Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-10-14 / 42. szám

ránk. Tagadhatatlan, hogy amazok gondolkodása igen plauzibilis, s igen sokan lépre is mennek, de a kikben ezzel szemben buzgóságot és csökönyös ragaszkodást látok egy a protestantizmus hajnalán keletkezett intézményhez, azt nem vagyok hajlandó a többiekkel felekezeti okvetetlenkedés nevével illetni, hanem igenis látom abban az idők jelét, látom azt a csendesen megindult reakció hatását, mely minden fenhangon hirdetett türelmesség dacára a kultur-harc mezejére kezdi terelgetni az egymással szemben álló felekezeteket. Azok, kik a besztercebányai gimnázium megmentésére vállalkoztak, nem egyszer vetették már fel a kérdést, mi érdek és döntő körülmény szól annak fentartása mellett ? Feleletül nyerték a protestáns érdeket és a mi evvel jár, a magyar nemzeti kultura érdekét. Az intézet fennállása mellett szól a protestáns érdek, mely magával hozta az ellenkező áramlatok szűkebb mederbe szorítását, s egyszersmind evvel egyidejűleg forrást hagy nyitva arra, hogy a Besztercebánya városi és távolabbi megyékből való protestáns szülők gyermekei szűkös vagyoni helyzetök mellett is hitök szellemében és a tudományokra neveltessenek; fennállása mellett szól a magyar nemzeti kultura érdeke, mely ez intézet falain belől ép oly jogot és érvényt nyert a különben tót ajkú gyermekek között, mint bárhol a hazában. Csakhogy miként valósítható .meg e két érdek, e két cél ? ez a folyton megujúló kérdés. Államsegélyre itt a helyi körülmények miatt nem számíthatni, maga a város, mint patrónus már évek óta nyújt segélyt az evang. gimnáziumnak a kir. kath. főgimnáziumra tett beruházások összegének megfelelő kamat fejében; az egyház, mérsékelt anyagi viszonyai mellett, jövedelmét jelentékeny részben évről-évre kénytelen elemi fiú- és leány iskolája fenntartására és személyi járandóságokra fordítani. Nincs más út, mint a még rendelkezésre álló módok közt választani, s ha egyelőre nem is oly gyors, de talán több év alatt bizonyos művelettel eloszlatni a bizonytalanság lidérc nyomásait, mely hova-tovább csak kétesen nehezedhetik egy jobb sorsra érdemes ügyre. Nem volna talán megvetendő az eszme, mit hasonló esetben valaki az aszódi gimnázium ügyében javasolt, t. i. az egyházmegye híveire kivetett krajcáros pótlék, s az egyházfelügyelők, papok és tanítókra kirótt %-os adó. Persze a gondolatot népszerűsíteni kellene, az az meggyőzni mindenkit a közérdek szükségéről. Ez a mód a zóíyornmegyei esperességben jelentékeny összeget hozna be évenként. Fel lehetett volna vetni az október hónapban tartott bányakerületi közgyűlésen a gimnázium segélyezésének kérdését már csak azon alapon is, mert a gimnázium kerületi jelleggel biró evang. tanintézet. Ha csak 200 forint segély szavaztatnék meg évenként, míg a szügség kivánja, sokat lehetne lendíteni az ügyön. Ezek megkísérlése mellett és után gyakorlatba vehetők lennének a társadalom önkéntes megadóztatásának szokott formái. Alkalmas időben rendezendő concertek, táncestély, felolvasás, műkedvelői előadás stb. Itt egészen járt úton történik a haladás, de kellő tapintat és okszerű vezetés mellett nem marad ki a siker. De mindenekfelett rendezni kell a tandíj felemelésének kérdését, a jelengi 12 frt évi tandíjat legalább 15 frtra emelvén. A jótékonyság áldásait e mellett is áraszthatná növendékeire a gimnázium alumniumával, mely 10,000 forint alaptőkével rendelkezvén, évenként 25 — 30 szegény tanulót lát el ebéddel részint teljesen díjtalanul, részint csekély 20 frt illetékért. S végül a szükség mindig megfogja adni a tisztességes formákat a kritikus helyzetben; csak legyenek arra való, derék, önzetlen férfiak, kik az ügy s cél pihenést nem ismerő tudatától át legyenek hatva. Az eddigi eredmény már is több reményt nyújt a sikerre; a megindult mozgalom hullámai arra engednek következtetni, hogy nem pillanatig felcsillanó szalmalánggal állunk szemben, hanem egy magát teljes készülettel felszerelt organizmussal, mely további nehéz munkájában kötelességének fogja ismerni előhaladtával új és új ösvényeket verni. Ne feledjük azt soha sem, hogy egy protestáns intézmény diadalra jutása soha sem csak lokális jellegű, de annak kihatása egyetemes, avagy ellenkezőleg egy-egy protestáns elvnek bukása nem csak az illető egyházközség romlása, hanem az egész hazai protestantizmus gyengülése. Kívánatos volna tehát, hogy protestáns hitfeleink kibontakozzanak az izoláltság szűk köréből, s egyetemes, compact erők vállvetett munkájával tömörüljenek akkor, midőn egyegy, a protestantismus szolgálatában álló intézmény megtartásáról, megmentéséről van szó. A ki az eszmék közérzetétől át van hatva, tudni fogja kötelességét. Besztercebánya. Dr. Major Károly. TÁRCA. % A classicus olvasmányok kezelése. Cic. De OíT. I. 18—26 §. A fortitudo erénye. Az erkölcsi jónak, melyből kiindulva sorolja el Cicero az emberi élet kötelességeit, egyik irányát, vagyis az egyik erényt, melyben az erkölcsi megvalósul, fortitudonak nevezi. A névnek alapját fortis képezi, a mely erőset jelent. s Erősnek lehetne nevezni azt az állatot is, mely természetes hatalmával ura megtámadójára rohan; vagy a mely a régiek harcaiban fegyvereseket hordozott hátán, azokat saját fegyverével, orrmányával segítette és letiport mindent, a mi eléje került; vagy azt az oroszlánt, a mely zsákmányát fogai közé ragadva utolérhetetlen gyorsasággal száguld, és hangjával rémítgeti a forráshoz siető vadakat. Talán lehetne erősnek nevezni azt a rablót is, a ki másod magával egész karavánt megtámad és kirabol; azt a Catilinát is, ki felforgató terveiben gátat nem ismert, ki egymaga fegyvertelen jelent meg a senatus ülésén, a hol az ő megfékezésén tanakodtak. De mi e nevezet alatt Ciceróval lelki tulajdonságot értünk, a lélek erejét, tehát erényt, melynek tárgya csak jó, csak nemes lehet. A fennkölt lélek ereje ez, mely a köznapiságon felülemelkedik, és célja megvalósításában akadályoktól vissza nem ijed. Fő tulajdonsága a férfinak, a mint az ellentétét Cic. asszonyiasságnak is nevezi. Ezt a lelki tulajdonságot becsülték és dicsőitették legjobban már az ó-kor bölcselői. De csak akkor, mikor az igazságossággal állott kapcsolatban. »Nihil honestum esse potest, quod justitia vacat.« Már a stoikusok imigyen határozták meg : »oly erény ez, mely az igazságért harcol.« Különösen két irányban nyilatkozik; 1. A lélek erejével magasabb célokért legyőzünk minden akadályt, kiállunk minden veszélyt. 2. Az emberi akarat uralkodik az indulatokon, szenvedélyeken, vagyis az ember legyőzi önmagát. Minden vágyakozás, melyben a nemes tett rugója az emberi érdem vagy jutalom keresése, megfosztja a lelket függetlenségétől, a mi pedig fő sajátsága a fortitudonak. Nem volna összeegyeztethető, hogy a »fortís« nevet viselje olyan ember, a kit bár a félelem nem tud megingatni, de magával ragad a külső javak hajhászása. S így