Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1888 (31. évfolyam, 1-53. szám)

1888-10-14 / 42. szám

a míg egyrészt méltóságot és gáncstalan becsülést szerez, másrészt az önuralom által egy más erényt, a temperantiát is megvalósítja. Egyik iránya tehát az az érzelmi -felmagasztosultság, melyhez nem ér fel az érdek gondolata. Termi pedig az a meggyőződés, hogy valódi jó csak az erkölcsös, csak az erényes lehet. Nehézség és veszélyek adnak külső alkalmat az erény gyakorlására. Az első vagy olyan baj, a melyet el kell viselnünk, vagy erőmegfeszítés, melylyel helyt kell állanunk. A veszély vagy közös vagy magános veszély, és fenyegetheti életünket vagyonunkat vagy becsületünket. A nehézség nem úgy hat a lélekre, mint a veszélyes ; amaz a nyomáshoz, ez hirtelen csapáshoz hasonlít. Hogy amazt kiálljuk, talán kevesbé megfeszített, de tartós ellenállásra van szükség ; hogy a csapást elhárítsuk, talán kevesebb ideig tartó, de heves és gyors erő kifejtés az alkalmas eszköz. A kinek lelke az előbbi ellenállásra alkalmas, lehet türelmes beteg, fáradhatatlan munkás, megvesztegethetetlen biró ; a ki ezt a gyorsabb erőkifejtést megbírja, otthon érzi magát a véletlen akadályok előtt, vitézül állja meg helyét az ütközetekben. A ki e kettőt egyesíti annak lesz a szó teljes értelmében lelki ereje. Két gondolat segíthet bennünket arra, hogy a nehezet, a fáradságosat elviseljük. i. Hogy a fáradalmak, erőmegfeszítések nem emberfölöttiek. Ez a gondolat — úgy látszik — inkább a fáradalom természetétől függ; attól a benyomástól, melyet a fájdalom nagysága, a munka terhe, a veszély visszariasztó volta a gyöngeségre hajlandó emberi lélekre gyakorol. De részben tőlünk is függ, a mennyiben képesek vagyunk a benyomást saját felfogásunkkal kapcsolatba líozni s így gyöngíteni. S ez sikerül azon gondolat által, mely fáradságot, szenvedést, veszedelmet kisebbnek tüntet föl, mint a milyennek azt az emberek általában tekinteni szokták. Vagyis azon gondolat által, mely vagy az emberi lelket általában, vagjr minden egyesnek lelkét oly nagynak tünteti föl, hogy előtte nincs legyőzhetetlen, nincs elviselhetetlen; és a mely fensőbb javakat biztosít nekünk, hogy sem a veszély azokat megsemmisítéssel vagy megrontással fenyegethetné. Tapasztalás bizonyítja, hogy ha e gondolat megerősödik a lélekben, az embert bátrabbá, türelmesebbé teszi; azok tapasztalása, a kik valaha szükségben vagy veszélyben voltak, de megőriztek annyi lélekjelenlétet, hogy magukat gondolataikkal bátoríthatták, vigasztalhatták. Egy tekintet azon férfiakra, kik előttünk sokat, sőt többet szenvedtek minálunk; egy tekintet emberi méltóságunkra és a józan gondolkodás, a józan cselekvés hasznaira ; egy tekintet talán kiemelkedő állásunkra, azon értelmi és erkölcsi íelsőbbségre, melyet mások nekünk tulajdonítanak: mindez nagyon alkalmas arra, hogy a szenvedő panaszát megszakítsa, a fáradt elégedetlenkedő hangját elnyomja, a félénknek reszkető térdeit megacélozza. Ezek a gondolatok a veszély, a terhes munka idején fölemelik, megfeszítik a lelket; de csak egy időre. Tartós állapotba nem mennek át. Hogy az erőnek szívóssága is legyen egy másik gondolatnak, sőt meggyőződésnek is hozzá kell járulni. Azon stoikusok gondolata ez, kik a boldogságot és boldogtalanságot az erény, a lelki tökéletesség szerint mérlegelték. A véletlen szerencsétlenség szerintük csak a testet érinti, az emberi valóhoz nem férkőzik. Az emberi természet egyik gyöngesége, hogy könnyen csügged és a kellemetlen helyzetet hajlandó állandónak tartani. Ki ezt a képzelődést legyőzi, az a bajnak élét megtörte. A baj érzetét meg nem szün -teti ugyan, de azt megteheti, hogy mivel az ember a boldogság el nem rabolható magvát fedezte föl önmagában, nyugodtan néz a jövő elé, összes erejét arra irányozza, hogy a fájdalomnak és félelemnek ellenáljon. Ez a főgondolat, melyet az erős lelkű emberben megtalálunk, hogy 2. erkölcsi értékű dolog, ha az ember szenved, ha magát jó ügyért veszélyeknek kiteszi. E gondolat a stoa alapelveivel szorosan összefügg. A ki hiszi, hogy az erény jó, hinnie kell azt is, hogy minden alkalom az erény gyakorlására alkalom az erkölcsi érték szerzésére. Es ha a fájdalom SZÍVÓS elviselését, a rettenthetetlenséget a veszélyben erénynek ismeri : akkor ama kellemetlen érzésbe, a mely önkénytelen együtt jár a veszélylyel, azon öröm vegyül, hogy az erény meg van bennünk, hogy azt gyakorolhatjuk. Ez az öröm a leghatalmasabb erősítő szer, mely visszafelé is hat, a mennyiben az erényt, melyből támad, növeli és tevékenynyé teszi. Segít ebben a kötelesség gondolata is, ha a baj, a mit szenvedünk, a veszély, a minek ki vagyunk téve, másokra, vagy épen az emberiségre, a társadalomra haszonnal jár. De ez nincs meg minden esetben ; mert sok bajt, veszélyt all ki az ember látszólag minden jó következmény nélkül. Egyetlen bátorítás, a szenvedőnek egyetlen vigasztalása tehát, hogy férfiúhoz illően, nemesen viselte magát. 2. A lelki erő meg van tehát, a lélekben : az emberi méltóság érzete; helyes méltatása a javaknak, miket feláldozunk, az eshetőségeknek, melyeknek ki vagyunk téve; az a meggyőződés, hogy az állhatatosság és lelki erő erkölcsös tulajdonság s az erénynek magában van az érdeme és jutalma, Horatius szavai szerint is : (Carm. III. 2.) »Non sumit aut ponit secures arb'itrio popularis aurae«; a buzgalom a közjóért, az odaadó fáradozás hivatásunk körében és végre bizalom és remény az Istenben. Megteremhet minden életállapotban, szobában és harctéren egyaránt; de legkivált a nyilvános élet az, melyen nagy embereket nevel. Midőn valamely szent eszméért ezernyi ember tűri a martir halált és az erény birtokához csekélynek, semminek tartja a testi élet birtokát; midőn nagy szellemek fennhangon hirdetik az igazságot, s amit igaznak megismerve vallottak, attól semmi akadály, semmi érdek őket el nem tántorítja; midőn magasztos célért lelkesülnek az emberiség érdekében, s félreismertetve is, gáncsoltatva is, a jelen siker reménye nélkül is küzdenek, magvat hintenek, mely csak századok után termi meg az érett gyümölcsöt: ez a legfenségesebb értelemben vett fortitudo. Tehát a harminc nemesnek erénye : »vagy visszavívja ős hazánk szabadságát karunk, vagy érte küzdve hű felek egyért s együtt halunk«; tehát »mikor ötszáz bizony dalolva ment lángsirba velszi bárd, de egy sem tudta mondani, hogy éljen Eduárd« ; annak a Körösi Csornának az erénye, a ki majd minden segédeszköz nélkül Indiába utazik, a tibeti nyelvet megtanulja, 15 foknyi hidegben reggeltől estig dolgozik, átkutatja a szanszkrit irodalmat, s csak az életemésztő láz pihenteti égő vágyát, melylyel magyar rokont keresett : ezek erénye az, a melyet Cic. fortitudonak nevez. De az a bámulatos fenség nem szükséges kelléke a fortitudonak. Megtalálható, gyakorolható az életben, a mindennapi tettek sorában. Ez az, mely az embert a becsületesség útjáról semmi veszélyre, semmi kísértésre sem engedi letérni, mely a kislelkűség szőtte előítéleten mindannyiszor felülemelkedik, valahányszor a jónak egyenes ösvényén