmel térek el a közmondásadta bölcs tanácstól »hallgatni arany«; de egyházkerületünk viszonyainak birálatos vizsgálata ez érdemben, szólani kényszerített. A rövidebben érintett tárgyak közül jövőre eléggé fontosnak kínálkozik a ,,lelkészi szolgálatok díjazásának egyöntetű, s az egész egyházkerületre érvényes megszabása mert ez a nagy terjedelmű egyházkerületre nézve alig látszik lehetségesnek, vagy legalabb könnyen keresztülvihetőnek az eddig gyakorlatban volt díjazások, s a viszonyok különbözősége miatt is. Az 1859-ik évben 138. sz. a. az egyházkerület alkotott ugyan már ily átalános díjszabályzatot; de az több tekintetben hiányos, s a megszokott gyakorlattól eltérő levén, úgy látszik nem jött mindenütt alkalmazásba, s nemcsak a nagyobb, hanem a kisebb díjazás is meghagyatott, vagy egyes hivatalviselők által az alkalmakhoz képest különböző felfogással, különbözőleg szabatott meg. Valóban szükséges a különböző viszonyok közt élő egyházmegyéket nemcsak megkérdezni, hanem tőlük a területökön létező díjazások statisztikáját, sőt mindeniktől egy előlegesen alkotandó díjazási tervjavaslatot is bekérni, mert a helyi viszonyok csak általok s így ismerhetők meg; s azok tudják, mily különbség van például az oly temetési beszédek között, melyek oly helyeken tartatnak, hol a beszédes temetés mindennapi, úgy szólván átalános és chablonszerű; s az olyan között, mely oly helyeken tartatik, hol a beszéddel végzett temetés ritka és csak kiváló egyének végtisztességtételénél, s igen ünnepélyesen alkalmaztatik. Különösen hangzik a misszió-ügy tárgyalásánál, hogy Nagy-Bánya csak azon esetben hozatik ajánlatba misszió-kör központjául a kitett összeggel, ha a községnek átengedett iskoláját ismét felekezetivé teszi. Ez talán közlő által nincs jól értve ? mert Nagy-Bányán van községi, de van ref. felekezeti iskola is, s csak a tekintélyes iskolaépület adatott bérbe a városnak községi iskolául; legalabb a n.-bányai egyházmegye közgyűlésén így tárgyaltatott. De ha amúgy volna is a dolog.... mi összefüggése van a N.-Bányaköri missziónak a N.-Bányán levő községi, vagy felekezeti iskolával ? hiszen a misszió nem N.-Bánya részére, hanem a vidéken elszórt ref. vallású magyarok összeszedése, s a ref. egyházhoz szorosabban kapcsolása végett szerveztetik és tartatik fenn ; s ha N.-Bánya egyházi hatósága csakugyan elkövette volna is azt a vétséget, hogy iskoláját közös iskolába olvasztotta, melyhez csakugyan közel áll s mely nem első tett az ilyen magukat intelligens embereknek tartó urak által kormányozott egyházak renitentiája sorozatában: még akkor is, s még akkor talán inkább fel kellene állítani a missziót ott, vagy Felső-Bányán, mivel ekkor még N.-Bányának is van szüksége rá, hogy visszatereltessék